Kárpáti Magyar Krónika – Ez volt májusban, ez lesz júniusban

Kárpáti Magyar Krónika

A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elektronikus lapja. Kiadja a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége

Lapengedély száma: 3 T Nr. 188

XXVII. (XXIV.) évfolyam, 10. (360.) szám. 2023. június 1.

Ez VOLT 2023 májusában

ELISMERÉSEK

*A Magyar Művészeti Akadémia 2023-ban újonnan megválasztott levelező tagja lett mások mellett az ungvári Szarvas Péter elismert építész.

* A Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületi tagjainak száma 8 kárpátaljai alkotóval bővült. Az eddigi nyilvántartás szerint felvételt nyert: Dupka György, Finta Éva, Marcsák Gergely (Irodalmi tagozat), Hidi Endre, Kopriva Attila, Matl Péter (Képzőművészeti tagozat), Pál István, Pál Lajos (Népművészeti tagozat).

* Ratkó József-díjat adományoztak Dupka György írónak, szerkesztőnek, történésznek a kárpátaljai magyarság megmaradásáért kifejtett sokrétű kulturális és irodalmi tevékenységéért, különös tekintettel a II. világháború idején elhurcolt magyarok sorsának dokumentatív feltárására, a rájuk vonatkozó vagy tőlük származó iratok közzétételére, valamint irodalomszervező, írói és a magyar nyelvet s identitást társadalmi szervezetekben védő vezetői munkásságára. A díjat a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke és dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész adták át.

*Matl Péter szobrászművész munkásságát bemutató album (Sárba Katalin szerkesztésében), a Szép Magyar Könyv 2022. versenyen a miniszterelnök úr különdíját érdemelte ki, melyet egy hét múlva, 2023. június 8-án, az Ünnepi Könyvhét nyitó rendezvényén (Budapest, Vörösmarty tér) vesz a művész és a szerkesztő. A Matl Péter album magas színvonalú munkájáért részesült megtisztelő kitüntetésben, mely a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, a Méry Ratio Kiadó gondozásában jelent meg.

Ezúton is gratulálunk a kitüntetéshez!

Fontosabb események

* Az ukrán parlament újabb 90 nappal meghosszabbította a hadiállapotot. Emellett a parlament támogatta az általános mozgósítás időtartamának meghosszabbítását is.

2023. május 1. A munka ünnepe. Hagyományos májusi ünnepek: májusfaállítás, majálisok.

2023. május 1. Életének 89. évében elhunyt Pomogáts Béla Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke, az irodalomtudományok doktora. A „magyar irodalom köztársaság” fáradhatatlan nagykövetét vesztettük el személyében. Több mint 30 éve személyes jó barátunk, küzdőtársunk és a kárpátaljai magyar alkotó értelmiség mentora, rendezvényeink gyakori szónoka volt. A 20 éves Együtt irodalmi folyóirat támogatója, védnöke magyar irodalmi életünkkel is foglalkozott. A tanulmánygyűjteményét – nagy örömére – 2014-ben meg is jelentettük (Pomogáts Béla: A lélek térképe. Kárpátalja szellemi életével kapcsolatos tanulmányok, előadások. Kárpátaljai Magyar Könyvek 233. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2014., 274 old.) Tárolt változata a KMMI honlapján és itt olvasható: https://mek.oszk.hu/13500/13588/

Pomogáts Béla 1934. október 22-én született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett 1953-ban. Az iskolás évekre számtalan alkalommal úgy emlékezett vissza, mint életének meghatározó időszakára. Büszke volt az ’56-os forradalomban betöltött szerepére, megírta az internálótábor kínjait is. Középiskolában tanított néhány évig, 1965-től a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa volt. Az írószövetség elnökségi tagja volt 1993–2004 között, 1995–2001 között elnöke. 1994-től az Ötvenhatos Emlékbizottság szóvivői tisztségét is ellátta, az Illyés Közalapítvány elnöke volt 2002–2007 között. Sokat foglalkozott az erdélyi irodalommal és irodalomtörténettel. Radnóti Miklósról, Dsida Jenőről, Jékely Zoltánról, Kassák Lajosról, Juhász Ferencről, Faludy Györgyről monográfiái jelentek meg. Széchenyi-díjjal, József Attila-díjjal, Akadémiai Díjjal ismerték el munkásságát, illetve megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!

2023. május 2. Potápi Árpád János Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára a kárpátaljai magyar oktatási, politikai és vallási vezetőkkel tartott megbeszélést. A találkozón Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Nagy Béla világi főjegyző, Lucsok Péter, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye apostoli kormányzójának megbízásából Fehér Ferenc, a Kárpátaljai Szent Márton Karitász igazgatója, Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar nyelvű híveiért felelős helynök, a Beregszászi Esperesi Kerület görög katolikus esperese, valamint Tóth Jenő, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum igazgatója vett részt.

2023. május 3–6. A Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztálya a háború árnyékában élő kárpátaljaiakról készült írásokból az év folyamán egy gyűjteményes kötetet megjelentetését tervezi. Ebből az alkalomból Horvát Júlia Borbála antropológus, író, szakosztályvezető és Sarnyai Benedek író, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója – Dupka György író kalauzolásával – utólagos adatgyűjtő terepmunkát folytattak a Bereg-vidéki és ugocsai lakosok körében. Tiszabökényben találkoztak a tiszaháti község lakosaival, intézményvezetőivel, felkeresték Ugocsán kívül a Bereg-vidéki magyarlakta településeket, köztük Munkácsot is, ahol a túlélésért küzdő hétköznapi emberekről készülő (több szerzős) kárpátaljai könyvükhöz további sorstörténeteket gyűjtöttek.

2023. május 5. A Kárpátaljai Szövetség szervezésében megrendezték a Szent István keresztény hagyatéka – a Szent Korona vármegyéi című vándorkiállítást a szövetség székházában, ahol egyúttal bemutatták az ungvári Kovach Anton festménysorozata anyagából készült albumot is.

2023. május 5–15. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) idén is megrendezte az Édesanyák Hete programsorozatot, amelynek célja, hogy kiemelten figyeljünk az édesanyákra, megünnepeljük, megajándékozzuk őket. Az egyesület különleges programokkal készült számukra, a testi feltöltődés mellett a lelki feltöltődésre is hangsúlyt fektetve. A nagy érdeklődésre való tekintettel a program két régióban került megrendezésre, Beregszászon és Nagyszőlősön.

2023. május 6. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet gyalogtúrát szervezett a Borzsa-havas észak-nyugati nyúlványára. A résztvevők Volócról indulva körtúra formájában járták be az 1219 méteres Cicka (más néven Feltámadás-csúcs), az 1343 méter magas Temnatik és az 1323 méteres Plaj csúcsokat. A túravezető Vezsdel László, az egyesület titkára volt.

2023. május 7. Szívet melengető ünnepi műsorral köszöntötték az édesanyákat és a nagymamákat a munkácsi magyar oktatási intézmények – a Szent István Líceum, a II. Rákóczi Ferenc Középiskola, valamint a Szent József Óvoda – növendékei május 7-én a Munkácsy Mihály Magyar Ház dísztermében megtartott anyák napi ünnepségen Pfeifer Anita, a Munkácsy Mihály Magyar Ház kulturális menedzsere szervezésében.

* A tiszabökényi Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus templomban a ferences Weinrauch Márió plébániai kormányzó által celebrált vasárnapi szentmise után a gyerekek alkalomhoz illő, szívet melengető ünnepi műsorral köszöntötték az édesanyákat és nagymamákat. Felkészítésükben közreműködött Kovály Csilla és Kutasi Magdolna, az egyháztanács tagjai.

* Haláboron is az anyák napja alkalomból tartottak ünnepi műsort a Fedák Sári Kulturális Központban a Tiszavirág néptánccsoport növendékei, illetve a vendégfellépőként érkezett mezővári Tulipán táncegyüttes tagjai.

* Színvonalas anyák napi műsorral köszöntötték az édesanyákat és a nagymamákat a Felső-Tisza-vidék magyar szórványtelepülésén, Gyertyánligeten. Az eseményen a helyi óvoda növendékei, valamint a katolikus egyház vasárnapi iskolásai versben, énekben és táncban fejezték ki hozzátartozóik iránti szeretetüket. Ünnepi beszédet mondott Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, Eiben István, a KMKSZ Gyertyánligeti Alapszervezetének elnöke, Takács Mária, a KMPSZ felső-Tisza-vidéki koordinátora. Utóbbi a műsor kapcsán megjegyezte: „Nagyon szeretek Gyertyánligetre jönni, mert itt egy nagyon erős magja van a magyarságnak, nagyon erősen megélik a hitüket, megélik a nemzeti hagyományaikat. Ez egy csodálatos délután volt, amikor láthattuk az óvodásoktól a nyugdíjasokig, hogy hogyan énekeltek, táncoltak és szavaltak.”

* A Tiszabökényi Református Egyház (lelkipásztora Kobrin Mihály) gyülekezete a háború árnyékában is számos közösségmegtartó kezdeményezést valósít meg. Üdvözlendő vállalkozás fűződik az újságírással is foglalkozó bökényi Bodnár Diána nevéhez, aki A HANG címmel keresztyén közösségi havilapot indított, amely a gyülekezettel és a hitélettel foglalkozik.

2023. május 7. Nagydobronyban és Nagypaládon is bemutatták a Déryné ifjasszony című filmet. A nézők mindkét helyszínen találkozhattak a Dérynét alakító Tarpai Viktória Jászai Mari-díjas színésznővel, aki kérdésekre válaszolva életéről, munkásságáról, a filmről, a forgatás kulisszatitkairól és szülőföldjéhez, Kárpátaljához fűződő viszonyáról is beszélt. A filmet az említett helyszíneken a KMKSZ és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szervezésében, az anyaországi Déryné Program hozzájárulásával mutatták be.

* A Déryné ifjasszony című filmet Nagyszőlősön is bemutatták a KMKSZ nagyszőlősi székházában, ahol a közönség ugyancsak találkozott Tarpai Viktóriával.

2023. május 9. A munkácsi polgármesteri hivatal ismét menesztette Schink Istvánt, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola iskolaigazgatói tisztségéből. A hírt az iskola Facebook-oldalán közölték. „Kedves Mindenki! Iskolánk igazgatóját, Schink Istvánt ismételten elbocsátotta a munkácsi városvezetés annak ellenére, hogy a bíróság kimondta: jogtalan volt a januári menesztése és vissza kell helyezni állásába. Három hete vissza is helyezték majd ugyanolyan indoklással, vagyis érdemi indoklás nélkül a mai napon, május 8-án ismét elbocsátották. A különbség csak annyi, hogy Angyalossy Krisinec Katalin helyett most Lábos Mihajlo tanfelügyelő a végrehajtó. Szóval újra feladatunk van…” – olvasható a bejegyzésben.

2023. május 9. A Szolyvai 1. Számú Elemi Iskolában a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából szavalóversenyt rendeztek. Köszöntötte a megjelenteket Szokolova Henrietta, a KMPSZ Szolyvai Alapszervezetének megbízott vezetője. Megnevezte a zsűritagokat – Takács Máriát, a szórványprogram felelősét, Nalevajkó Katalin helyi magyar pedagógust. Jelen eseményen 6 tanár által felkészített 66 gyerek vett részt. A rendezvény versmondói a szolyvai magyar óvoda növendékei, a magyar elemi iskola tanulói, a helyi 1. számú középiskola 5–9. osztályos diákjainak egy része, valamint a P. Frangepán Katalin Gimnázium Szerednyei Elemi Iskolájának 1–2. osztályos tanulói voltak. A szavaló diákok többsége anyák napi verset adott elő, de Petőfi Sándor, Donászy Magda, Zelk Zoltán, Weöres Sándor, illetve Móra Ferenc ismertebb versei is hallhatók voltak. A helyezést elért tanulók átvehették a pedagógusszövetség ajándékait, valamint minden szavaló diák emléklapot, Irka gyermeklapot és egy kisebb ajándékot is kapott.

2023. május 10. Elbeszélt múlt címmel szervezett rendhagyó történelemórát a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában. Köszöntőbeszédet mondott Soós Katalin, a Szakgimnázium igazgatója, Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának misszióvezetője, Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója. A felszólalásokat követően Kovács Emőke történész, a Gulág-emlékév szakmai vezetője tartott előadást a szovjet rabságból Magyarországra visszatérő foglyok hazatérésének hetvenedik évfordulója alkalmából. Az eredeti tervek szerint az óra másik előadója, Nagyné Pintér Jolán, a Gulág Alapítvány elnöke online csatlakozott volna az előadáshoz, ez azonban sajnos nem sikerült. Az ő történetét ezért kolléganője mesélte el a jelenlévőknek. Szülei, Rohr Magdolna és Pintér Károly politikai elítéltként majdnem tíz évet töltöttek ártatlanul a Gulág számos táborában, messze Szibériában – s ez az ő életét is nagyban meghatározta. Kovács Emőke, aki a szovjet kényszermunkára elhurcolt emberek története mellett egy másik előadással is készült, „Honunk kisded tengere…” címmel a Balaton XIX–XX. századi történetét mutatta be.

2023. május 10. A Kárpátaljai Megyei Könyvtár Idegennyelvű Osztályán Kobály József régész tartott történelmi előadást az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karának diákjai és az érdeklődők számára. A nyílt lekció témája Gudbrand Gregersen vasútépítő munkássága volt.

* A Kárpátaljai Megyei Könyvtár Idegennyelvű Osztálya ismét új könyvekkel bővült a „Fuss neki!” elnevezésű akciónak köszönhetően. Szlucky Eleonóra közlése szerint 7000 hrivnya értékben kapott a megyei könyvtár magyar nyelvű könyveket, ez 33 kötetet jelent. Többek között olyan szerzők kiadványaiból válogathatnak az olvasók, mint Neil Gaiman, Colleen Hoover, Stephenie Meyer, Stephen King, Danielle Steele és J. R. R. Tolkien. A „Fuss neki!” egy Székelyudvarhelyről származó adománygyűjtő program, amelyet idén a kárpátaljai magyar könyvtárak támogatásáért szerveztek meg.

2023. május 12. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) szervezésében immár tizenhetedik alkalommal került sor a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciára az ukrán tudomány napjához igazodva. Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója, Erdei Péter beregszászi magyar konzul, Csernicskó István, a II. RF KMF rektora, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elnöke köszöntötte a résztvevőket. Elhangzott, hogy a KTDK-ra március 10-ig 34 fiatal kutató küldte be pályamunkáját 6 felsőoktatási intézményből: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskoláról huszonnyolcan, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről ketten, a Miskolci Egyetemről, az Ungvári Nemzeti Egyetemről, a Debreceni Egyetemről, valamint a Szegedi Tudományegyetemről egy-egy fő.

A konferencia előadásai hat szekcióban – biológia és kémia, földtudomány és turizmus, matematika, számvitel és adóügy, filológia, valamint történelem- és társadalomtudományi – zajlottak, amelyeken a 34 előadó 35 pályamunkát mutatott be. Minden benyújtott pályamunka előzetesen szakértői bírálatot kapott. Minden hallgató az opponensek által adott pontszámokkal indult a konferencián, amelyen összesen 35 zsűritag értékelte az előadásokat.

Vidékünkön számos tudományos konferenciát szerveznek, ugyanakkor a KTDK az egyetlen, amelynek legjobb előadói részt vehetnek a XXXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

A XVII. KTDK eredményhirdetéssel zárult. A hat szekció különdíjasait Csernicskó István ösztöndíjban részesíti. Az ösztöndíjak és a legeredményesebb előadók elismerő okleveleinek átadására június 3-án, a „GENIUS” JA tanévzáró ünnepségén, a XII. Kárpátaljai Tehetségnapon kerül sor.

2023. május 13. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete igyekszik színes programokat szervezni tagcsaládjai számára. Ilyen programnak számít a gyalogtúra is, amelyet minden évben megszerveznek azok számára, akik szeretnek a friss levegőn kirándulni. Az idei első túrán a Beregszász melletti beregardói hegyet vette célba a 28 fős csapat.

2023. május 13. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet csapata ezúttal egy ismerős vidékre látogatott el, mégpedig a Szarvas-patak fölé emelkedő csúcsra, az Osztra-hora – régi magyar nevén Éles-kő – 1405 méteres kettős ormára, amely a Róna-havas második legmagasabb pontja. A csúcson pazar körpanoráma fogadta a túrázókat, s csupa ismerős hegy köszönt vissza, a teljesség igénye nélkül: a Róna-havas hatalmas tömbje, a Pikuj jellegzetes piramis alakú csúcsa, távolabb a Buzsora és a Borzsa-havas a Sztojjal. A túravezető Vezsdel László volt.

2023. május 14. Tanulmányi úttal egybekötött majálison vett részt a Beregszászi Rezeda Folkműhely haladó néptáncegyüttese Várady Enikő, a folkműhely igazgatója szervezésében. A diákok Nagydobronyba látogattak, ahol betekintést nyerhettek a település népművészeti örökségébe Hidi Tünde koordinátor közreműködésével. Ezt követően egy igazi dobronyi parasztházba látogattak el a diákok, ahol Gál Erika, a Nagydobronyi Református Líceum igazgatója vezette körbe az érdeklődőket.

2023. május 15. A Pál István Szalonna és bandája a kárpátaljai BorzsaVári zenekarral Temesváron, Marosvásárhelyen, Nagyenyeden és Zilahon lépett fel egy négynapos turné keretében. Részletek itt olvashatók: https://bit.ly/41vJvOT

2023. május 16–18. Többnapos rendezvénysorozattal méltatták az ungvári egyetem magyar tagozata fennállásának 60 éves évfordulóját. Az ünnepi megnyitót Ungváron, az Ilko Galériában tartották. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével a 93 éves Lizanec Péter nyelvészprofesszor, Vaszócsik Vera és Horváth Katalin egyetemi docens, valamint az első kibocsátás két végzőse, Balázs Jolán és Hőgye Erzsébet. Az eseményen jelen voltak: Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ügyvezető alelnöke, megyei képviselő, dr. Zubánics László történész, az UMDSZ elnöke, az Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet tanszékvezetője, anyaországi vendégek, egyetemi vezetők, tudósok, diplomaták. Előzetesen a Magyar Filológiai Tanszék történetébe nyújtott betekintést a kisfilm levetítése, amelyben elhangzott: a kárpátaljai felsőfokú magyar szakos tanárképzés és tudományos élet jelentős mérföldköve 1963. szeptember 1-je. Ettől a naptól kezdődött a magyar nyelv és irodalom szakos tanárképzés az akkori Ungvári Állami Egyetemen. 60 év telt el azóta. Lizanec Péter professzor vezetésével az első 50 évben egy- és többnyelvű szótárak, nyelvjárási atlaszok, irodalmi antológiák, mesegyűjtemények, iskolai tankönyvek és társalgási zsebkönyvek jelentek meg. Az elmúlt évtizedben Zékány Krisztina vette át a tanszék irányítását, s tovább keresi a lehetőséget a fejlődésre, fejlesztésre. Eddig több mint ezren szereztek magyar szakos diplomát. Ma ők alapozzák meg a magyar nyelvű médiát, jelen vannak a közéletben, a politikai színtereken is képviselik a magyarság érdekeit.

Köszöntőbeszédet mondott Olekszandr Rohacs professzor, az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) megbízott rektora és Spenik Sándor, az Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet (UMOTI) igazgatója, Dr. Kásler Miklós miniszterelnöki biztos, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, Nádasi László, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Nemzeti Integrációs és Kárpát-medencei Hálózatfejlesztési Igazgatóságának igazgatója felolvasta Szász Jenő elnök köszöntőlevelét. Az ünnepelteket köszöntötte Jurij Bidzilja, az UNE Filológiai Karának dékánja, Ivan Szabados egykori dékán, Tamara Szuran, az UNE Szakszervezeti Bizottságának elnöke, Vaszil Demjancsuk, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke, Ljáh Sándor, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Nemzetiségi Főosztályának vezetője. Dr. Lizanec Péter professzor és Horváth Katalin docens rövid visszaemlékező beszédet mondott az elmúlt évtizedekről. Dupka György, a MÉKK elnöke, egykori végzős a magyar szakos hallgatók nevében szólt. Kiemelte, hogy a mintegy ezer – a helyi magyarság életét alakító – sorstársa között 66 olyan kollégára is büszkék lehetünk, akik a kárpátaljai magyarság lámpásai. – Jelen vannak az egyetemes magyar köz- és kulturális életben is. 48-an önálló kötettel rendelkeznek. Az irodalmárok közül 22 költőt, 14 írót tartunk számon, 11-en a Magyar Írószövetség tagjai, 4-en József Attila-díjasok: Balla D. Károly, Finta Éva, Füzesi Magda, Vári Fábián László, az utóbbi Magyarország Babérkoszorúja díjas költő is. Két Kossuth-díjasunk van Vári Fábián László és Vidnyánszky Attila személyében. Hárman a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) akadémikusai: Vári Fábián László (egyben az irodalmi tagozat vezetője), Füzesi Magda, Vidnyánszky Attila (a Nemzeti Színház főigazgatója), és 3-an MMA köztestületi tagok.

A Magyar Filológiai Tanszék egykori és jelenlegi munkatársait az egyetem, a megyei katonai közigazgatás és a megyei tanács okleveleivel tüntették ki. A rendezvény Zékány Krisztina tanszékvezető, docens zárszavával ért véget, aki a további munkához erőt és kitartást, valamint békét és megértést kívánt. Ezt követően az egybegyűltek állófogadás keretében még hosszasan idézték fel az elmúlt évtizedek történéseit.

A jubileumi ünnepség hangulatát a Cantus kamarakórus fellépése és az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskola kamarazenekarának komolyzenei összeállítása emelte.

A program szerdán és csütörtökön a Nyelvi, irodalmi, etnokulturális kapcsolatok a Kárpát-medencében: múlt, jelen és jövő című nemzetközi tudományos konferenciával folytatódott.

2023. május 16–17. Az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Karának 60. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretein belül könyveket adott át a Magyarságkutató Intézet. Az ajándékból kárpátaljai magyar tanintézmények és a Kárpátaljai Megyei Könyvtár Idegennyelvű Osztálya részesültek. Zékány Krisztina tanszékvezető köszöntötte a vendégeket az eseményen, majd beszédet mondott Buhajla József, Magyarország Kijevi Nagykövetségének ügyvivője. Pomozi Péter, a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontjának igazgatója mutatta be és adta át a könyveket.

A Magyarságkutató Intézet tudományos könyvsorozatának eddig megjelent köteteit tartalmazza a csomag: a Magyar nyelv 11 tankönyvet és munkafüzetet, valamint a Kárpátalja kötetet. Pomozi Péter ezeket a kiadványokat ismertette részletesen egy prezentációban. A Kárpátalja már az ötödik kötet a 2017-ben indult Magyar nyelvű otthon sorozatnak. Ebbe a sorozatba tartoznak még a Magyarország, a Vajdaság, a Székelyföld és a Felvidék című kötetek. Ezek mindegyike kifejezetten az adott terület helyi lakossága számára készült. Az Anyanyelvápolók Szövetsége ezer példányban adta ki a Kárpátalját.

„Az Ungvári Magyar Főkonzulátus segítőkész és operatív kollégáinak hála, ezekből 400-at már át is sikerült hoznunk” – mondott köszönetet Pomozi Péter a konzulátusnak, akik által eljuthatott ez a kiadás oktatási intézményekbe, parókiákra, plébániákra és diplomáciai képviseletekre is.

„A könyv utazás a kárpátaljai időben. Egy unikális térképet is tartalmaz. A nyelvi tények ábrázolásán túl hegyföldrajzi, vízföldrajzi nevek is vannak benne, illetve a Kárpát-medence nagyvárosai is. El lehet benne helyezni Moldvától Várvidékig és a Muravidékig a teljes magyar nyelvterületet.

Az első rész a nyelvtörténeti folklór és az őstörténeti nyelvrokonság témakörét is tartalmazza. Találkozhatunk Romhányi József és Weöres Sándor mesteri lektűrjeivel a magyar nyelvről.

A második fejezet az összes kötetben az adott tájegységről szól, jelen esetben Kárpátaljáról. Illusztris szerzői társaságnak köszönhető ez a része a könyvnek: a legtöbb kárpátaljai rész Dupka György és Zékány Krisztina tollából kerültek elénk, de Csorba Csaba, Dumcsák Attila és Pomozi Péter hozzájárulásait is olvashatjuk.”

2023. május 17. Munkácsy Mihály életútját és munkásságát bemutató részletes előadást tartott Gyarmati Gabriella, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze a Munkácsy Mihály Magyar Ház rendezvénytermében. A hallgatóság számára felemelő volt az előadás azon része, amelyben a művészettörténész felidézte a festőművész 1882-es hazalátogatását. A kíséretében vele együtt utazó Mikszáth Kálmán, a Pesti Hírlap akkori munkatársa tudósításából tudjuk, hogy Munkács polgárai fáklyás menettel, a város utcáinak fellobogózásával, diadalkapuval, 207 terítékes díszebéddel, táncmulatsággal, emléktáblával – fejedelemnek kijáró tisztelettel –, s egy közadakozásból készült ezüst babérkoszorúval fogadták városuk híres szülöttjét. A tervek szerint a Munkácsy Mihály Magyar Ház és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum együttműködésnek köszönhetően ennek a babérkoszorúnak a másolatát Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulója alkalmából, jövőre a Latorca-parti intézmény is megkapja.

2023. május 18. Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta a Vereckei-hágón álló, nemzeti jelképpé vált magyar honfoglalás millecentenáriumi emlékmű makettjét, amelyet a múzeum főigazgatója, L. Simon László vett át – közölte az intézmény Facebook-oldalán.

2023. május 19. Az Oktatási és Tudományos Minisztérium azt javasolta, hogy az ukrán iskolák június 16-án tartsák meg az utolsó csengő ünnepét, de minden intézmény választhat saját időpontot. Ha az ünnep alatt megszólal a légiriadó, mindenkinek le kell mennie az óvóhelyre – írja az obozrevatel.com.

2023. május 19. Pályaorientációs nyílt napot tartott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, ahová ezúttal több mint nyolcszáz fiatal látogatott el óvodáskorúaktól egészen az érettségizőkig. Sokukat nevelőik, tanítóik, tanáraik és szüleik is elkísérték. A nyílt nap kezdetén a főiskola átriumában Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke köszöntötte a fiatalokat, majd Csernicskó István rektor arra buzdította őket, hogy nézzenek körül, tapasztaljanak meg sok érdekességet, és a felvételi időszakban térjenek vissza, hisz mindenkit vár a főiskola. Tóth Attila, a Felvételi Bizottság felelős titkára felsorolta a kínált programokat, majd bemutatta a tanszékek képviselőit, akik táblája körül mindenki érdeklődési körének megfelelően tömörülhetett, majd elvonultak a tanszékekre, ahol a különböző, életkoruknak megfelelő, érdekes, interaktív programokkal várták őket.

2023. május 19–21. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén első alkalommal szervezte meg családi hétvégéjét a Vadvölgy panzióban. Nagy lelkesedéssel indult erre a hétvégére 12 család apraja-nagyja, összesen több mint ötven fővel. A program megvalósulását a magyar kormány támogatta.

2023. május 20. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének egyik legvidámabb rendezvénye a családi sportnap. Immár hagyományosan májusban szervezik meg a szabadtéri aktív napot, amelynek során családok, szülők és gyerekek együtt mérettetnek meg a különböző ügyességi vetélkedőkön, játékokban. Az idei rendezvénynek a beregszászi Barátság Stadion adott otthont. Kárpátalja számos településéről, Nevetlenfalutól Nagydobronyig összesen 18 család vett részt a programban, 65 fővel. A vetélkedők felelőse Spenik Okszána tornatanár volt. A program megvalósulását a magyar kormány támogatta. A családok számára az ajándékokat a Beregszászi Szent Anna Karitász és a Kárpátaljai Magyar Református Egyház püspöki hivatala biztosította.

2023. május 20. A Hagyományok Háza Hálózat ‒ Kárpátalja immáron második alkalommal szervezte meg néptáncpedagógus módszertani képzését. Ezúttal a néptánc-pedagógia módszertana iránt érdeklődő 23 résztvevőből 20-an sikeresen vizsgáztak. A képzés programjának kidolgozói és oktatói a nyíregyházi Antal Roland és Antal Dóra néptáncpedagógusok, a Nyíregyházi Tánc Tanoda vezetői voltak. A szakmai program lebonyolításában mások mellett közreműködött Várady Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja kulturális szervezője, Pál Katalin, a hálózat vezetője. Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Gyebnár István első beosztott vezető konzul.

2023. május 20. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet gyalogtúrát szervezett az 1501 méter magas Mencsul-hegyre, a Kraszna-havas egyik csodálatos csúcsára. Túravezető Vezsdel László, az egyesület titkára volt.

2023. május 21. Beregszászban csendes koszorúzással emlékeztek meg a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet kezdeményezésére, Pallagi Marianna igazgató szervezésében arról, hogy pontosan 320 évvel ezelőtt Tarpa és Mezővári mellett Beregszászban is kibontották Esze Tamás kurucai a Rákóczi-szabadságharc zászlóit. A zászlóbontás egykori helyszínén, Esze Tamás mellszobránál helyezték el koszorúikat a szervezők mellett Magyarország beregszászi és ungvári külképviseleteinek munkatársai, a Rákóczi-főiskola és intézményeinek vezetői, a Beregszászi Kistérségi Önkormányzat nevében Orosz Géza alpolgármester, illetve a Vérke-parti város lakosai közül mindazok, akik fontosnak érezték, hogy megemlékezzenek történelmünk ezen fontos eseményéről.

* Ugyanezen a napon 10 órától a KMKSZ szintén csendes koszorúzással emlékezett meg a szabadságharc mezővári zászlóbontásáról a település református templománál, amelyen a szövetséget Sin József, a Beregszászi Középszintű Szervezet elnöke képviselte.

2023. május 22. Tíz évvel ezelőtt, 2013. május 22-én szólalt meg az éterben, ultrarövid hullámon (FM 92.1) a Kárpátaljai Református Egyház napi 24 órában sugárzó rádiója, a Pulzus Rádió. Barta Miklós ügyvezető igazgató közlése szerint a beregszászi gyülekezet a vasárnap ünnepi istentiszteleten adott hálát a rádió sikereiért, hisz a Pulzus FM ma megyénk egyik leghallgatottabb adója, amely Ukrajnában az egyetlen magyarul is megszólaló rádió, de határaikon túl is hallgatják.

2023. május 23–25. Budafok-Tétény adott otthont a Magyar Népművelők Egyesülete (MANE) 39. Vándorgyűlésének, amelyre Bordás István elnök jóvoltából meghívást kaptak a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal tagszervezetei, köztük a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet képviselői is. A vándorgyűlését Bordás István, a MANE elnöke nyitotta meg. A program Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és felesége produkciójával vette kezdetét, majd több szakmai előadás is elhangzott. Prof. dr. Monok István, az MTA Könyvtárának főigazgatója Kultúrpolitikák a történelmi korokban címmel tartott korokon átívelő bemutatót a kora újkori kulturális mecénások (korabeli arisztokraták) feladataitól, illetve a könyvtárak intézményi és gondolkodásformáló szerepéről. Dr. Juhász Erika, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmafejlesztési igazgatója, a Debreceni Egyetem tanszékvezető docense a közművelődés gazda(g)ságáról, Dr. Bárdi Nándor a MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet tudományos főmunkatársa pedig a rendszerváltás utáni kormányok magyarságpolitikájáról beszélt. A délutáni szekcióülések keretében többek között a határon túli magyar kultúra helyzetébe kaphattak betekintést az érdeklődők. A közös gondolkodást korreferátummal segítette dr. Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke, Köteles László, a CSEMADOK általános elnöke, Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke, Bodrogi Hajnalka, a Szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ igazgatója és Soós Mihály, a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója

2023. május 24. Pünkösdi királyság címmel rendezték meg a pünkösdi ünnepkör zárófoglalkozását – és egyben a Pro Cultura Subcarpathica évadzáró foglalkozását – a Nagyberegi Tájházban.

2023. május 25. Kijevben a Marija Zanykovecka Múzeumban megnyílt a csapi származású, Kijevben élő Magyar Árpád István festőművész Petőfi Sándor és kortársai c. kiállítása a magyar nemzet kobzosa születésének 200. évfordulója alkalmából.

2023. május 25. A Kárpátaljai Megyei Tanács plenáris ülésén a képviselők arról döntöttek, hogy betiltják a moszkvai patriarkátushoz tartozó ukrán ortodox egyház helyi tevékenységét – számolt be a Mukachevo.net. A jelentés szerint a vonatkozó határozattervezetet 47 képviselő szavazta meg. A határozat kimondja: „tiltsák meg a Kárpátalja területén az agresszor országgal, az Orosz Föderációval együttműködő vagy azzal kapcsolatban álló vallási, egyházi, közéleti és egyéb szervezetek tevékenységét.” A képviselők egyben felkérték a bűnüldöző szerveket és a területi védelmi erőket, hogy határozottan lépjenek fel, amennyiben ukránellenes propagandát tapasztalnak a vallási, közéleti és egyéb szervezetek képviselők részéről.

2023. május 26. A hagyományoknak megfelelően ünnepi istentisztelettel kezdődött a Nagydobronyi Református Líceum ballagási ünnepsége. Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében hangsúlyozta, azzal az erős hittel hagyhatják el a diákok az intézményt, hogy Istennek minden lehetséges. A tanévzáró ünnepség a líceum udvarán folytatódott. Gál Erika, az intézmény igazgatója felszólalásában kiemelte, hálás, hogy ebben a háborús helyzetben sikerült a hagyományoknak megfelelően megtartani a ballagási ünnepséget.

2023. május 26. Ünnepélyes körülmények között adták át ma Budapest tizenkettedik kerületében a nagy székely-magyar író, Tamási Áron szobrát, Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotását. Az avatóünnepségen beszédet mondott dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, Pokorni Zoltán, Hegyvidék polgármestere és Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke. A szobrot a Miniszterelnökség – Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával a Magyarság Háza készíttette a 2022-es Tamási Áron 125 Emlékévhez kapcsolódóan.

2023. május 27. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete halászléfőzéssel egybekötött horgászversenyt szervezett tagcsaládjai számára Nagydobronyban, a horgásztanyán. Az eseményen harminc család vett részt, közel száz résztvevővel. A programfelelős Bara Éva és Birta János volt. A programot a magyar kormány támogatta.

2023. május 27. A Razumkov Központ által ez év április–májusában végzett felmérés azt mutatja, hogy az Istenbe vetett hit növekszik és erősödik Ukrajnában – írja a vizsgálatot megrendelő zn.ua. A válaszadók mintegy 89%-a valamilyen egyházhoz vagy legalábbis valláshoz tartozónak tekinti magát (8,8% vallotta magát „nem hívőnek”, további 1,5% nem tudott válaszolni a kérdésre, vagy megtagadta a választ). Az egyik vagy másik egyházzal való azonosulás is némileg biztosabbá válik a háború előtti időkhöz, sőt a hibrid háború időszakához képest.

2023. május 27–29. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet ismét „határlépő” túrát szervezett, ezúttal Erdélybe, Torockóra és környékére. A három nap alatt a résztvevők megismerkedhettek az Erdély legnyugatibb székely végváraként emlegetett csodálatos településsel (1999-ben Torockó Europa Nostra-díjat kapott a kulturális örökség megőrzéséért), végig járhatták a Tordai-hasadékot, leereszkedtek a sóbányába, felkapaszkodtak a Torockó fölé magasodó Székelykőre és Ordaskőre. A túravezető Bíró András, az egyesület elnöke volt.

2023. május 28. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a háború második évében is megszervezte a Guti Pünkösdi Napok néven ismertté vált, harmincéves múltra visszatekintő, de mára már pünkösdvasárnapi rendezvénnyé rövidült közösségerősítő, hagyományőrző programját, amely istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban, majd délután a Guti Gimnázium udvarán folytatódtak az események. Köszöntő beszédet mondott Bacskai József ungvári magyar főkonzul, Simcsera János, a Nagybégányi kistérség alpolgármestere, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének, valamint a rendezvény szervezőbizottságának elnöke. A köszöntőbeszédek után kihirdették, hogy ez évben a pünkösdi királynő Deák Orsolya, a pünkösdi király pedig Demeter Ákos lett Guton, mindketten a helyi gimnázium tanulói. A guti fiatalok mellett felléptek a rendezvényen a Kisbégányi, a Beregdédai és a Nagybégányi Gimnázium hagyományőrző csoportjai is. A műfüves focipályán négy ifi és három öregfiúk korosztályba tartozó csapat mérkőzött meg egymással. Igazán jó hangulatú esemény volt az idei pünkösdi rendezvény Guton, amely egy napra feledtetni próbálta a második éve tartó háború összes borzalmát a helybéliekkel, vendégeikkel és a szlavjanszki és harkivi menekült családokkal.

2023. május 29. Értékes tankönyvekkel, számítógépekkel és szekrényekkel gazdagodott a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum. A magyarországi aszódi evangélikus gimnázium felajánlása révén érkeztek tankönyvek, ezenkívül számítógépek és szekrények is az oktatási intézménybe.

2023. május 30. A Beregszászi Bethlen Gábor Líceum új épületszárnyának építése javában tart. Az oktatási intézmény igazgatója, Szabó Árpád elmondása szerint a színvonalas oktatási folyamat érdekében az új épületben korszerű tantermeket, szaktantermeket (informatika, biológia stb.) és tágas tornatermet alakítanak ki. Ezenkívül a líceum udvara is megújul – olvasható Babják Zoltán beregszászi polgármester bejegyzésében.

2023. május 31. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeummal együttműködve új kiállítás-sorozatot indított a kárpátaljai művészdinasztiák munkásságának bemutatására. Ennek első eseményeként Boksay József, a kárpátaljai festőiskola alapítója, kiemelkedő képviselője és családja, ifj. Boksay József és Erfán Ferenc festőművészek, valamint Erfán Irina kerámiaművész munkáiból nyílt tárlat a főkonzulátus aulájában.

2023. május 31. A munkácsi Katerina Pliszka zongorista nyert a Toronto 2023 a gyermek- és ifjúsági nemzetközi művészeti fesztiválon.

* Munkács történetét bemutató állandó kiállítás készül a munkácsi várban. Erről Andrij Baloga, a város polgármestere számolt be Telegram-csatornáján. A tervek szerint a várostörténeti tárlat több teremben, összesen 150 négyzetméteren nyílik majd. Helyi forrásaink szerint a munkácsi városvezetés ennek a tárlatnak a keretében tervezi kiállítani egyebek között a tavaly októberben a munkácsi vár bástyájáról jogtalanul lefűrészelt Turul-emlékművet.

* Fellinger Károly felvidéki magyar költő, helytörténész barátom gondolt egyet, és Kárpátaljai gólyafészek címmel az Ab Art Kiadónál megjelent új könyvében 118 kárpátaljai magyarlakta település mindegyikéről verset írt. Ezekben a gyerekeknek szánt költeményekben a települések helytörténeti, hiedelemvilági, mondaköri, jeles személyiségekre is utaló elemeket dolgozott fel. A 88 oldalas kiadványt Pék Eszter Anna színes illusztrációi díszítik.

* Negyvenhétezer hrivnyának megfelelő forintot adtak össze magyarországi magánemberek egy drónelhárító rendszerre, amelyet a kárpátaljai 101-es területvédelmi dandár számára szereznek be, ahol kárpátaljai magyarok is szolgálnak A magyarországi gyűjtésről Olekszandr Ljahin Facebook-oldalán számolt be.

* Hamarosan megkezdődik a Terebesfejérpatak közelében lévő Európa földrajzi középpontját jelző, 1887-ben felállított emlékoszlop latin nyelvű feliratának helyreállítása – közölte a Rahói Városi Tanács hivatalos oldalán, számolt be a Mukachevo.net.

* A közelmúltban a frontvonalhoz közeli településekre látogatott Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, hogy támogatást adjon át a 128. különálló hegyi rohamdandár, valamint a kárpátaljai 73-as területvédelmi zászlóalj katonáinak. Mindkét egység soraiban számos beregszászi járási és beregszászi honvéd szolgál. A humanitárius szállítmány egyik kiemelt darabja egy felújított pick-up terepjáró volt, amely különösen fontos, mivel egységeink mobilitását szolgálja. Korábban hasonló járműveket adományozott a város KMKSZ- és UMDSZ-frakciója az alakulatoknak. A fronton harcoló katonáink támogatása ma elsőbbséget élvez. Ugyanakkor a város vezetése nem feledkezik meg azokról sem, akik életüket áldozták az agresszor elleni harcban. Az emlékpark tervezésénél kiemelt figyelmet fordítottak a hozzátartozók véleményére. A hősökhöz méltó emlékhely projektjének elkészítésével Matl Pétert bízták meg. Az emlékparkot július első felében tervezik átadni a Munkácsi és a Korjatovics utcák kereszteződésében, szemben a Timoscsuk Mihály nevét viselő utcával, akinek emlékére egy emléktáblát avatnak fel.

* Közel négyszáz kárpátaljai katonát tekintenek eltűntnek. Ungváron a napokban informális találkozót szerveztek azoknak a családoknak, akik a háborúban eltűnt vagy orosz fogságba esett hozzátartozóikat keresik – számolt be a M-Studio regionális tévécsatorna riportjában.

* Egy felmérés szerint csak minden harmadik ukrán szeretne hazatérni azok közül, akik a háború miatt ideiglenesen az európai országokban tartózkodnak.

* Beregszászi járási katonák tértek haza az orosz fogságból. A hírt Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség vezetője közölte hivatalos Facebook-oldalán.

* Magyar és EU-s támogatásból épül modern hulladéklerakó a Beregszászi kistérségben. Évi 30 ezer tonna kapacitású szilárdhulladék-kezelő üzem épül meg 7,8 millió eurós költségvetésből, európai uniós forrás és magyar támogatás segítségével a beregszászi kistérségi Jánosiban. A program nyitórendezvényét Nyíregyházán tartották.

* Kárpátalja újabb személyszállító buszokat kapott a veszprémi partnerektől. A hírt Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője közölte.

* A Katolikus Karitász amellett, hogy az orosz agresszió kezdete óta több mint 60 ezer ukrajnai menekültnek nyújtott segítséget Magyarországon, a Kárpátalján maradtakat sem hagyja magára. Heti rendszerességgel hoznak támogatásokat a megyébe.

* A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálatnál (BJMSZ) a háború kezdete óta a magyarországi és más országokból érkező felajánlásoknak köszönhetően eddig több ezer tonna segélyt fogadtak, amelyeket folyamatosan továbbítanak Kárpátalja, valamint Belső-Ukrajna számos településére.

* Napirendre vette az ukrán parlament azt a törvényjavaslatot, amely egy évvel, azaz 2024 szeptemberéig elhalasztaná az ukrán nyelvű oktatásra való áttérést azokban az iskolákban, amelyekben az Európai Unió valamelyik nyelvén folyik jelenleg az oktatás, így a magyar nemzetiségi iskolákban is – közölte Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő az UNN ukrán hírügynökség szerint.

* Jelenleg több mint 40 ezer Kárpátaljára menekült gyereket tartanak nyilván a hatóságok – jelentette ki sajtótájékoztatóján Szvitlana Jakimelina, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció gyermekügyi szolgálatának vezetője.

* A statisztikák szerint Kárpátalja élen jár az „orosztalanításban” – írja a Szuszpilne Novini hírportál. A régióban az orosz–ukrán háború kezdete, vagyis 2022. február 24-e óta mostanáig 110 a szovjet uralomhoz köthető emlékművet (mellszobrot, emléktáblát, sarló-kalapácsot és vörös csillagot) távolítottak el. Ezzel Kárpátalja az első helyen áll az ukrajnai megyék között az úgynevezett dekommunizációs törvény végrehajtásában.

*Kincses Krisztina interjút készített Marcsák Gergellyel, mely „Mint a rókalyuk, aminek bármikor nekironthat két habzó szájú kopó” címmel a Helyőrség egyik legutóbbi számában jelent meg, amit szintén jó szívvel ajánlunk az olvasóknak. Rólunk, a háború árnyékában élő magyarokról szól, akik a túlélésért küzdenek, miközben a hadiállapot, az abból eredő kilátástalanság, a megélhetési gondok, a munkanélküliség stb. miatt egyre többen hagyják el a magyar lakta településeket. Aggódva, borúlátóan fejti ki gondolatait a kárpátaljai magyar irodalom, illetve a kultúra jövője miatt is, melyet az ukrán oktatási törvény szintén vészjóslóan beárnyékol. Egyet értünk vele, hogy a túlélésünk csakis a kitartásunkon múlik. Mint mondja: „A nehéz helyzeteken sokkal inkább az optimizmusom segít át. Mint talán észrevetted, ez a magatartás nem arról szól, hogy naivan hiszek valami csodában, a sorsunk jobbra fordulásában varázsütésre. Inkább egyszerűen tudatában vagyok annak, hogy minden léthelyzetünknél van és lehetne rosszabb is, illetve hiszek benne, hogy minden céllal történik.” https://helyorseg.ma/…/kincses-krisztina-bmint-a…

XXVII. (XXIV.) évfolyam, 11. (361.) szám. 2023. június 1.

Június – Nyárelő hava, Szent Iván hava, Napisten hava

          Nevét Júnóról (római istennő) kapta, aki Jupiter felesége volt.

Népi kalendárium

Június 8. – Medárd napja. Közismert időjárásjósló nap, az erre vonatkozó regulát egész Európában ismerik. A népi megfigyelések szerint ekkor lehűlésre lehet számítani, és „ha esik az eső Medárd napján, akkor negyven napig esni fog”.

Június 10. – Margit napja. Szent Margit vértanú ünnepe. A népi tapasztalatok alapján sokfelé a retek-, a káposzta-, a lenvetés ideje. E nap táján már gyakran előfordul a zivatar, erre utal az alábbi rigmus is: „Margit felhőtől fél, égiháborút vél.”

Június 13. – Páduai Szent Antal napja. A római katolikus egyház fő „alamizsnásmesterének”, Páduai Szent Antal ferences rendi szerzetesnek az ünnepe. Hazánk újkori templomaiban szinte elmaradhatatlan a szobra, amely előtt pénzgyűjtő persely kap helyet. Ennek tartalma a szegényeket hivatott segíteni. Sok állattartással kapcsolatos hiedelem és szokás fűződik ehhez a naphoz. Az egyik leggyakoribb sertésbetegséget, az orbáncot másképpen „Szent Antal tüze” megnevezéssel is illették, amit imádságos ráolvasással, acél és kovakő rácsiholásával próbáltak gyógyítani. Somogyban e nap összekapcsolódott a szőlőhegyi munkák tilalmával is.

Június 24. – Szent Iván napja. Keresztelő Szent Jánost a magyar néphagyományban – a honfoglalás utáni bizánci kapcsolatainkból eredően – Szent Ivánnak nevezik. A névnapja előtti éjszaka az esztendő legrövidebb éjjele. A napfordulókat a kereszténység előtti időkben is megünnepelték, ilyenkor a Nap évenkénti megújulását kívánták mágikus úton elősegíteni. A keresztény egyház Szent Jánost tette a nap védőszentjévé, a nyári napforduló ünnepe az 5. században lett Keresztelő Szent János ünnepe. A keresztény ünnepnap magába olvasztotta a régi hiedelmeket és rítusokat, így a Szent Iván-éji tűzgyújtás szokását is. Erről a tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső, a dögvész ellen, és elősegíti a jó termést.

Június 27. – László napja. Szent László király az egyik legnépszerűbb Árpád-házi magyar szent. Az e naphoz fűződő termésjósló regula azt tartja, hogy „ha villámlik László napja, üres marad az abrakostarisznya”, vagyis gyenge zabtermés várható.

Június 29. – Péter és Pál napja. A hagyomány szerint Szent Péter és Szent Pál apostolok ezen a napon szenvedtek vértanúhalált. A magyar nyelvterületen úgy tartották, hogy a búza töve ekkor megszakad, kezdődhet az aratás. Rossz idő esetén is kimentek a határba, és jó időjárásért fohászkodva mindenki levágott egy keresztnyi gabonát. Amint a mesztegnyőiek mondták, ez volt a „pálkereszt”.

Ez lesz 2023 júniusában

* Az ukrán parlament újabb 90 nappal meghosszabbította a hadiállapotot. Emellett a parlament támogatta az általános mozgósítás időtartamának meghosszabbítását is.

Fontosabb események

2023. június 1–30. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szeretettel várja az érdeklődőket az alábbi június programokra:

  • U. Jones: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma (interaktív meseelőadás 5–10 éveseknek). Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 10.00 óra. Ursula Jones bölcs és szellemes, lírai szépségű tündérmeséje Gyevi-Bíró Eszter rendezésében, Gál Natália, Vass Magdolna, Sőtér István, valamint Ferenci Attila/Rajkó Balázs előadásában látható.
  • U. Jones: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma (interaktív meseelőadás 5–10 éveseknek). Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 10.00 óra.
  • PETŐfi – SZELfi. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös produkciója. Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 15.00 óra.
  • U. Jones: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma (interaktív meseelőadás 5–10 éveseknek). Helyszín: Tiszacsoma (a KMNE szervezésében). Kezdés: 10.30 óra.
  • június 12. U. Jones: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma (interaktív meseelőadás 5–10 éveseknek). Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 10.00 óra.
  • Déryné ifjasszony (filmvetítés). Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 18.00 óra.
  • Déryné ifjasszony (filmvetítés). Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 18.00 óra.
  • Kulisszajárás-ON. Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 10.00 óra.
  • Kulisszajárás-ON. Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 10.00 óra.
  • Kulisszajárás-ON. Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 10.00 óra.
  • Brian Fiel: Pogánytánc – preimer. Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 18.00 óra.

További információ, helyfoglalás: +380664528505, +380961135059, bszinhaz.szervezo@gmail.com. Az időpontok közép-európai idő szerint értendők.

2023. június 2. A Munkácsy Mihály Magyar Házban megnyílt  Brovdi Ivan Az élet folytatódik c. kiállítása.

2023. június 3. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet túrát szervezett a Gorgánok hegyei közé a Szinevéri-tó–Tóhavas–Kamjanka–Szinevéri-hágó útvonalon.

2023. június 3. A nemzeti összetartozás napja (103. évvel ezelőtt történt trianoni békeszerződés/diktátum/nemzeti gyásznap emléknapja) méltatása alkalmából Fuchs Andrea, a MÉKK alelnöke, dr. Spenik Sándor, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Meskó János helytörténész, a Szolyvai Emlékparkbizottság tagja csöndes koszorúzást tartott Posch Alajos újságírónak az ungvári Kálvária temetőben lévő sírjánál, akit több mint száz évvel ezelőtt az Ungvárra bevonult cseh legionisták halálra szurkáltak.

2023. június 4. A nemzeti összetartozás napja alkalmából a KMKSZ, UMDSZ és más mérvadó civilszervezetek különböző programok megvalósítására, csendes megemlékezésre, koszorúzásra kerül sor Kárpátalja számos magyar lakta településén is.

* Összetartozásunk Tüze, Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségés Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség eseménye. Negyedszer is fellobban az Összetartozásunk Tüze! A három éve indult kezdeményezés immár összmagyar hagyománnyá vált. Ismét fellobbannak Földünk nagyon sok országának különböző településein, pontjain a nemzeti összetartozás napján, 2023. június 4-én, budapesti idő szerint 20:23-kor az összetartozásunkat is szimbolizáló lángok. Bővebb információ, a csatlakozás mikéntje az esemény Facebook-oldalán.

* A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete korábban – 15–25 éves kárpátaljai fiatalok részére – meghirdetett esszépályázatának eredményhirdetése a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Az esszé tematikájának főbb irányvonalát Petőfi Sándor alábbi idézete határozta meg:

„Van-e szebb lánc a világon,

Mint mely minket összefűz?

Bűvös karikába gyüjte

Minket a szent honfitűz.”

2023. június 8. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódva színes programmal várja az érdeklődőket a beregardói Perényi Kultúrkúriába, ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a számukra érdekes programot.

Az esemény kiállításmegnyitóval veszi kezdetét: a Nemzeti Művelődési Intézet segítségével megvalósult A Szakkör program 2022–2023-as időszakban elkészített anyagaiból összeállított tárlatot tekinthetik meg a látogatók.

A kiállítást követően a kisebbek is megtalálhatják a számukra érdekes programot: Magyarország Kijevi Nagykövetsége jóvoltából elkészült a János vitéz animációs mese ukrán felirata. A mesét a kúria nagytermében vetítjük. Emellett kézműves foglalkozások is várják az ügyes kezű felnőtteket, fiatalokat, gyerekeket.

Kezdete: 14.00 (közép európai idő)

Helyszín: Perényi Kultúrkúria – Beregszász (Beregardó), Munkácsi út 263.

2023. június 16. Az 1956-os forradalom mártírjainak emléknapja Nagy Imre és társai kivégzésének (1958. június 16.) emlékére.

2023. június 16. A független Magyarország napja (nemzeti emléknap a szovjet csapatok 1991-es kivonásának emlékére).

2023. június 17. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet családbarát gyalogtúrát szervez. Ez alkalommal egy különleges természeti látványossághoz, a Kék lagúnához látogatnak el. Részletek az egyesület honlapján: karpataljaihazajaro.com.

2023. június 23–25. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet háromnapos sátras túrát szervez a Fagyalos-hegységbe (Drahobrat–Ikerhavas–Fekete-Tisza forrása). Részletek az egyesület honlapján: karpataljaihazajaro.com.

Vendégségben

2023. június 6. A Kárpátaljai Szövetség sok szeretettel várja és hívja az érdeklődőket dr. Botlik József: A ruszin nép vértanúja Bródy András (1895-1946) című monográfiájának bemutatójára. Kezdete: 17:00. Helyszín: Budapest, Városligeti fasor 44.

Előzetes program

Első körben:

Megemlékezés: mécsesgyújtás, közös ima a mártírok lelki üdvéért.

Nyitóbeszéd: dr. Seremet Sándor történész, (PhD.), a Kárpátaljai Szövetség főtitkára.

Köszöntőt mond: dr. Grezsa István, a Kárpátaljai Szövetség elnöke.

Második körben:

A szerzővel, dr. Botlik József történésszel (PhD.) dr. Kótyuk Erzsébet etnográfus, orvostörténész (PhD), a monográfia lektora beszélget.

Harmadik körben:

A felkért hozzászólók:

• Kovács Sándor: Egy honismereti író gondolatai dr. Botlik József Bródy-monográfiájáról

dr. Dupka György történész (PhD.): Hol tart Bródy András politikai megítélése a kárpátaljai emlékezetpolitikában. Bródy és társai emlékezete.

dr. Ortutay Péter (PhD.): Emlékezés a Bródy-perben elítélt nagyapámra, Ortutay Jenő g. k. esperesre, mártírra.

Bródy Krisztina (BródyAndrás unokája): A Bródy-család üldözése a kommunista diktatúrában.

Zárszó: dr. Lyavinecz-Ugrin Marianna szlavista nyelvész, filológus (PhD.), a Bródy-monográfia technikai szerkesztője.

• Dr. Lyavinecz Marianna, a Fővárosi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a Bródy-monográfia kiadója.

• Kérdések, hozzászólások.

• Közreműködik: ifj. Bernát Ferenc zeneszerző (PhD), Artisjus-díjas gitárművész.

A rendezvény baráti beszélgetéssel, koccintással zárul.

2023. június 8. A 12. Kolozsvári Könyvhét (jún. 8.-11.) Erdélyi Magyar Írók Ligájának vendége dr. Dupka György író, történész, szerkesztő: gondolatok a kárpátaljai magyar irodalom helyzetéről, a háború kontextusában. A beszélgetőtárs Demeter Zsuzsa, akolozsvári Helikon szépirodalmi folyóirat szerkesztője. Helyszín: Kolozsvár, Bulgakov kávéház. Kezdete: 19.00.

2023. június 8. | 18:00 – ONline Akadémikus – „Ereimben az idő” | beszélgetés Vári Fábián Lászlóval. Az MMA Akadémiai Szakkönyvtár ONline Akadémikus című rendezvénysorozata idei első beszélgetésén Vári Fábián László kárpátaljai költővel, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetőjével Csete Örs etnográfus, életútkutató beszélget életről, időről, nemzeti összetartozásról. Az esemény az interneten is követhető lesz.

A beszélgetés a rendezvénysorozat idei első estje. A mostani rendezvényen egyúttal megemlékeznek a trianoni békediktátum 103. évfordulójáról, a nemzeti összetartozás napjáról.

A tervek szerint a kéthavonta sorra kerülő beszélgetés keretében az akadémia egy-egy tagja egészíti ki, teszi élővé az mmakademia.hu cím alatt elérhető személyes alkotói oldala életrajzi és művészi adatait.

Az esemény látogatása díjmentes, de regisztrációhoz kötött, amit június 7-éig elektronikus levélben várnak a szervezők a konyvtar@mma.hu e-mail-címre.

Helyszín: Pesti Vigadó, MMA Akadémiai Szakkönyvtár (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)

2023. június 8–11. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 94. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén. A könyvheti könyvek között kárpátaljai szerzők művei is a standra kerültek. Büszkék vagyunk a kárpátaljai származású alkotótársainkra a beregszászi Finta Éva költőre, Gerzsenyi Gabriella, és Lengyel János prózaíróra, valamint Fedinec Csilla történészre, az MTA Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársára, akik mások mellett új könyveikkel jelen vannak a július 8-tól 12-ig zajló 94. Ünnepi Könyvhéten (https://mail.google.com/mail/u/0/…):

*FINTA ÉVA: NOÉ BÁRKÁJÁN RÓZSATŐ. Válogatott versek. Magyar Napló. 2023. Dedikálás június 10-én, délután 16 órakor a Magyar Napló 56-os pavilonjánál.

*GERZSENYI GABRIELLA: HÁROM LÁBBAL A FÖLDÖN. Novellák. Nap Kiadó, Bp. 2023. Dedikálás június 10-én, délután 14 órakor a Magyar Napló 51-es pavilonjánál. Kísérő rendezvények: Kötetbemutató június 6-án kedden 17 órától a Károlyi Palotában; Beszélgetés június 10-én szombaton 17 órától a Kettőspont Színházban (Ráday utca). FB: https://fb.me/e/66Cua9Q7B

*LENGYEL JÁNOS: EGY NAP FIRENZÉBEN, Budapest, 2023. Dedikálás június 8-10-én, a Rím Kiadó és a Magyar Múzsa 41. sz. pavilonjában.

*Fedinec Csilla;Rácz András;Romsics Ignác: Az orosz-ukrán konfliktus történelmi háttérrel. Kocsis Kiadó Zrt. Bp. 2023. Kapható a Líra sátránál.

2023. június 8. Matl Péter szobrászművész munkásságát bemutató album (Sárba Katalin szerkesztésében), a Szép Magyar Könyv 2022. versenyen a miniszterelnök úr különdíját érdemelte ki, melyet egy hét múlva, 2023. június 8-án, az Ünnepi Könyvhét nyitó rendezvényén (Budapest, Vörösmarty tér) vesz a művész és a szerkesztő. A Matl Péter album magas színvonalú munkájáért részesült megtisztelő kitüntetésben, mely a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, a Méry Ratio Kiadó gondozásában jelent meg. Gratulálunk a munkácsi szobrászművésznek és a szerkesztőnek!

2023. június 15. A Republikon Intézet szervezésében sor kerül a Magyarok határon innen és túl című konferenciára. Kezdete: 10.00. Helyszín: 1077 Budapest, Csányi utca 5.

A trianoni döntés következtében magyarok milliói kerültek az országhatár külső oldalára, akik azóta kisebbségben élnek a szomszédos országokban. Az anyaország felelőssége nyilvánvaló a külhoni magyarok irányában, az azonban korántsem egyértelmű, meddig terjed ez a felelősség. A Republikon Intézet nemzetpolitikai konferenciát tart, amelynek során egyebek mellett áttekintjük a kisebbségi és a többségi lét kérdéseit, a helyben boldogulás és az átköltözés motivációit és azt is, milyen lehetősége van az anyaországnak a nyugati magyar diaszpórák támogatására. Konferenciánk második részében terveink szerint határon túli magyar közéleti személyiségek beszélnek majd kisebbségi ügyekről, határon inneni és túli tapasztalataikról és arról, mit jelent magyarnak lenni egy másik országban.

Tervezett program:

10:00 Megnyitó – Horn Gábor kuratóriumi elnök, Republikon Alapítvány

10:15 Bevezető előadás – Ablonczy Balázs történész, habilitált egyetemi docens

10:40 Első panelbeszélgetés: Egy nemzet, több ország – a nemzetpolitika irányai

Felkért vendégek: Hiller István korábbi oktatási miniszter; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felelős miniszter

12:00 Szünet

12:15 Második panelbeszélgetés: Határátlépések – hol a legjobb magyarnak lenni?

Felkért vendégek: Dupka György, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója; Parászka Boróka újságíró; Ravasz Ábel politikus; Szerbhorváth György író, kritikus, újságíró; Tompa Andrea író, színikritikus.

2023. június 23–25. A KKK Kultivál programja Dunaszerdahelyen.

Jeles személyiségek évfordulói

Június 2-án született dr. Ortutay Elemér (Kövesliget, 1916. június 2. – Ungvár, 1997. január 25.) görögkatolikus áldozópap, teológiai tanár, közíró.

Június 4-én született Lusztig Károly (Ungvár, 1922. június 4.) író, szerkesztő, publicista.

Június 5-én született Kovács Vilmos (Gát, 1927. június 5. – Budapest, 1977. november 13.) költő, író, szerkesztő, műfordító, polgárjogi harcos.

Június 7-én hunyt el Sütő Kálmán (Beregsom,1910. 12. 16. – 1997. június 7.) költő.

Június 11-én született Iváncsó András (Munkács, 1972. június 11.) festő.

Június 13-án született dr. Hulpa Diana (Kisdobrony, 1978. június 13.) nyelvész, az UNE Magyar Filológiai Tanszékének docense.

Június 14-én végezték ki dr. Fenczik István (Nagylucska, 1892. 10. 13. – 1946. 06. 14.) görögkatolikus teológust, minisztert, magyar országgyűlési képviselőt.

Június 14-én született dr. Soós Kálmán (Szalóka, 1962. június 14. – 2011. július 5.) történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola néhai rektora.

Június 20-án született Lengyel János (Beregszász, 1973. június 20.) író, újságíró.

Június 22-én született dr. Dilung József (Munkács, 1928. június 22.) vegyész.

Június 22-én született Kőszeghy Elemér (Fertősalmás, 1960. június 22.) költő, újságíró, szerkesztő.

Június 24-én született Szalai Borbála (Ungvár, 1926. június 24. – 2011. augusztus 9.) költő, gyermekíró, tankönyvkiadói szerkesztő.

Június 26-án született Koszták István (Beregszász, 1952. június 26. – Budapest, 2022. április) grafikus.

Június 26-án született Krón Zsuzsa (Ungvár, 1952. június 26.) festő.

Június 29-én született dr. Kész Barnabás (Salánk, 1966. június 29.) történész, a beregszászi főiskola tanára.

FELHÍVÁSOK, KÖZLEMÉNYEK

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy a 2023. évre meghirdetésre került a kárpátaljai szociális programcsomag.

Az oktatási dolgozók folyó év május 12-től június 12-ig nyújthatják be pályázataikat az alapítvány körzeti irodáiban.

Az egészségügyi dolgozók, művelődésszervezők, könyvtárosok, közgyűjteményi dolgozók, művészeti és sportiskolai oktatók, a médiában tevékenykedők, a színészek, előadóművészek, valamint a gyermekjóléti szolgáltatást és ellátást vagy fogyatékkal élők és más sajátos igényekkel rendelkezők ellátását biztosító dolgozók június 13-tól július 11-ig nyújthatják be pályázatukat.

A gyermekétkeztetés támogatása iránti pályázatot július 12-től augusztus 11-ig lehet benyújtani.

Kérjük, hogy a pályázat benyújtásának feltételeiről, illetve a szükséges dokumentumokról tájékozódjanak a www.kmkszalap.org honlapon.

Gulácsy Géza,

a „KMKSZ” JA igazgatója

* * *

FELVÉTELI HIRDETMÉNY 2023

A Beregszászi Bethlen Gábor Líceum várja a jelentkezőket a 2023–2024-es tanévre az elemi iskola 1. osztályába és a középiskola 5–11. osztályaiba. Jelentkezési határidő: 2023. június 2.

* * *

Könyvespolc – 2023

Az Együtt című irodalmi-művészeti-kulturális-humán tudományi folyóirat 2002–2022 között megjelent számai itt tekinthetők meg:

http://kmmi.org.ua/konyvtar/folyoiratok/egyutt

https://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=595

(Számláló: 32 450 megtekintés, 2023. 06. 1. állapot szerint) Az elmúlt hónapban több mint 403-an érdeklődtek a folyóiratunk iránt.

Megjelent a folyóirat 2022. évi 1., 2., 3., 4., 5., 6. lapszáma.

Elkészült és az internetre felkerült a folyóirat 2023/1., 2023/2. száma

Kárpátaljai magyar könyvek

(Sorozatszerkesztő és felelős kiadó: Dupka György)

Előkészületben

Szülőföldünk, Tiszabökény és környéke (Honismereti olvasókönyv és munkafüzet). Összeállította: dr. Dupka György. Lektorálta: dr. Zubánics László. Felelős szerkesztő: dr. Zékány Krisztina. Fotók, archív felvételek, dokumentummásolatok: Fuchs Andrea. Kárpátaljai Magyar Könyvek 302. Intermix Kiadó–KMMI, Ungvár–Budapest, 2023.

Dupka Nándor: Haklik Sándor vértanú. A Kárpátaljai Római Katolikus Egyház hitvallói (1945-1991). Felelős szerkesztő: Szemere Judit. Kárpátaljai Magyar Könyvek 303. Intermix Kiadó–KMMI, Ungvár–Budapest, 2023.

Hasznos kulturális, irodalmi, művészeti, tudományos információk

Hasznos média linkek

    http://www.karpatalja.ma

https://www.karpatinfo.net

    http://karpataljalap.net

    http://kiszo.net

    Karpat.in.ua

Dokumentumfilmek

(A YouTube-on elérhető népszerű dokumentumfilmek)

* Kárpátaljai tragédia. Rendező: Hajduk Márta.

* Látótér – Nyelvháború Kárpátalján

* Kárpátalja

* Szerelmes földrajz. Kárpátalja. Vári Fábián László költő, tanár beszél szülőföldjéről.

* “ЦІНА ЖИТТЯ НА ЗЕМЛІ ЖИВИХ” фільм-реквієм/Az élet értéke az élő földön film-rekviem, I. rész. Перша частина відеопроекту: Трилогія «Закарпатські угорці і німці: інтернування та депортаційні процеси 1944–1955 рр.». A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

          * “Щоб не плакало небо над Україною” (Hogy ne sírjon az ég Ukrajna felett), 2015 р. “Damit der Himmel über der Ukraine nicht weint”. Okszana Golovcsuk film-rekviemje, II. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

* Намальована війна, 2015. Namaliovana viyna (Megfestett háború), 2015. Drawing War, 2014. Okszana Golovcsuk film-rekviemje, III. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.

Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,

www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua, www.umdsz.info  stb.

Szerkeszti a szerkesztőbizottság:

Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.

Megjelenik: havonta két alkalommal.

Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.

A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.

Archívum: kmmi.org.ua

Hozzászólás