Útjára indult a vándorkiállítás

Egyszerre művészeti, kulturális és történelmi élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak a Kárpátaljai Szövetség „Szent István keresztény hagyatéka – a Szent Korona vármegyéi” című vándorkiállítására. A programsorozat 2020. június 25-én indult útjára, első állomásának az egykori esztergomi megyeháza díszterme ad otthont.  

A Kárpátaljai Szövetség még 2016-ban kérte fel Kovach Anton festőművészt, hogy vigye vászonra az egykori történelmi Magyarország 64 vármegyéjének székhelyét, valamint Fiumét, a kikötővárost. A magyar gyökerekkel is rendelkező kárpátaljai festőművész évekig és többezer kilométeren át tartó történelmi és művészeti utazásának eredménye tekinthető meg a vándorkiállításon, amelynek a tervek szerint még 16 állomása lesz.

Az esztergomi helyszínen július 25-ig nyílik lehetősége az érdeklődőknek, hogy megtekintsék a minden értelemben monumentálisnak mondható kiállítást. A szövetség elnökének, Benza György szavaival élve a projekt célja nem más, mint hogy 100 év után összeillessze a művészet segítségével a Trinanonnal szilánkosra tört nemzettestet, bizonyítva ezzel, hogy a darabok valamikor egy egységet alkottak.

Fotók: Pénzel Tom

Bővebben itt olvashatnak a kiállítás megnyitójáról:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s