A Magyar Nemzeti Levéltár többéves munkájának eredményeként digitális adatbázis készült a második világháború során a Szovjetunióba került hadifoglyokról és elhurcolt polgári személyekről. Az adatbázis segítségével a magyar hadseregben szolgáló és szovjet fogságba esett kárpátaljai magyarok adatai is megtalálhatóak, az eredeti dokumentumok másolataival együtt.

2016–17 folyamán az Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és több megyei tagintézménye is a Gulág Emlékbizottság támogatásával kutatásokat folytatott annak érdekében, hogy feltárja az őrizetében lévő azon forrásokat, amelyekből minél pontosabb képet kaphatunk arról, hogy a II. világháború során Magyarországról hányan kerültek szovjet hadifogságba, hány polgári személyt hurcoltak el a Szovjetunióba, valamint közülük mennyien térhettek haza szeretteikhez. Ennek a nagyszabású munkának az eredménye több honlap, kiadvány, konferencia és adatbázis lett.
Időközben tárgyalások kezdődtek a Magyar Nemzeti Levéltár és az Orosz Állami Hadilevéltár között, melynek eredményeképpen 2019. április 8-án megállapodás született arról, hogy átadják a II. világháború alatt a Munkás-paraszt Vörös Hadsereg által foglyul ejtett, és ezt követően a Szovjetunióban hadifogolyként, illetve internáltként nyilvántartott összesen 681 955 magyar nemzetiségű katona, illetve polgári személy nyilvántartó kartonjainak (oroszul: учётная карточка) digitális másolatát. Az átadott iratmásolatokhoz orosz nyelvű, cirill betűs adatbázis is készült, amely a nyilvántartó kartonokon szereplő, az egyes személyekhez köthető legfontosabb információkat tartalmazza. A 2020 januárjában kezdődő és azóta is folyamatosan zajló feldolgozó munka eredménye a Szovjet táborok magyar foglyai adatbázis első kiadása, amely ennek a gyűjteménynek a gerincét adja.
A fentebb említett adatbázisokon kívül más intézmények adatbázisai is elérhetők a felületen, továbbá kutatási segédletek és a témával foglalkozó tematikus honlapok gyűjteménye segíti a kutatni szándékozókat, valamint a hozzátartozójukat keresőket.