Hangot kaptak a kárpátaljai fiatalok is az idei DUE táborban

Balatonkenesén a Hotel Kenese Port adott otthont az idei  Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesület nyári rendezvényeinek, vagyis a DUE táboroknak. 2022. június 25-július 3. között került megrendezésre a DUE Médiahálózat nyári ifjúsági médiatábora, ahova a média különböző területei iránt érdeklődő 14 és 22 év közötti fiatalokat várták. Idén pedig három tehetséges kárpátaljai fiatal is részt vehetett a rendezvényen. A táborról szóló éleménybeszámolót Dobán Vivien írta.

Június 25. és július 3. között lehetőségem adódott kárpátaljai magyarként harmadmagammal részt venni egy szponzoráció keretén belül a DUE Médiahálózat nyári ifjúsági médiatáborában.

A tábor sűrű programja rögtön a megérkezés után kezdődött egy csoport foglalkozással, esti ismerkedős játékkal. Hamar kiderült számomra, hogy a majdnem 100 fős csapat nagyon befogadó és barátságos.

Különböző alapképzések részesei voltunk a médiatáborban. Jómagam a videós, youtuber, és tiktoker csoportot erősítettem. Hamar be lettünk dobva a mélyvízbe, ugyanis hétfőn a tábor harmadik napján teljes, 7 perces videót rakott össze a csapat. Ezt az egész tábor előtt bemutatva egy, az RTL Híradónál dolgozó szerkesztő véleményezte a MUSTRA keretein belül. Mondanom sem kell, hatalmas élmény volt mindannyiunk számára, rengeteg munkát fektettünk a videóba, ami végül meghozta az eredményt. Reggelente a Napinger keretein belül nagyon érdekes, médiával és DUE-val kapcsolatos fél órás előadásokat tartottak nekünk.

Esti programok közt szerepelt vitaest, felezőbuli, Ki mit tud?, A tábor belehúz vetélkedő, díjátadó és záróbuli. Külön megtiszteltetés számomra, hogy elnyerhettem a legfeltörekvőbb televíziós újságírónak járó díjat. Természetesen A tábor embere gála idén sem maradhatott el. Egy forgatókönyvíró pályázat keretén belül pedig a nyertes rendezővel egy profi kis filmet is forgattak a táborban.

Szerdától megkezdődtek a mesterképzések. Nagy örömömre a SzínpadOn képzés tagja lettem, ahol retorikát, színpadtechnikát tanulhattunk és a konferálást gyakorolhattunk. A képzés nagyon gyakorlatias volt, hisz a tábor utolsó napján kezünkbe vettük a mikrofont és éles helyzetben konferáltuk a különböző programokat. Rengeteg emlékkel gazdagodtunk. Ha valaki megnyitja a programfüzetet, minden bizonnyal érdekesnek fogja találni a tábort, de ezt mind megélni egy életre szóló élmény volt számunkra, jövőre is biztos visszamennék!

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom: a DUE médiatábor egy olyan hely, ahol minden közhely nélkül tényleg önmagad lehetsz és hangot kapsz!

A kapcsolatok és a munka továbbra is fent marad, ugyanis sokan a július végi MCC Feszt keretein belül a DUE sátor alatt fogunk együtt népszerűsíteni.

Forrás: http://momentumdoctorandus.com/2022/07/09/hangot-kaptak-a-karpataljai-fiatalok-is-az-idei-due-taborban/

Nyárzáró kárpátaljai nyári egyetem

Színes és eseménydús rendezvényen vehettek részt azok, akik ellátogattak az V. Kárpátaljai Nyári Egyetemre 2021. augusztus 25-28. között. A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége története során négy alkalommal, 2003-ban, 2007-ben, 2008-ban és 2019-ben szervezett nyári egyetemet Kárpátalján. Két évvel ezelőtt a Momentum Doctorandusszal, a kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezetével közösen tizenegy év után sikerült újraindítani rendezvényt. A tavalyi évben a világjárvány keresztülhúzta az V. Kárpátaljai Nyári Egyetem terveit, idén azonban már semmi sem állhatott a szervezők útjába. A rendezvény 2021. augusztus 25-28. között zajlott Tiszapéterfalván, ismét a Momentum Doctorandus társszervezésével, ezúttal a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával és a Kárpátaljai Szövetséggel partnerségben.

A még mindig kiszámíthatatlan járványhelyzethez igazodva, hibrid formában valósult meg az V. Kárpátaljai Nyári Egyetem, a helyszínen csökkentett létszámmal voltak jelen a résztvevők, egyes előadásokba pedig online csatlakozhattak be az érdeklődők.

A nyári egyetem első napján ifjúságpolitikai kerekasztal-beszélgetés, áltudománnyal, tudománnyal és plágiummal kapcsolatos beszélgetés, este pedig borkóstoló és táncház várta a fiatalokat. A második napon az egészség is fontos szerepet kapott, amit társasjáték-délelőtt, a Kárpátaljai Hazajáró Egylet bemutatója, evezés, játékest és éjszakai kalandtúra követett. A nyári egyetem harmadik napján a kárpátaljai magyar média képviselőinek kerekasztal-beszélgetés, az Agora Információs Központ pályázati lehetőségeinek bemutatása, fizikai kísérletek bemutatója, filmvetítéssel egybekötött közönségtalálkozó, KRAV MAGA önvédelmi bemutató, médiaképzés várta a kedves résztvevőket. A napot az Ullie zenekar koncertje és táncest koronázta. A rendezvény az Orient Press Hírügynökség médiaképzésével zárult.

A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Ifjúsági Konferencia és a Rákóczi Szövetség támogatásával, az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. együttműködésével valósult meg.

Az V. Kárpátaljai Nyári Egyetemről készült videók és fényképes összefoglalók a rendezvény Facebook oldalán találhatóak meg.