Születésnapja alkalmából kiállítással köszöntöttük a 77. életévét betöltő Földessy Péter festőt, grafikust. A kiállítás megnyitójára 2021. június 22-én, 18:00 órától került sor a Kárpátaljai Szövetség székházának első emeletén (1068 Budapest, Városligeti fasor 44.).



A kiállítás során köszöntőt a művész felesége, Földessy Ljuba, valamint Benza György, a Kárpátaljai Szövetség elnökének nevében Veselényi Krisztina mondott. Köszöntője után Földessy Ljuba az ünnepeltett szólította, hogy mondjon pár szót az egybegyűlteknek, ezután pedig Manajló András is köszöntötte barátját és pályatársát.
A kiállítás alatt a résztvevők Vántuh Anasztázia és Holozsai Eszter fiatal művészek komolyzenei előadását hallgathatták.
A kiállítás augusztus végéig megtekinthető minden héten hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között, pénteken 9 és 14 óra között. Csoportok esetén előzetes bejelentkezés szükséges a karpataljaiszovetseg@gmail.com email-címen, vagy a +36305036030 telefonszámon.