A kárpátaljai magyarság tragédiája – Interjú dr. Dupka Györggyel

2012-ben a Magyar Országgyűlés november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította, arra emlékezve, hogy 1953-ban ezen a napon térhetett vissza Magyarországra a Gulág-táborokból hazaengedett foglyok első csoportja. A magyarság „malenkij robot”-ként ismert tragédiája először Kárpátalját érintette, ahol 1944 november közepén indult meg a felnőtt korú magyar és német férfiak elhurcolása. A szomorú évforduló alkalmából a téma ismert kutatóját, dr. Dupka György történészt kérdeztük.

Milyen okai, céljai voltak a magyar férfiak elhurcolásának?

Az eddig felkutatott levéltári anyagok ismerete egyértelművé teszi, hogy a Vörös Hadsereg által elfoglalt Kárpátalja szovjetizálásának, a magyarok és németek elhurcolásának projektje moszkvai, Sztálin által jóváhagyott forgatókönyv szerint az NKVD rendezésében és a 4. Ukrán Front cselekvő oltalma alatt valósult meg. Fény derült arra is, kinek milyen szereposztás jutott. 

A civil kulcsszereplők között találjuk a kárpátaljai illetőségű Ivan Turjanica kommunista vezért, akinek azt a feladatot szánta Lavrentyij Berija, a szovjet titkosszolgálat (NKVD) vezetője, hogy a Csehszlovákia részeként jegyzett Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolásának programját pártvonalon, bolsevik-statiszták bevonásával vezényelje le, abból kiindulva, hogy Edvard Beneš cseh politikus, Csehszlovákia második elnöke, Kárpátalját Joszif Sztálinnak, a Szovjetunió teljhatalmú vezetőjének ígérte. 

A „benesi ígéret” realizálása érdekében egy sor politikai színjátékot kellett lebonyolítani: a kárpátaljai kommunista párt vezető szerepének megszilárdítását, a Kárpátalja elcsatolását elősegítő népbizottságok létrehozását, az etnikai tisztogatások elősegítését, a népbizottságok első kongresszusának megszervezését, a Kárpátontúli Ukrajna kikiáltását, a Néptanács megválasztását, az Ukrajnával történő egyesülés hitelességét igazolni kívánó Manifesztum elfogadását, az aláírási kampányok szervezését, a nép és a Szovjetunió „ellenségeivel” való leszámolást, a csehszlovák kormánymegbízotti hivatal kárpátaljai tevékenységének akadályozását, kiszorítását, a Kárpátalja sorsáról folyó szovjet–csehszlovák tárgyalások elősegítését, a szovjetizálás programjának megvalósítását stb. Az operatív tennivalók beindítása érdekében Ivan Turjanica, a Moszkvához hű kárpátaljai kommunisták vezére az I. Csehszlovák Hadtest politikai tisztjeként és a szovjet titkosszolgálat kiképzett ügynökeként 1944. október 28-án találkozott Petrov hadseregtábornokkal, a 4. Ukrán Front parancsnokával, Nyikita Hruscsov ukrajnai pártvezérrel, Mehlisz vezérezredessel, a 4. Ukrán Front Katonai Tanácsának tagjával. Az utóbbi két kulcsszerepet játszó személy kíséretében még aznap Munkácsra érkezett, hogy Kárpátalja sorsáról döntést hozzanak. 

A pártaktíva itt lezajlott ülésén az elvárásoknak megfelelően különböző döntéseket hoztak, többek között indítványozták a „hadtápterületnek számító Kárpátalja teljes megtisztítását”. Ezt a dokumentumot, amelyben „a kárpátaljai nép bizalmát nem élvező személyek ideiglenes izolálásáról” volt szó, Turjanica 1944. november 11-én írta alá. Az általa jegyzett rendelet javaslatai alapján Fagyejev vezérőrnagy, a 4. Ukrán Front hátországának ellenőrzésével megbízott NKVD-osztagok parancsnoka és Levitin ezredes, a törzsparancsnok helyettese elkészítette a végrehajtás koncepcióját, majd katonai forgatókönyvét. A továbbiakban Berija és Sztálin tudtával kulcsszerepet játszottak a polgári lakosság internálásának előkészítésében és lebonyolításában. 

Fagyejev személyesen terjesztette a 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa elé azt a felvetését, hogy a magyar- és német lakta települések férfilakosságát, mint az ellenség képviselőit, internálni kell, mert megakadályozhatják a szovjet rendszer bevezetését Kárpátalján. 

A 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa 1944. november 12-i ülésén operatív végrehajtásra jóváhagytak a 0036-os sz., szigorúan titkos rendeletet, amelynek aláírója Petrov hadseregtábornok volt, valamint a front katonai tanácsának tagjai: Mehlisz vezérezredes, Novikov vezérőrnagy és Kariofilli tüzérségi altábornagy. A kilenc pontból álló dokumentum a legfelső katonai hadvezetés által jóváhagyott „kollektív bűnösség és büntetés elvének” kárpátaljai alkalmazását írta elő: „Számtalan településen katonaköteles magyar és német nemzetiségű személyek élnek, akiket csakúgy, mint az ellenség katonáit is, le kell tartóztatni és fogolytáborba küldeni!”

A rendelet pontosította a végrehajtás időpontjait és a behívandók korhatárát, felhívta a katonai akció vezetőinek figyelmét: 1944. november 14-től november 16-ig a városok és nagyobb települések katonai parancsnokai nemzetiségtől függetlenül vegyék nyilvántartásba azokat a katonákat és tiszteket is, akik a német és a magyar hadseregben szolgáltak, és ami a legfontosabb, vegyék nyilvántartásba mindazon 18–50 év közötti német és magyar nemzetiségű hadköteles személyeket (azaz polgári személyeket, akik semmilyen hadseregben nem szolgáltak), akik a felszabadított Kárpát-Ukrajna területén élnek, továbbá a magyar rendőrség és csendőrség valamennyi tisztviselőjét és alkalmazottját. A katonai parancsnokoknak javasolták, hogy a nyilvántartásba vétel során mindenkit tájékoztassanak, november 18-án kötelesek másodszor is jelentkezni, hogy ezt követően az egész kontingenst, köztük a hadköteleseket menetoszlopokban a hadifoglyok számára létesített gyűjtőlágerekbe kísérjék. 

A rendelet külön kitért a magyar csendőrség és rendőrség tisztviselőire és alkalmazottaira, akiket a nyilvántartásba vétel után november 18-19. között át kell adni a „SZMERS egységeinek és a hadtápterületet fedező határőr alakulatok felderítő szerveinek.” Itt megjegyzendő: a túlélőktől tudjuk, a rögtönítélő hadbíróság a letartóztatottak nagy részét halálra ítélte és kivégeztette.

A rendelet 4. pontja előírta, hogy a letartóztatottak részére 1944. november 17-ig hadifogoly-átvevőhelyeket kell létrehozni Perecsenyben és Huszt környékén. Az 5. pont felszólította Fagyejev vezérőrnagyot, hogy az általa felügyelt NKVD-csapatok erőteljesebb munkát fejtsenek ki a fentebb felsorolt személyek felkutatása és letartóztatása céljából. A 6. pont felszólította Kacnelszon vezérőrnagy hadtápfőnököt, hogy az akciót regionálisan irányító katonai kommandánsoknak engedélyezze a front toborzóhelyein parkoló Willis gépkocsik használatát. A 7. pont engedélyezte a települési kommandánsok helyőrségeinek felhasználását a letartóztatottak védőkíséretének megerősítésére. A 8. pont utasította a hadtápfőnököt, hogy 1944. november 18-tól szervezzen elegendő számú étkeztető-állomást az Ungvár–Szambor és Szolyva–Szambor menetvonalon. A 9. pont újra Fagyejev vezérőrnagyot szólította fel, hogy a rendelet végrehajtása céljából 1944. november 12-én 15.00 órára hívja össze értekezletre a katonai kommandánsokat és helyetteseiket. 

Ezen az értekezleten Fagyejev ismertette a katonai parancsnokokkal és helyetteseikkel a küszöbön álló akció lényegét és a katonai parancsnoknak a front katonai tanácsával egyeztetett parancsát, amit 1944. november 13-án kellett kihirdetni Kárpátalja valamennyi városában és községében. A kiadott 0036. sz. rendelethez mellékelték a „városparancsnokság 2. számú parancsát”, szintén 1944. november 13-i keltezéssel. 

Mint láthatjuk, az akciót gyorsan, körültekintően készítették elő. A parancsot magyar nyelvre is lefordították és az ungvári Miravcsik-féle nyomdában több száz példányban kinyomtatták. A magyar nyelvű plakát szövege így hangzott: 

1. Folyó évi november 14-től három napon belül jelentkezni kötelesek a legközelebbi városparancsnokságon mindazok a katonák és tisztek, akik magyar és német hadsereg kötelékébe tartoztak és a felszabadított Kárpátalja területén maradtak.

Jelentkezni tartoznak a német és magyar nemzetiségű hadköteles egyének is 18 évtől 50 éves korig.

2. Ezen határidőn belül kötelesek ugyancsak jelentkezni mindazok, akik a magyar megszállás alatt Kárpátalján a rendőrség vagy csendőrség szolgálatában álltak.

3. Jelentkezni csak a városparancsnokságon lehet naponként reggel 9-től este 7-ig. A jelentkezés utolsó napja 1944. évi november hó 16-ika.

4. Mindazok, akik a jelentkezésnek nem tesznek eleget, le lesznek tartóztatva és a haditörvényszék elé kerülnek. Városparancsnok.

1944. november 13-át követően a „városparancsnokság 2. számú parancsát” a magyar- és német lakta településeken is kifüggesztették. A helyhatósági vezetők a városparancsnokokkal közreműködve agyalták ki a „háromnapos munkára”, illetve hidak, utak javítására mozgósító mesét, amit kidoboltattak a kisbírókkal is, azzal a kiegészítéssel, hogy az érintettek „három napra elegendő élelmet vigyenek magukkal.” 

Ilyen rövid idő – gyakorlatilag egy nap – alatt nehéz volt mindezt megvalósítani. Az akció tervét valószínűleg már előre pontosan kidolgozták. Később kiderült, az akció szervezését kapkodás, túlméretezettség, csalások jellemezték, valamint a rossz élelmezés következményei, amelyek már az első napokban sok kárpátaljai számára végzetesnek bizonyultak. A „letartóztatandó” személyek túlnyomó többsége – akik már november 16-án benyújtották igazoló okmányaikat – november 18-án csak azért ment el ismét a jelentkezési helyre, hogy visszavegye azokat. Arra már nem volt lehetőségük, hogy hazamenjenek személyes holmiaikért, élelemért, s hogy elbúcsúzzanak hozzátartozóiktól. Miután ellenőrizték adataikat, már csak konvoj-kísérettel vonulhattak ki az udvarra vagy az utcára – lényegében lágerviszonyokba csöppentek. A körülzárt udvaron és az utcán tovább folytatódott a begyűjtöttek megtévesztése, a katonai hatóságok emberei ugyanis azzal hitegették őket, hogy „ideiglenes, háromnapos munkáról” van szó, élelmezésüket útközben fogják megszervezni. Néhány tekintélyt élvező magyar agitátor, köztük a derceni származású Uszta Gyula partizánvezér és az őrnagy rangban a szovjet seregben szolgáló Illés Béla író biztatta az embereket. Egyes településeken ünnepélyes külsőségek között, dobszóval, papok és hatósági személyek áldásával búcsúztatták a „háromnapos munkára” indulókat. Valóban nehezen volt elképzelhető, hogy az egész csak káprázatos színjáték, amely a statiszták többsége számára a halálba vezető utat jelenti.

Hány embert érintett Kárpátalján a „malenykij robot”?

Ezzel kapcsolatban bizonyítékként előkerült a moszkvai levéltárból az 1944. december 17-én kelt NKVD hadijelentés, amely az eddig ismertetett dokumentumokhoz képest még teljesebb adatokat közölt a Kárpátalján garázdálkodó NKVD tisztogatási akciójáról. Ezt a jelentést Fagyejev vezérőrnagy és Boszij ezredes, törzsparancsnok küldte Petrov hadseregtábornoknak. 

Ez a hadijelentés azzal zárult, hogy Kárpát-Ukrajna területén „folyó év november 18-tól december 16-ig az NKVD-osztagok összesen 22 951 főt tartóztattak le és irányítottak hadifogoly-gyűjtőhelyekre”. Jelezték azt is, hogy „a hadtápterület megtisztítására indított akció folytatódik”. Ez a perdöntő dokumentum rávilágít arra, hogy a jóhiszemű magyar és német férfilakosságot álnok módon kiagyalt, „háromnapos munkára” mozgósító mesével szakították el a családjuktól.

Az idézett NKVD-jelentések elhallgatják az útközben elhunytak számát, a túlélőktől azonban tudjuk, hogy a Szolyvára, Szamborba kísért menetoszlopokból végkimerüléstől lemaradt, ájultan összeesett foglyokat az őrkíséret helyben kivégezte. A létszámhiányt ruszin/ukrán és más nemzetiségűekkel pótolták az útba eső településeken. Gyakran a bámészkodókat rángatták be a sorokba. Ilyen kegyetlen eljárás következtében kerültek a transzportokba és gyűjtőtáborokba szlovákok, románok, lengyelek, ruszinok, ukránok, zsidók és más nemzetiségűek, valamint papok és kommunisták. Az erőszakos elhurcolás, az embertelen bánásmód ezrek életét oltotta ki. Szintén a túlélők naplóiból, visszaemlékezéseiből, lejegyzett emlékfoszlányaiból tudjuk, hogy a deportálás, internálás szervezőinek és végrehajtóinak szadizmusa olykor a fasisztákén is túltett.

A 4. Ukrán Front 0036. sz., 1944. november 13-án kelt rendeletét az NKVD-osztagok maradéktalanul végrehajtották, sőt túlteljesítették. A jelentésükben megadott 22 951 főnél jóval több magyar és német nemzetiségű személyt tartóztattak le és internáltak. Ezt megerősíti a Vörös Hadsereg Központi Politikai Főosztálya parancsnokának címzett hadijelentésében (1945. július 10.) Pronyin altábornagy, a 4. Ukrán Front Politikai Főosztályának parancsnoka, aki Kárpátalja szovjetizálásának különböző politikai aspektusáról számolt be, többek között arról, hogy – saját becslése szerint – a szovjet hadsereg biztonsági szervei „mintegy 30 ezer hadköteles magyart vontak ki és különítettek el” az NKVD hadifogoly-táboraiba. Véleménye szerint az akció után a helyi magyarság jelentős része negatívan viszonyult az oroszokhoz, hangot adtak elégedetlenségüknek is. Később a Manifesztum-ellenes agitáció megnyilvánulásában is tapasztalta ezt. Ivan Turjanica, miután Hruscsov közbenjárását kérte a hadifogolytáborokba hurcolt 60 000 kárpátaljai polgár szabadon bocsátása ügyében, 1945 júliusában elrendelte a településeken nem tartózkodó hadifoglyok és internáltak összeírását. A népbizottságok helyi vezetői a magyarlakta településeken 30 194 nevet írtak össze, akik részben ismert, részben ismeretlen lágerekbe kerültek.

Megjegyzendő, hogy 1944 novemberében a 4. Ukrán Front katonai tanácsa által elfogadott 0036-os számú rendelet értelmében a túlbuzgó kárpátaljai kommunisták az NKVD közreműködésével területszerzési akció folytán elhurcolták a Magyarországhoz tartozó Csonka-Bereg falvaiból, továbbá a Romániához tartozó Halmi járásból és környékéről, a Szlovákiához tartozó Nagykaposi járás és környékéhez tartozó magyar férfilakosságot is. Az erőszakos internálás megközelítően 70 ezer főt érintett. 

Az egykori lágertemető helyén létesített Szolyvai Emlékpark márványtábláira eddig összesen 489 település 11 723 áldozat nevét véstük fel.  Ebből 9426 áldozat 436 kárpátaljai település lakosa volt, így 4733 civil, 3905 honvéd és 738 munkaszolgálatos neve került megörökítésre. Csonka-Bereg és környéke 26 településének 1939, Nagykapos és környéke 17 településének 199, Halmi, Szatmárnémeti és környéke 10 településének 159 áldozatának a neve is felkerült a márványtáblákra. Kárpát-medence legnagyobb kegyeleti emlékhelye az áldozatok számára is szimbolikus nyughelyé vált. Úgy gondolom, hogy a soha haza nem tért apák, fiúk lelke is végre megnyugvást talált és a kegyhelyet gyakran felkereső hozzátartozók emlékeiben tovább élnek. 

Az áldozatok között 1944 karácsonya előtt jóvátételi munkára elhurcolt magyar-német családból származó és svábnémet nők is vannak és olyanok is, akiket a szovjetek meggyaláztak, akiknek november 21-én emléktáblát avattunk. 

„A HÁBORÚ SORÁN, A LÁGEREKBEN ÉS A LAKÓHELYEIKEN MEGERŐSZAKOLT, SZOVJETEK ÁLTAL ELHURCOLT KÁRPÁT-MEDENCEI NŐK EMLÉKÉRE.

MÉLYSÉGES TISZTELETTEL FŐT HAJTVA A SZERETTEIKÉRT AGGÓDÓ, CSALÁDFENNTARTÓ, ÉTELHORDÓ, CSOMAGKÜLDŐ MAGYAR ASSZONYOK, LÁNYOK ELŐTT, AKIK SOK SZÁZ LÁGERBE ZÁRT, ÉHEZŐ RAB

ÉLETÉT MENTETTÉK MEG A BIZTOS HALÁLTÓL.

EMLÉKÜK LEGYEN ÖRÖKKÉ ÁLDOTT!

Állíttatta:

GULÁG-GUPVI kutatók nemzetközi fóruma

Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet

2020.11.20.

Az Emlékparkban minden év november közepén megemlékezéssel, koszorúzással, a történelmi egyházak képviselőinek közös imamondásával és gyertyagyújtással emlékezünk a kárpátaljai magyarok és németek 1944 őszén bekövetkezett tragédiájára, valamint a sztálini terror ártatlan áldozataira.

Ön régóta foglalkozik a Kárpátaljáról elhurcoltak sorsának kutatásával. Milyen feltáratlan területek, válaszra váró kérdések vannak még?

1989-től intenzíven foglalkozok a GULÁG-GUPVI áldozatok, illetve az elhurcoltak sorsával, eddigi kutatómunkám eredményeit azóta szakaszosan tucatnyi kiadott könyvemben a széles nyilvánosság elé tártam, ebből a témából doktoráltam. Az, hogy a kutatás során sikerült a munkában vázolt eredményekhez eljutni, számos magyar, ukrán, orosz és más nemzetiségű tudományos szakember, a lágereket megjárt túlélők, illetve a fogoly-temetőkben nyugvó mártírok hozzátartozói együttműködésének „gyümölcse”, akiktől erkölcsi támogatást, biztatást, szakmai segítséget, és ami lényeges, a kutatómunkámhoz értékes, eddig magyarul nem közölt adatok hatalmas tárházát kaptam. Hiteles levéltári dokumentumokra hivatkozva megneveztem a sztálinista diktatúra rémtetteinek kárpátaljai elkövetőit, végrehajtóit. A legutóbbi felmérések szerint a sztálinisták által kollektív bűnösséggel megvádolt, megtizedelt ukrajnai/kárpátaljai népcsoportok körében már nincsen bosszúvágy, azonban a dokumentált és feltárt rémtetteket mindmáig nem tudják feldolgozni, kiváltó okát értelmezni és kibeszélni, de nem tudnak sem felejteni, sem pedig megbocsátani.

Mint kutató, szakmai vitát folytattam a kommunista pártdiktatúra elkötelezett híveivel (magyar és nem magyar képviselőivel), akik a rendszerváltást megelőzően, de azután is akadályozták az igazság feltárását, kimondását. Nevezett személyek ebben a szellemi küzdelemben alulmaradtak, erkölcsi vereséget szenvedtek. Ugyanakkor az ukrajnai, az orosz történelemírás porondjára lépő új szereplőkkel, a nemzeti és liberális történelemferdítőkkel tovább folyik az iszapbirkózás – főleg azokkal, akik a történelem kényes kérdéseit elhallgatják, kiforgatják. Például a kárpátaljai történelem tankönyvekből, honismereti olvasókönyvekből is hiányzik egy olyan fejezet, amely a kárpátaljai magyarokkal és németekkel szemben 1944 novemberében elkövetett sztálini megtorlásról és népirtásról átfogó, elfogulatlan és valósághű értékelést adna, de ilyet más ukrán kiadványok sem tartalmaznak. Ezért is fontos, hogy kárpát-medencei szinten is minél több, az eddig kiadott könyveimhez hasonló munkák szülessenek, hogy a tárgyalt korszak még meglévő fehér foltjait Ukrajnán kívül a környező országokban is eltüntessük.

A Kárpát-medencében először az általam irányított kutatási programban készült a teljességre törekvő összefoglaló kimutatás és nevesített veszteséglista a kárpátaljai internáltakról, a II. világháború áldozatairól, a koncepciós perekben elítélt, lágerbe hurcolt, illetve „lefejezett értelmiség” képviselőiről. A több mint 30 éves kutatás egyik kézzelfogható eredménye, hogy szervezésünkben a térség egykori gyűjtőlágerének tömegsírjain felépült a Szolyvai Emlékpark, amelynek félkör alakú emlékfalán a magyarlakta településekről több ezer elhurcolt és a sztálini lágerekben odahalt magyar és német személy neve olvasható. A parkban épült Mártírok Kápolnájában és a Siratófal hátsó falán a „malenkij robot”-tal kapcsolatban eddig feltárt fontosabb dokumentumokból nyílt és zárt szabadtéri állandó kiállítást készítettünk. Az emlékpark azóta a Kárpát-medence magyarságának, németségének egyik központi kegyeleti- és zarándokhelye lett. Hasonló emlékhelyek létesültek a magyar- és német lakta településeken is.

A Szolyvai Emlékpark kutatóműhelyében készült tudományos művek hiteles tényanyagai hozzájárulnak az eddigi feldolgozásokban, különböző ideológiákkal átitatott publikációkban, népszerűsítő cikkekben fellelhető pontatlanságok és történelemferdítő, hamis tények megcáfolásához, amelyeket célirányosan „helyeztek” el a köztudatban, s zavarták az objektív tisztánlátást. Az utóbbi időben a GULÁG-GUPVI kutatók nemzetközi Fórumába bekapcsolódott történészek publikációi többek között rámutatnak a két emberiségellenes ideológia, a nácizmus és a kommunizmus káros voltára. Mindkét totalitárius diktatúra áldozatainak száma a vizsgált térségben több ezerre, Európa szintjén pedig több millióra tehető. A sorozatban kiadott konferencia-könyvek (itt és itt) hozzá kívánnak járulni ahhoz az európai akcióhoz, hogy a történészek, illetve a holokauszt-tagadó, „malenkij robot”- és GULAG-tagadó csoportok is egyformán értékeljék a náci és a kommunista diktatúra rémtetteit. Például Kárpátalján a nácizmusnak és a sztálinizmusnak együttesen 106 000 kárpátaljai lakos esett áldozatul.

Tekintettel a külhoni magyarság, a magyar-ukrán-orosz kapcsolatok XX. század eleji történetére, valamint a téma különlegessége iránt külföldön is megnyilvánuló szakmai érdeklődésre, célunk a művek ukrán-orosz és angol nyelven történő megjelentetése is. 

Eddig ismertté vált, hogy a revideált Magyarországról mintegy 1 millió embert (katonát és civil férfit, nőt, fiút, leányt) hurcoltak el a Szovjetunió GUPVI és GULÁG lágerekbe kényszermunkára, akiknek 30-40 %-a meghalt az embertelen körülmények következtében.

Több mint 40 éves lemaradásban vagyunk a téma kutatásában, hiszen csak a rendszerváltoztatás óta lehetséges ez. Sajnos a GULÁG-GUPVI téma több millió magyar leszármazottat érintő, kiemelt jelentőségéhez képest egyik a korszakban kutatásokat folytató intézetben (MTA, NEB, VERITAS stb.) sincs ilyen irányú kutatócsoport, kivételt képez egy-két kutató, akik az évfordulók idején hallatják hangjukat, amely eltörpül a holokauszt kutatása mellett!

Ezért a magyarországi és külhoni (az erdélyi, felvidéki, vajdasági kárpátaljai stb.) történészek, intézetek, műhelyek, civilszervezetek kezdeményezik a kárpát-medencei szintű GULÁG-GUPVI kutatócsoport létrehozását Budapesten, hogy összehangoltan folyjék a továbbiakban a szovjetunióbéli kényszermunka lágerekbe elhurcolt magyar és német férfiak, nők sorsával kapcsolatos feltáró munka. A Szolyvai Emlékparkbizottság kiemelten támogatja a kezdeményezést.

Miközben Ukrajna 2015 óta hivatalosan is a kommunista múlt emlékezete ellen küzd, olykor már-már a ló túloldalára esve, a Sztálin által elhurcolt magyarság tiszteletére állított szolyvai emlékművet mégis időről-időre megrongálják? Kik a felelősek ezért?

Az Emlékparkbizottságunk elsődleges feladata, a sztálinizmus áldozatai jelképes nyughelyének gondozása mellett az, hogy felvállalta az elhurcolások tényeinek, történetének feldolgozását, teret ad a korszakot dokumentáló kutatásoknak, elősegíti a tudományos és ismeretterjesztő munkák megjelenését. Azonban az emlékpark állagának védelmét kiemelt feladatként kezeljük. 1990-ben volt az alapkőletétel. 2020-ig a felépített Emlékparkban rongálás nem történt. Figyelemmel kísértük, hogy különösen 2014-től rendszeressé váltak a magyar intézmények, emlékhelyek, kétnyelvű feliratok stb. meggyalázása. A több éve tartó magyarellenes lejárató és gyűlöletkeltő ukrán szélsőséges médiakampány és a bekövetkezett események kétségkívül aggodalomra adnak okot. A radikális szélsőjobboldali nacionalista csoportosulások, félkatonai szervezetek kisebbségellenes megmozdulásai országos jelenséggé váltak. Különösen az oktatási és a nyelvtörvény elfogadása előtt és után úgynevezett kisebbségellenes nyelv- és emlékmű háború bontakozott ki. A magyarellenes megnyilvánulások, tettlegesség, terrorista akció 2014-2020 között mintegy 400 esetben nyilvánult meg. A legbrutálisabb támadás Ungváron történt, a KMKSZ-székház felrobbantása. Azonban gyakorivá vált például az ungvári Petőfi-szobor, a Vereckei-hágón felállított Honfoglalási-emlékmű (Matl Péter munkácsi szobrász alkotása) meggyalázása, a beregszászi hegyen lévő szent kereszt és a magyar szimbolikák elleni támadások sorozata stb.   

Sajnos ezek a megmagyarázhatatlan, ukrán-magyar békés együttélés ellen irányuló, barbár cselekedetek folyamatából adódó gyűlöletkeltési hullám elérte a Szolyvai Emlékparkot, a kárpátaljai magyarság zarándokhelyét is. Először 2020 júniusban és júliusban három esetben a siratófal hátsó felületén elhelyezett szabadtéri kiállítás anyagát rongálták meg, felbecsülhetetlen károkat okoztak. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa támogatásával újra elkészítettük a szabadtéri kiállítás anyagát, amelyet csak tavasszal szereljük fel, ha működni fognak a biztonsági kamerák.

Majd október 28-án ismeretlen vandálok negyedszer becstelenítették meg a Szolyvai Emlékpark egyik elemét, ezúttal a kivégzett, meghurcolt magyar országgyűlési képviselők, felsőházi tagok Emlékkeresztjét (alkotója az ókemencei Mihajlo Beleny) döntötték le, illetve szétdobálták a koszorúkat. A rendőrség munkatársai azóta is vizsgálódnak az ügyben, a tettesek kilétét máig nem derítettek fel, senkit nem vontak felelősségre. 

Ezért is fontos, hogy a Kárpátaljai Szövetség anyagi támogatásával elkészül, és pár hónapon belül üzembe helyezzük a térfigyelő rendszert. Nem hátrálunk meg, továbbra is alkotmányos jogaink tudatában hangot adunk a médiában, a netet felületeken, ha szélsőséges provokációk célpontjává válnak intézményeink. 

Hogyan látja, van-e lehetőség a sztálinizmus áldozataira való közös emlékezés hagyományának megteremtésére Kárpátalja és Ukrajna magyar és szláv ajkú lakossága körében?

A jóhiszemű ukrán nép, az ukrán értelmiség döntő többsége a fentebb felsorolt esetekben kiáll mellettünk. A szláv-ajkú lakosság képviselői minden szinten elítélik a magyar ellenes megnyilvánulásokat, provokációkat. Különösen a kárpátaljai ruszin gyökerű ukránok tudatában vannak annak, hogy a radikális nacionalisták éket akarnak verni az ukránok és a magyarok közé. Az ezredéves baráti együttélés hagyománya, íratlan szabálya, az ősök szelleme összetartja az itt élő népcsoportokat. Üdvözlendő az is, hogy a hivatalos ukrán szervek, illetve a megye kormányzója és helyettesei részt vesznek minden alkalommal a bizottságunk által meghirdetett szolyvai megemlékezéseken. Tudatosítjuk bennük azokat a tényeket és adatokat, hogy a Szolyvai  Emlékparkban a szláv-ajkú településekről elhurcolt és a szovjet lágerekben meghalt ruszin-ukrán áldozatok neveit is megörökítettük, akik a magyarokkal együtt részesültek a sztálini rendszer megtorlásában, az erőszakos szovjetizálási folyamatában. Elértük azt is, hogy a Szolyvai Emlékparkot a magyarokon, svábnémeteken, zsidókon kívül szláv-ajkú turisták, hivatalos személyiségek is gyakran felkeresik, hogy az áldozatok előtt fejet hajtsanak. Ezt a folyamatot Örök mementó: Szolyva című emlékkönyvünkben is megörökítettük.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s