Antal Péter-ösztöndíjasok – Kukri Zoltán

„A szószéken állva és igét hirdetve én otthon érzem magam.” – interjú az Antal Péter ösztöndíjas Kukri Zoltánnal.

A Kárpátaljai Szövetség Antal Péter Ösztöndíj néven tehetséggondozó ösztöndíjprogramot hirdetett a kárpátaljai származású fiatal művészjelöltek, szépírók és teológusok számára, akik a világ bármely országában iskolai rendszerű, nappali tagozatos első szakképzettség megszerzésére irányuló képzésben, művészeti szakirányon kezdték meg vagy folytatják tanulmányaikat. Jelen interjúsorozatban a nyertes ösztöndíjasokat kérdezzük, gyerekkorukról, pályájukról és az ösztöndíjas időszakukról.

Mesélj, kérlek a gyerekkorodról! Hol születtél? Hol nőttél fel?

Kukri Zoltánnak hívnak, egy kis kárpátaljai faluban születtem, aminek Fornos a neve. A régebbi neve véleményem szerint szebb volt: Erdőfalva. Egy testvérem van, egy öcsém. Ez a falu nem csak a szülőfalum, de a nevelőfalum is, mert itt nőttem fel, itt vannak a barátaim, ide jártam általános iskolába 9 éven keresztül. Itt részesültem vallási nevelésben reformátusként, ide jártam hittanórákra, itt konfirmáltam, itt van az anyagyülekezetem. Az általános iskola elvégzése után a munkácsi 8. számú szakiskolába mentem, ahol autószerelőnek tanultam 3 éven keresztül több barátommal együtt. Itt megtanultam az ukrán nyelvet, de csak nagyon alapszinten. A suli után térburkolóként dolgoztam apám mellett az ő csapatában/brigádjában.

Hogyan kerültél erre a teológiai pályára?

Megtérésem után elhatároztam, hogy valamilyen módon szolgálatot szeretnék vállalni. Először az ifjúság körében csaptam a lovak közé, azaz ifjúsági bibliaórákat tartottam. Sosem terveztem, hogy lelkész leszek, vagy teológiára megyek. De egyszer csak fordult a kocka, és ettől kezdve rengeteget gondolkodtam azon, hogy nekem lelkésznek kell lennem. Egy prédikációt hallva kezdtem ezen morfondírozni: Mózesről volt szó, aki Izráel népét vezette ki Egyiptomból. Hogy vagy hogy nem, de ettől a pillanattól kezdve abban a helyzetben kezdtem el magam látni, hogy nekem is egy vezetőnek kell lennem, aki egy népet vezet. Ez a kép társult a gyülekezeti lelkészséggel. Nem vágtam bele persze azonnal, hanem igyekeztem nagyon jól megrágni, hogy vajon jól értem-e Istennek az elhívását vagy nem. Annyit biztosan el tudok mondani, hogy eddigi tapasztalataim ebben az elhívásban erősítettek meg. Ugyanis a szószéken állva és igét hirdetve én otthon érzem magam.

Mi jelenti számodra a pályádon a legnagyobb kihívást?

A legnagyobb kihívás számomra a prédikációra való készülésre szánt idő hiánya. Ugyanis egy jó, mélyre ásott, lényegre törő prédikáció nagyon időigényes. És mivel egy lelkésznek is akadnak egyéb teendői is, ezért sokszor kevesebb idő áll a rendelkezésére. Én viszont rövid időn belül nem tudok megírni egy mély prédikációt, nekem több időre van szükségem. És pontosan emiatt ez az én legnagyobb kihívásom, mivel nálunk, Kárpátalján olyan a temetési szokás, hogy ha esetleg egy idősebb ember hal meg, akkor nála már csak helyszíni nyomozás történik, és utána lehet is temetni. Ez azt jelenti, hogy ha esetleg reggel hal meg egy idős ember, akkor aznap este már sor kerül a virrasztóra és másnap már temetés van. Sajnos nekem ez az idő egy levegővételre is kevés, ha fogalmazhatok így, nemhogy egy velőig hatoló temetési prédikáció megírására. Persze, remélem, hogy az idő során én is változom és képes leszek rövid időn belül olyan prédikációt írni – akár temetésit, akár vasárnap délelőttit – amely mélyen az igeverset tárgyalja, magyarázza, alkalmazza.

Miért pályáztad meg és honnan hallottál az Antal Péter Ösztöndíjról?

A Kárpátaljai Református Egyház révén értesültem a pályázati lehetőségről. Mindenképpen egy plusz jövedelemforrást jelentett számomra az ösztöndíj. Hiszen a feleségemmel mindketten a Sárospataki Református Teológiai Akadémia hallgatói vagyunk, egyikünknek sincs lehetősége arra, hogy egy komolyabb munkát vállaljon a diákmunkákon kívül. Van egy autónk is, amit fenn kell tartanunk, illetve ott vannak a napi szükségletek. És mindezt csak az ösztöndíjjakból tudjuk finanszírozni. Épp ezért egy remek lehetőségnek láttuk az Antal Péter Ösztöndíjat, remélve, hogy esetleg még félre is tudunk tenni.

Mi a legfőbb célkitűzésed az ösztöndíjas időszakod alatt és eddig mit sikerült megvalósítanod belőle?

A legfőbb célkitűzésem az új otthonunk felújítása volt, amit a nagymamám hagyott rám. Sikeresen befejeződtek a munkálatok, és így június 25-től már be is tudtunk költözni a feleségemmel.

Mi volt a legjobb élményed, amit az ösztöndíjnak köszönhetsz?

Őszintén megvallva: a legjobb élményünk az anyagi biztonságérzet volt, hogy nem kell félnünk akkor, ha valamilyen váratlan helyzet jön, és nem lesz mihez nyúlni.

Lettek új céljaid? Tervezed még, hogy pályázol további ösztöndíjra?

Igen, lettek új céljaim: az egyik két túra bringa vásárlása, amiből már egyet megvettünk. Emellett szeretnénk még egy konyhabútort is venni az új otthonunkba a feleségemmel. Mindezt egy nyári mezőgazdasági befektetés jövedelméből igyekszünk megvalósítani.