Szent István örökségének útján

Ezúttal Debrecenbe látogatott a Kárpátaljai Szövetség nagyszabású vándorkiállítása, a Szent István keresztény hagyatéka – a magyar Szentkorona vármegyéi. A kiállításnak méltóbb helye és ideje nem is lehetne, ugyanis a tárlat a Kölcsey Központban tekinthető meg és a Debreceni Virágkarnevál rendezvénysorozat részét képezi.

A megnyitó résztvevőit Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte, majd Dr. Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere mondott beszédet, aki szerint jelképes jelentőséggel bír az, hogy épp az augusztus 20-ai ünnepsorozat időszakában kerül megtekintésre a tárlat. Grezsa István miniszteri biztos beszédében kiemelte, hogy hűségesnek kell lennünk Szent István eszméihez, és méltóképpen kezeljük az örökségét, hiszen a Kárpát-medence, a mi közös otthonunk. A vándorkiállítás védnökének, Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita szavait Kapin István, a debreceni székesegyház parókusa tolmácsolta. A megnyitón továbbá beszédet mondott Feledy Balázs művészettörténész, kiemelve a festmények és a festő, Kovach Anton művészeti értékeit. Végül a művész is elmondta gondolatait és köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kiállítás megvalósításához. Az ünnepélyes megnyitót a Debreceni Népi Együttes táncosainak az előadása színesítette.

A tárlat a Kölcsey Központban szeptember 5-ig látogatható, a következő helyszínt hamarosan meghirdetjük. A vándorkiállítás terveink szerint 2021 decemberében a híres soproni népszavazás centenáriuma tiszteletére Sopronban zárja az évet.

Megnyílt és megtekinthető Földessy Péter kiállítása

Születésnapja alkalmából kiállítással köszöntöttük a 77. életévét betöltő Földessy Péter festőt, grafikust. A kiállítás megnyitójára 2021. június 22-én, 18:00 órától került sor a Kárpátaljai Szövetség székházának első emeletén (1068 Budapest, Városligeti fasor 44.).

A kiállítás során köszöntőt a művész felesége, Földessy Ljuba, valamint Benza György, a Kárpátaljai Szövetség elnökének nevében Veselényi Krisztina mondott. Köszöntője után Földessy Ljuba az ünnepeltett szólította, hogy mondjon pár szót az egybegyűlteknek, ezután pedig Manajló András is köszöntötte barátját és pályatársát.

A kiállítás alatt a résztvevők Vántuh Anasztázia és Holozsai Eszter fiatal művészek komolyzenei előadását hallgathatták.

A kiállítás augusztus végéig megtekinthető minden héten hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között, pénteken 9 és 14 óra között. Csoportok esetén előzetes bejelentkezés szükséges a karpataljaiszovetseg@gmail.com email-címen, vagy a +36305036030 telefonszámon.

77: Földessy Péter műveinek kiállítása a Kárpátaljai Szövetség épületében

Születésnapja alkalmából kiállítással köszöntjük a 77. életévét betöltő Földessy Péter festőt, grafikust. A kiállítás megnyitójára 2021. június 22-én, 18:00 órától kerül sor a Kárpátaljai Szövetség székházának első emeletén (1068 Budapest, Városligeti fasor 44.). Minden érdeklődőt szerettel várunk!

Bővebben