Ládafia Kárpátaljára

A hideg és borongós idő ellenére reményeink szerint sok család számára tudtunk egy kis derűt csempészni az életébe, ugyanis Kárpátalján az elmúlt időszakban több turnusban átadásra kerültek az Oktatási Hivatal, a Kárpátaljai Szövetség, a Bercsényi Miklós Alapítvány és a Momentum Doctorandus gyűjtéséből származó iskolás és kisgyermekes családokat segítő adományok.

Az Oktatási Hivatal idén ötödik alkalommal szervezett Ládafia csereberét. Az augusztusi Ládafia tematikus különkiadása a tanévkezdés jegyében telt, ezért a cserebere fókuszában az iskolás és óvodás korú (0–14 éves) gyermekek álltak.  A csereberéhez a hivatal munkatársai hozzájárulhattak megunt vagy feleslegessé vált, de jó állapotú tanszerekkel, könyvekkel, gyermekruhákkal, játékokkal, sportszerekkel, kiegészítőkkel.

Az Oktatási Hivatal a Ládafián összegyűlt portékát, adományként a háború által érintett kárpátaljai magyar közösségeknek ajánlotta fel, amely adomány eljuttatására a Momentum Doctorandust és a Kárpátaljai Szövetséget kérte fel. A két szervezet maga is becsatlakozott a gyűjtésbe, majd azt követően hosszas egyeztetés és szervezés után több turnusban sikeresen eljuttatta az összegyűlt adományokat Palágykomorócra, segítve a helyi és a menekült rászoruló gyermekes családokat az egész Szürtei kistérségben.

Ezúton is köszönetet szeretnénk mondani az Oktatási Hivatalnak, hogy kezdeményesükbe szervezeteinket is bevonták. Köszönjük az adományozóknak és mindenkinek, aki segített az adományok gyűjtésben és eljuttatásában!

Célba értek az első adományok

A hétvégén Kárpátalján átadásra kerültek a Kárpátaljai Szövetség és a Momentum Doctorandus gyűjtéséből származó adományok. Eddig több mint fél millió forintnyi összegnek megfelelő adomány gyűlt össze azon kárpátaljai családok részére, akik otthon maradtak a háborús időszakban. A tartós élelmiszereket és tisztítószereket tartalmazó csomagokat 10 család részére tudtuk személyesen eljuttatni Ungváron és környékén. 

Ezúton is köszönetet szeretnénk mondani az adományozóknak és mindenkinek, aki segített az adományok gyűjtésben és eljuttatásában!

Az adománygyűjtést továbbra is folytatjuk a Kárpátaljai Szövetség székházában:

1068 Budapest, Városligeti fasor 44., minden hétköznap 9:00 és 17:00 óra között.

Az alábbi adományokat várjuk a segíteni szándékozóktól:

  • tartós élelmiszer (konzervek, száraztészta, liszt, cukor, olaj, rizs, tea, kávé, stb.)
  • fertőtlenítőszerek
  • higiénés termékek (fogkrém, fogkefe, dezodor, sampon, tusfürdő, szappan, tampon, betét)
  • vény nélkül kapható gyógyszerek, vitaminok
  • tápszerek, bébiételek
  • babaápolási termékek (babakrém, nedves törlőkendő)
  • pelenka
  • kisállat eledel

Kérdéseikkel forduljanak az adománygyűjtés koordinátoraihoz:

Veselényi Krisztina, Kárpátaljai Szövetség:

e-mail: segitsegksz@gmail.com

Fazekas Andrea, Momentum Doctorandus:

e-mail: momentum.doktorandus@gmail.com

Adománygyűjtés a Kárpátalján maradtak részére

A Kárpátaljai Szövetség és a Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet közös adománygyűjtést szervez azon kárpátaljaiak részére, akik szülőföldjükön maradtak a háborús időszakban.

Az adományokat a Kárpátaljai Szövetség székházában gyűjtjük:

1068 Budapest, Városligeti fasor 44., minden hétköznap 9:00 és 17:00 óra között.

Az alábbi adományokat várjuk a segíteni szándékozóktól:

  • tartós élelmiszer (konzervek, száraztészta, liszt, cukor, olaj, rizs, tea, kávé, stb.)
  • fertőtlenítőszerek
  • higiénés termékek (fogkrém, fogkefe, dezodor, sampon, tusfürdő, szappan, tampon, betét)
  • vény nélkül kapható gyógyszerek, vitaminok
  • tápszerek, bébiételek
  • babaápolási termékek (babakrém, nedves törlőkendő)
  • pelenka

Kérdéseikkel forduljanak az adománygyűjtés koordinátoraihoz:

Veselényi Krisztina, Kárpátaljai Szövetség:

e-mail: segitsegksz@gmail.com 

Fazekas Andrea, Momentum Doctorandus:

e-mail: momentum.doktorandus@gmail.com

Felvételi tájékoztatás doktorandusz módra

A Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet 2013 óta segíti a kárpátaljai felvételizni vágyó fiatalokat. A Felvételi tájékoztató projektjének elsődleges célja, hogy minél több kárpátaljai magyar, érettségi előtt álló fiatalnak nyújtson segítséget a felvételiben és ösztönözze őket a továbbtanulásra. 2021-től már honlap formájában is elérhető a tájékoztató, így folyton frissülő, naprakész információt nyújt a továbbtanulással kapcsolatos követelményekről. A szülőföldi továbbtanulási lehetőség mellett a magyarországi felvételi rendszert, az ösztöndíjlehetőségeket, a kollégiumokat, az alternatív lehetőségeket is bemutatják, illetve bemutatják azon ifjúsági- és diákszervezeteket, amelyekhez csatlakozhatnak a fiatalok, hogy még tartalmasabb és izgalmasabb diákéveik legyenek.

A még mindig fennálló pandémiás helyzet miatt, sajnos személyesen nem tudtak eljutni az iskolákba, hogy megtartsák a hagyományos felvételi tájékoztató körutat, ezért online formában segítették a diákokat. Első ízben a magyarországi felvételi rendszert mutatták be (az előadás itt nézhető vissza), majd a szülőföldi továbbtanulási lehetőségeket vették górcső alá (az előadás itt nézhető vissza).

Grafika: Varga Adrienn Barbara

Az online jelenlét mellett, továbbra is megjelenik a tájékoztató kiadvány formában. A Felvételi tájékoztató összeállításakor nem csupán a belbecs, de a külcsín is nagyon fontos, évről évre szerethető, kedves figurák köszönnek vissza a kiadvány oldalairól. Az idei jubileumi kötetet különlegessé szerették volna tenni és hogy még inkább kifejezésre jusson a tehetséggondozó tevékenységük, olyan fiatal kárpátaljai magyar grafikust kértek fel a munkára, aki még pályája kezdetén van és a kiadványba készített képek a szakmai előrelépését is segíthetik. Így esett a választásuk Varga Adrienn Barbarára.

A felvételivel és a vele járó tennivalókkal kapcsolatban a felvételizők kérdéseiket személyesen is feltehetik a szervezet tagjainak, akiknek az elérhetősége a Felvételi kérdezz–felelek fejezetében található.

Sok sikert és kitartást kívánunk mi is az idén érettségizőknek és felvételizőknek! Forduljanak bizalommal a Momentum Doctorandushoz!

Jótól jót tanulni – kárpátaljai Bonis Bona díjazottak

„Bonis bona discere”, azaz „Jótól jót tanulni” tartja a latin közmondás, s viseli annak a díjnak a nevét, amely 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógusok, szakmeberek elismerésére. Köznevelési intézmények pedagógusai, szakoktatói, felsőoktatásban dolgozó oktatók és civil szervezetek tehetséggondozói számára a Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter szakmai felügyelete alá tartozó Nemzeti Tehetség Központ a Nemzeti Tehetség Program keretében immár 9. alkalommal adta át a „BONIS BONA – A NEMZET TEHETSÉGEIÉRT” díjakat.

A Budapest Music Centerben 2021. szeptember 9-én ünnepélyes keretek között összesen 57 kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógus, tehetségsegítő szakember, hat települési önkormányzat, valamint 3 tehetséggondozó szervezet számára adott át díjakat Novák Katalin, családokért felelős miniszter a „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” gálán. Két kárpátaljai is díjban részesült: a Kiváló tehetségsegítő kategóriában Dobsa Beáta, a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Program (MCC FIT) beregszászi régióvezetője, a Momentum Doctotandus, kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet (MD) pedig a Kiváló tehetséggondozó szervezet kategóriában. A MD nevében a díjat Fazekas Andrea, a szervezet elnöke vette át, akit a díjátadóra dr. Ferenc Viktória, a szervezet alapító elnöke kísért el.

A Momentum Doctorandus, a Kárpátaljai Szövetség egyik partnerszervezete idén ünnepli megalakulásának 10 éves, jubileumi évfordulóját. Azzal a céllal alakult, hogy számontartsa, összefogja a kárpátaljai magyar doktoranduszokat, segítse őket a tudományos életbe való integrációjukban, azonban a szervezet működése során kiemelt céllá vált a tehetséges kárpátaljai magyar fiatalok segítése is. Programjaik által – a 2013 óta töretlenül évente megjelenő Felvételi tájékoztató kiadvány, az éves felvételi tájékoztató körút, a HÖOK-kal közösen szervezett mentorprogram, valamint a fiatal kutatók találkozását segítő Doctorandus-esték – révén a középiskolásoktól az alap- és mesterképzésben részt vevő egyetemistákon át a PhD-hallgatókig és doktorjelöltekig bezárólag a kárpátaljai magyar fiatalok széles rétegét szólítják meg.

A szervezet munkájáról bővebben az alábbi honlapokon tájékozódhatnak:

www.momentumdoctorandus.com

www.felvetelizz.com

Az MCC Fiatal Tehetség Programjáról bővebben itt olvashatnak: https://fit.mcc.hu/varosok/beregszasz/munkatarsak

A díjról a Nemzeti Tehetségprogram honlapján és Facebook oldalán olvashatnak többet.

Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak és további siekres munkát kívánunk!

Nyárzáró kárpátaljai nyári egyetem

Színes és eseménydús rendezvényen vehettek részt azok, akik ellátogattak az V. Kárpátaljai Nyári Egyetemre 2021. augusztus 25-28. között. A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége története során négy alkalommal, 2003-ban, 2007-ben, 2008-ban és 2019-ben szervezett nyári egyetemet Kárpátalján. Két évvel ezelőtt a Momentum Doctorandusszal, a kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezetével közösen tizenegy év után sikerült újraindítani rendezvényt. A tavalyi évben a világjárvány keresztülhúzta az V. Kárpátaljai Nyári Egyetem terveit, idén azonban már semmi sem állhatott a szervezők útjába. A rendezvény 2021. augusztus 25-28. között zajlott Tiszapéterfalván, ismét a Momentum Doctorandus társszervezésével, ezúttal a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával és a Kárpátaljai Szövetséggel partnerségben.

A még mindig kiszámíthatatlan járványhelyzethez igazodva, hibrid formában valósult meg az V. Kárpátaljai Nyári Egyetem, a helyszínen csökkentett létszámmal voltak jelen a résztvevők, egyes előadásokba pedig online csatlakozhattak be az érdeklődők.

A nyári egyetem első napján ifjúságpolitikai kerekasztal-beszélgetés, áltudománnyal, tudománnyal és plágiummal kapcsolatos beszélgetés, este pedig borkóstoló és táncház várta a fiatalokat. A második napon az egészség is fontos szerepet kapott, amit társasjáték-délelőtt, a Kárpátaljai Hazajáró Egylet bemutatója, evezés, játékest és éjszakai kalandtúra követett. A nyári egyetem harmadik napján a kárpátaljai magyar média képviselőinek kerekasztal-beszélgetés, az Agora Információs Központ pályázati lehetőségeinek bemutatása, fizikai kísérletek bemutatója, filmvetítéssel egybekötött közönségtalálkozó, KRAV MAGA önvédelmi bemutató, médiaképzés várta a kedves résztvevőket. A napot az Ullie zenekar koncertje és táncest koronázta. A rendezvény az Orient Press Hírügynökség médiaképzésével zárult.

A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Ifjúsági Konferencia és a Rákóczi Szövetség támogatásával, az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. együttműködésével valósult meg.

Az V. Kárpátaljai Nyári Egyetemről készült videók és fényképes összefoglalók a rendezvény Facebook oldalán találhatóak meg.

Egy világtalálkozó margójára

A Magyar Ifjak Világtalálkozója (MIVIT) került megrendezésre immár hetedik alkalommal 2021. július 5-11. között, ezúttal Karcagon. A találkozó célja nem kevesebb, minthogy a Kárpát-medencében és azon túl élő magyar fiatalok egy fesztivál keretein belül megismerjék egymás népszokásait, gasztronómiáját, hagyományait, és mindezt nem máshol, mint az anyaországban. A rendezvényen 20 kárpátaljai magyar fiatal vett részt 4 szervezet, a Momentum Docotrandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ), a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) és a Mozgalom a Kárpátaljai Szülőföldért (MKSZ) képviseletében.

Bővebben

Kutatás a Föld körül. Kárpátaljai fiatal magyar kutatók a nagyvilágban

A Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet 2020 tavaszán felkerült a Magyar Tudományos Akadémia határon túli kutatóműhelyei közé, ennek okán lehetőségük nyílt arra, hogy a Domus konferencia- és kiadványtámogatási programjának segítségével egy 216 oldalas tanulmánykötetet jelentessenek meg. A Kutatás a Föld körül. Kárpátaljai fiatal magyar kutatók a nagyvilágban című kötetben olyan, a szakmájukban már fiatalon is kimagasló eredményeket felmutató kárpátaljai magyar kutatók írásait közölik, akik a közelmúltban vagy jelenleg legalább féléves szakmai kutatómunkában, vagy gyakorlaton vettek részt Ukrajna és Magyarország határain kívül nívós kutatóhelyeken, szerte a világban. A szerzők között egyaránt szerepelnek mérnökök és kémikusok, történészek és asztrofizikusok, számos más szakirány képviselői mellett.

A kötet bárki számára érdekes lehet, aki egy kicsit is érdeklődik a tudomány iránt, hiszen tudományos igényű, de közérthető írásokat tartalmaz, sőt számos inspiráló történetet is megismerhet a kedves olvasó. A fiatal kutatók megannyi érdekes projektben vettek részt, ezért pozitív példaként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára is.

A kötet szabadon letölthető ide kattintva.

Doctorandus-est az összetartozás jegyében

A karanténkorlátozások enyhítése következtében egyre több rendezvény kerül megszervezésre és végre offline is lehetőségünk nyílik találkozni. Ezt kihasználva a Momentum Doctorandus szervezet a nemzeti összetartás napjára időzítve Doctorandus-estet szervezett. A programnak a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban lévő Fedák Sári Kulturális Központ adott otthont.

Az alábbiakban a Varga Brigitta, a Kárpáti Igaz Szó helyszíni tudósítójának beszámolója, és a Momentum Doctorandus új elnökével, Fazekas Andreával készült interjúja olvasható.

Bővebben