A Gulág-és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, a Gulág- és Gupvikutató Intézet, az Alapjogokért Központ és a Kárpátaljai Szövetség tisztelettel meghívja Önt a HAZATÉRÉS a szovjet fogságból 70 éve, előtte és utána 1945 – 1953 – 2000 című nemzetközi, tudományos konferenciára, valamint az azt követő könyvbemutatóra. HELYSZÍN: Kárpátaljai Szövetség székháza | 1068 …
történelem
Megjelent az Együtt idei harmadik száma
Megjelent a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportja folyóiratának, az Együttnek az idei harmadik száma. Benne olvashatóak Vári Fábián László, Marcsák Gergely, Kopriva Nikolett, Lévai Aliz, Oláh András, Kőszeghy Elemér versei, Adamczyk Katalin, Kovács Sándor, Botlik József és Dupka György tanulmányai, valamint Gerzsenyi Gabriella, Kopor Tihamér, Sz. Kárpáthy Kata írásai. A folyóirat …
Irodalmi szalon a Szövetség székházában
A Kárpátaljai Szövetség és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége által irodalmi-művészeti szalon est került megrendezésre Budapesten 2022. június 10-én. A rendezvény a 93. Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódott, amelyen a kárpátaljai számazású és a régió múltjával foglalkozó írók, költők, kutatók 2020–2022 között kiadott műveinek bemutatójára került sor. A rendezvényt Benza György, a …