Kárpáti Magyar Krónika
A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elektronikus lapja. Kiadja a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége
Lapengedély száma: 3 T Nr. 188
XXVII. (XXIV.) évfolyam, 6. (356.) szám. 2023. április 1.
Ez VOLT 2023 márciusában
Elismerések
* A beregszászi születésű Lőrincz P. Gabriella költőt, írót, irodalomtörténészt, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatóját Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma a szakmai szervezetek felterjesztése alapján József Attila-díjjal tüntette ki. Jelenleg Nógrád megyében, Szandán él.
*A beregszászi születésű Kristán Attila Jászai Mari-díjas színművészt március 14-én Magyarország Érdemes Művésze díjjal tüntették ki a Pesti Vigadóban. 2013-tól a Nemzeti Színház színművésze.
* A Rákóczi Szövetség Esterházy-díjjal tüntette ki Majnek Antal nyugalmazott munkácsi római katolikus püspököt. A kitüntetés átadására Esterházy János felvidéki mártír politikus emlékezete kapcsán került sor a magyar Országházban március 12-én. A nívós elismerést Majnek Antal a kárpátaljai magyarságért és minden Kárpátalján élő emberért végzett szolgálata elismeréseként vehette át.
Gratulálunk a kitüntetetteknek!
FONTOSABB RENDEZVÉNYEK
2023. március 1. Alkotóműhely szervezésével folytatta idei programsorozatát a Nagyberegi Tájház. A foglalkozáson a csigatészta és a nádsíp készítésével ismerkedhettek meg a Guti Gimnázium tanulói.
2023. március 1. Turák Angéla festményeiből és dekoratív húsvéti tojásaiból Tavasz címmel nyílt kiállítás Ungváron, a Munkácsi utca 54. szám alatti Magyar Házban. A tárlaton a művész 16 festménye látható, ezek tájképek, csendéletek. A művész sajnos egészségi állapota miatt személyesen nem tudott jelen lenni a kiállítás megnyitóján. Az eseményt dr. Zubánics László, az UMDSZ és a KMMI elnöke nyitotta meg, aki beszédében az alkotóról és munkásságáról is beszámolt. A család képviseletében dr. Jacina György, a Kárpátaljai Megyei Novák Endre Kórház igazgató-főorvosa (Turák Angéla fia) és testvére, dr. Turák József osztották meg gondolataikat a jelenlévőkkel.
2023. március 2. Élő irodalom – Shrek Tímea író és Marcsák Gergely költő látogatott el a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kótyuk István Filológia Campusára. A művészházaspár irodalmi pályájuk kezdetéről, megjelent köteteikről, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság megalakulásáról és jelenéről beszélt a főiskola hallgatóinak. Shrek Tímea jelenleg a KMI 12 programban vesz részt, valamint elnyerte a 2023-as Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjat, Marcsák Gergely pedig a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa. A beszélgetés és a felolvasás végén a diákok kérdéseket tettek fel a két irodalmárnak.
2023. március 2. Lengyel János szociográfiai helyzetképe olvasható az Irodalmi Jelen egyik nemrég megjelent számában a kárpátaljai magyar irodalmi életről a háború árnyékában. A megszólaló pályatársakat három csoportra osztotta: akik jelenleg is Kárpátalján élnek, akik valamilyen formában a háború miatt hagyták el szülőföldjüket, illetve akik már régebb óta Magyarországon telepedtek le. https://www.irodalmijelen.hu/…/mi-lesz-veled…
2023. március 2. Életének 84. évében elhunyt Ivan Brovdi kárpátaljai szobrász, festőművész, Ukrajna érdemes művésze. Ivan Brovdi 1939. június 2-án született Ilonokújfaluban, a Nagyszőlősi járásban. Középiskolai tanulmányait Nagykomjáton végezte, majd az Ungvári Iparművészeti Főiskolán szerzett oklevelet 1961-ben. Mesterei között tudhatta többek között Fedor Manajlót és Balla Pált. A művész szobrászként vonult be a köztudatba. Leghíresebb szobrai az 1996-ban készült Szín és vér, Cirill és Metód, illetve A boldog kéményseprő és a macskája, amelyet 2010-ben avattak fel Tóth Bertalan, Munkács legendás kéményseprője tiszteletére. Az utóbbi években a művész a festészetben is sikereket ért el.
2023. március 3. Több mint százmillió forint értékű segélyszállítmányt indított útnak Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Beregszászból Ukrajna Kárpátokon túli vidékeire.
2023. március 3–5. Rendek között, vonók mögött – népzenész sorsok a XXI. századból elnevezésű előadásával a Kolozsvárról és környékéről érkezett, tíz főből álló zenekar a beregszászi színházban, majd Eszenyben és Munkácson elevenítette meg a Kárpát-medence különleges népzenei örökségét.
2023. március 4. A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum egy Opel Vivaro kisbuszt kapott a Visa Jótékonysági Alaptól.
2023. március 5. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) kárpátaljai kirendeltsége legutóbbi beregszászi rendezvényét nagy érdeklődés övezte. Dobsa Beáta, az MCC beregszászi régióvezetője közlése szerint a Könyvbemutató és előadás című rendezvényen Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója, a Design Terminal vezetője mutatta be a magyar fiataloknak szóló, a Nonkonform címmel nemrég megjelent kötetét. A kíséretében érkezett Fa Nándor előadását is nagy izgalommal hallgatták a résztvevők, aki közel 38 éve, 1985. szeptember 26-án indult el Föld körüli útjára.
2023. március 5. A Magyar Református Szeretetszolgálat 2,5 millió forint értékben adott át adományokat a kárpátaljai oktatási intézmények számára. Az átadásra a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán került sor.
2023. március 7. Nyílt napot tartottak a magyar kormánytámogatásból felújított és az elmúlt év szeptemberében ünnepélyes keretek között felavatott Erdélyi Béla Emlék- és Alkotóházban. Az épület – amely a festőművész egykori családi háza – a munkácsi várhegy tövében helyezkedik el. A rendezvényen beszédet mondott Tarpai József, a felújításban közreműködő Zahid Finance Group Kft. vezetője, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója, Kopriva Attila munkácsi festőművész, a művészettudományok kandidátusa, Albertné Simon Edina ungvári magyar konzul. A kiállított művek alkotói között szerepelt a háborús menekült Olekszandr Zsilcov is, aki a vidékünkön tapasztalt támogatásért és az itt kapott segítségnyújtásért tavaly hálája jeléül felajánlott két általa készített képet Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek. A főkonzulátus munkatársai továbbították a műveket. Orbán Viktor levélben köszönte meg a gesztust. A rendezvény az Erdélyi Béla életét és munkásságát bemutató dokumentumfilm levetítésével folytatódott, majd az épület és az udvar bejárásával zárult.
2023. március 8. Csortos Gyula 1883. március 8-án született Munkácson. Születésének 140. évfordulóján a Munkácsy Mihály Magyar Házban állított neki emléket szülővárosának magyar közössége. A dombormű és emléktábla Matl Péter munkácsi szobrászművész alkotása. A gyönyörűen felújított, patinás épületben Munkácsy Mihály szobra és Lehoczky Tivadar emléktáblája után Csortos Gyula emléktáblája került leleplezésre, s az ünnepségen a helyi magyarok mellett magyar diplomaták, a megyei, járási és helyi tanácsok képviselői, valamint a magyar társadalmi szervezetek vezetői is tiszteletüket tették. Az avatóünnepségen köszöntőbeszédet mondott Tarpai József, a magyar ház igazgatója, Cseh Áron ungvári magyar konzul, Matl Péter szobrász. Kornya István, a Nemzeti Színház művészeti műhelyének tagja, a Nemzeti Magazin főszerkesztője a Nemzeti Színház társulatának és Vidnyánszky Attila főigazgatójának az üdvözletét tolmácsolta. Az emléktáblát Tarpai József, Cseh Áron vezető konzul, Kornya István és az alkotó, Matl Péter leplezte le. Közreműködtek a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művészei, akik a Mónus Dóra által összeállított, 20 perces előadással idézték fel Csortos Gyula életének legfontosabb eseményeit.
2023. március 9. Tarasz Sevcsenko, a költő, művész, a leghíresebb ukrán szabadságharcos születésének 209. évfordulója alkalomból a megyeszékhelyen virágokat helyeztek el emlékművénél, a Népi téren. Az ünnepségen részt vettek az ukrán fegyveres erők katonái, a rendfenntartó struktúrák alkalmazottai, képviselők, megyei és városi vezetők, tisztviselők és a helyi lakosok.
2023. március 9. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma a felvételizők részére Nyílt napot szervezett.
2023. március 9. A Kárpátaljai Szövetség dísztermében a magyar széppróza napja alkalmából megrendezésre került a Kárpátaljai írók a pulpituson irodalmi rendezvény. Köszöntő beszédet mondott Grezsa István, a Kárpátaljai Szövetség elnöke. Seremet Sándor főtitkár beszélgetőtársa volt a beregszászi Lőrinc P. Gabriella költő, író, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja, a beregszászi Csornyij Dávid történész doktorandusz, költő, a tiszabökényi Dupka György író, történész, a Magyar Irószövetség választmányi tagja, a csapi Kertész Dávid író, újságíró, a munkácsi Kopriva Nikolett költő, grafikus, a Magyar Irószövetség választmányi tagja. A téglási származású Bernáth Ferenc Artisjus-díjas gitárművész előadásában felcsendültek saját és más zeneszerzők művei. A beszélgetés után az irodalmárok egy-egy alkalomhoz illő alkotást olvastak fel. A rendezvény jó hangulatú fogadással zárult.
A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel mások mellett Böszörményi Zoltán, a Magyar PEN Club elnöke, az Irodalmi Jelen főszerkesztője, Varga Melinda költő, az Irodalmi Jelen munkatársa, Szalipszki Endre nyugalmazott beregszászi főkonzul, Kovács Sándor honismereti szakíró és Benza György, a KSZ elnökségi tagjai is. A rendezvényt támogatta a Magyar Írószövetség és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége.
2023. március 13. Dr. Csernicskó István a KMAT elnöke, HOGYAN KREÁLJUNK NYELVEKET? A nyelvpolitika mint a nemzetépítés és identitáskonstrukció eszköze címmel székfoglaló előadást tartott az MTA Székház Nagyteremében.
2023. március 14. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából kiállításmegnyitóval egybekötött ünnepi megemlékezésre került sor Magyarország Ungvári Főkonzulátusán. Az egybegyűlteket Albertné Simon Edina konzul asszony köszöntötte, majd a Himnusz közös éneklését követően Bacskai József főkonzul mondott köszöntőt március 15-e, a nemzeti ünnep alkalmából. A magyar Országgyűlés Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából Petőfi-emlékévet hirdetett a 2022/23-ra. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa Balla Pál festőművész a témához kapcsolódó alkotásaiból összeállított tárlattal emlékezik a nemzet költőjére. Fuchs Andrea, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének alapító tagja és titkára méltatta Balla Pál (1930–2008) festőművészt, aki egykoron rajztanára is volt. A rendezvényt az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola diákjainak tematikus műsora színesítette.
2023. március 14. Barackfát ültetett a Beregszászi Kossuth Lajos Líceumban Babják Zoltán, Beregszász polgármestere és Fegyir Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora, aki jelenleg az ukrán fegyveres erőknél teljesít szolgálatot. A hírt a polgármester közölte Facebook-oldalán: „Egy barackfát ültettünk a tanintézmény területén, mely szimbolikus erővel bír, hiszen a legenda szerint pont egy ilyen gyümölcsfa alatt tartott gyűléseket Kossuth Lajos Beregszászban, az 1848–49-es forradalom kezdete előtt. Az ilyen jellegű események, kellemes beszélgetések és tapasztalatcserék hozzájárulnak az új hagyományok megteremtéséhez. Átfogó támogatásunkról biztosítottam Fegyir Sándort. Együtt a győzelemért!” – olvashatjuk a bejegyzésben.
2023. március 14. Ünnepi megemlékezést szervezett a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (BKÉSZ) az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója alkalmából. A rendezvénynek a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont.
2023. március 15. Az orosz–ukrán háborúban életét vesztette az 51 éves Strempel József – tudatta a Nagybocskói Községi Tanács. A rahói járási falu magyar származású szülöttje március 15-én hunyt el a Luhanszk megyében zajló hadműveletek során. Nyugodjon békében!
2023. március 15. Az Ukrajnában zajló háború miatt március 15-én Ungváron, a Petőfi-szobornál ismét csak szűk körű, csendes koszorúzással méltatták az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot, s annak hőseit. Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja, Cseh Áron vezető konzul, Albertné Simon Edina, Ónody Rita Éva, Csizmadia Alexandra konzulok, Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének (UKSZ) elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, Rezes József, a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának ügyvezető igazgatója, Palkó Katalin, a KMKSZ UKSZ alelnöke, Spenik Sándor, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Kulin Zoltán, a TV21 Ungvár igazgatója, Sepella-Brenzovics Erzsébet, a Kárpátalja lapigazgatója, Kulin Judit, a KMKSZ Ungvári Városi Alapszervezetének elnöke, az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola igazgatója, Györke Róbert, a KMKSZ Nagygejőci Alapszervezetének elnöke, a Nagygejőci Gimnázium igazgatója és más magyarságszervezetek képviselői helyezték el a koszorúikat és virágaikat csendben tisztelegve a 175 évvel ezelőtti márciusi események és az akkori hősök előtt.
Az Ungvári Nemzet Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének megújult diákönkormányzata ünnepi előadással méltatta az 1848–1849-es forradalom hőseit. A kárpátaljai születésű Magyar Árpád István képzőm* űvész kiállítását Zubánics László, az UNE UMOTI tanszékvezetője nyitotta meg. A magyar történelmi alakokat ábrázoló képkiállítást az intézet ajándékul kapta.
* A beregszászi magyarság ökumenikus istentiszteletre gyűlt össze a város római katolikus templomában, ahol Molnár János római katolikus püspöki helynök-esperes és Taracközi Ferenc református lelkipásztor osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Majd az ünnepet méltatók a kétszáz éve született forradalmár, költő, nemzeti hős, Petőfi Sándor szobránál hajtottak fejet és helyezték el az emlékezés koszorúit, tisztelegve a márciusi ifjak és az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt. A Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége nevében (MÉKK) nevében Dupka Nándor elnökségi tag koszorúzott.
* A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán is megemlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. A rendezvény Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményével kezdődött, a verset Nagy Jonatán főiskolai hallgató szavalta el. Bacskai József, az ungvári főkonzulátus főkonzulja tolmácsolta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének honfitársaihoz intézett szavait.
* Badalóban ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg az 1948–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról, majd megkoszorúzták a református templom külső falán 1938-ban elhelyezett Petőfi-emléktáblát.
* Nagyszőlősön csendes koszorúzással emlékeztek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc dicső napjairól báró Perényi Zsigmondnak, a szabadságharc vértanújának szobránál.
* Visken is megemlékeztek az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról. Az intézmények és civil szervezetek képviselői a református templom előtti téren tartottak megemlékezést.
* Az egykori máramarosi koronavárosban, Técsőn ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójáról.
* Aknaszlatina zsúfolásig megtelt római katolikus templomában színvonalas ünnepi műsorral emlékeztek meg a szabadságharc hőseiről.
* Gyertyánliget magyarsága is összegyűlt, hogy megemlékezzen a forradalom és szabadságharc 175. évfordulójáról.
2023. március 15. A magyar kormány az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosának segítségét kérte azon új ukrán törvény végrehajtásának elhalasztása érdekében, amelynek értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnének az országban a kisebbségi iskolák – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Hágában.
2023. március 16. Lyukas magyar zászlót kapott Fegyir Sándortól Magyarország Ungvári Főkonzulátusa. A Kárpátaljai Megyei Tanács csütörtöki plenáris ülésén Fegyir Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem fronton harcoló professzora, a megyei tanács képviselője a kárpátaljai 101-es önálló területvédelmi dandár 68. zászlóalj katonáinak aláírásával ellátott lyukas ’56-os zászlót adott át Csizmadia Alexandra konzul asszonynak, külgazdasági attasénak.
2023. március 16. Játszóházi programot szervezett a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban. A foglalkozáson 5. és 6. osztályos diákok vettek részt.
2023. március 16. Jana Palincsak fiatal, tehetséges festőművész első ízben jelentkezett önálló kiállítással Munkácson, a Munkácsy Mihály Magyar Ház Kiállítótermében. Jana Palincsak, a Dombói Művészeti Iskola tanára nyerte el idén a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) ösztöndíját a zugói templom ikonosztázáról készült festményével, amely mű ugyancsak látható a festőművésznő kedvenc színére utaló Ultramarinkék című kiállításon. A kiállítás megnyitóján beszédet mondott dr. Ónody Rita Éva ungvári magyar konzul, Kopriva Attila festőművész, a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola docense, a művészettudományok kandidátusa, Jana egykori tanára. Az eseményen Olekszij Marhacsev szaxofonjátéka tette emelkedettebbé a hangulatot.
2023. március 16. Magyarország Beregszászi Konzulátusa az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából szervezett kiállítást kárpátaljai ukrán és magyar festőművészek alkotásaiból. A kiállításon az érdeklődők többféle tematikájú alkotásokat csodálhattak meg. Az eseményen Molnár-Friedrich Szilvia konzul asszony köszöntötte az egybegyűlteket, majd Gyebnár István misszióvezető osztotta meg ünnepi gondolatait. A diplomata ismertette a kiállításon megtekinthetők többek között Erfán Ferenc, Kopriva Attila, Villasek Tibor, Szerhij Biba, Habda László festményei. Közreműködött a Beregszászi Rezeda Folkműhely néptáncegyüttese. Ezúttal Szilágysági regrutabál címmel adott elő ünnepi műsort, amelyben a szilágysági népzenén és néptáncon kívül a március 15-éhez fűződő toborzószokások, énekek és regruta tradíciók is megelevenedtek. Az együttes művészeti vezetői Orosz Péter és Várady Enikő.
2023. március 16. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) a magyarok nemzeti ünnepe alkalmából Emlékezzünk március 15-re! címmel alkotói pályázatot hirdetett, amelyre több mint száz pályamunkát küldtek be a tagcsaládok Kárpátalja különböző településéről. A legtalálékonyabbak március 16-án kapták meg jutalmukat a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban szervezett ünnepélyes díjátadón. Köszöntőbeszédetmondott Tarpai József, a KMNE elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke, dr. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára. Mindegyik gyerek dicséretet érdemel, ugyanakkor Tóth Szofi nevét külön kiemelték, hiszen háromévesen teljes átéléssel adta elő Petőfi Sándor Nemzeti dalának részletét. A videót néhány nap alatt több mint 1,5 millióan tekintették meg.
2023. március 16. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) felhívására a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének (KMKSZ UKSZ) közbenjárásával kapott zongorát a Nagydobronyi Művészeti Iskola. Az ünnepélyes átadásra Csongoron került sor a református egyház által felajánlott épületben, ahol az intézmény ideiglenesen működik. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára és Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke. Az örömteli eseményen jelen volt Balogh Lívia, a KMKSZ UKSZ elnöke, Kovács Attila, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Nagy Ferenc, a nagydobronyi kistérség polgármestere, Baksa András, Csongor elöljárója, valamint a polgármesteri hivatal munkatársai és a zeneiskola tantestülete.
2023. március 17. A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban fontos eseményre került sor: Ukrajna Népművésze, a híres énekesnő, az Érdemes Akadémiai Kárpátaljai Népi Kórus szólistája, Ungvár díszpolgára, Labik-Popovics Klára hozzátartozói az intézménynek adományozták színpadi jelmezeit. A színpadi viseletek a kárpátaljai népcsoportok nemzeti díszeit, öltözködési hagyományait tükrözik, jól megőrzöttek, nemcsak néprajzi, hanem történelmi értékkel is bírnak.
2023. március 17. A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és az ankarai központú Türksoy, a Türk Nemzetközi Kulturális Szervezet együttműködésében kiírt nemzetközi műfordítói pályázat nyertesei vették át helyezésükért járó díjaikat Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Központban tartott városi ünnepségen. A 20 ezer dollár összdíjazású műfordítói pályázat díjait Lezsák Sándor, Sultan Raev, valamint Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere, Szűcs Olga, a Tolsztoj Társaság elnöke és Vári Fábián László, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője adta át a közép-ázsiai műfordítóknak.
2023. március 18. Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató születésének 142. évfordulója alkalmából „Erdő mellett nem jó lakni…” címmel szervezett népdalszemlét a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a felső-Tisza-vidéki magyar tannyelvű és vasárnapi iskolák növendékei számára. A rendezvénynek a rahói Magyar Ház adott. Köszöntőbeszédet mondott Benedek Imre, a KMPSZ alelnöke, Ájben István, a gyertyánligeti hétvégi vasárnapi iskola vezetője, Keszler Mária, a KMPSZ Rahói Járási Szervezetének elnöke. A népdalszemlén összesen 52 gyermek vett részt. Fellépéseiket követően a Kőrösmezői Középiskola növendékei a március 15-re készített ünnepi műsorukat adták elő.
2023. március 18. Két év után újra jelenléti formában Beregszászban találkoztak a 27. „Átal mennék én a Tiszán…” kárpátaljai népdaléneklési verseny résztvevői a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében. A program szakmai partnere 2017-es megalakulása óta a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja. A verseny elején Várady Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja kulturális szervezője, Fodor Éva, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) irodaigazgatója, Pál Katalin, a program védnöke, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja vezetője is köszöntötte az egybegyűlteket, A verseny zsűrijét idén Bárdosi Ildikó, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium oktatója, Pál Eszter, a Magyar Állami Népi Együttes és a Szalonna és Bandája szólistája, Juhász Erika, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének mesteroktatója, valamint Pál Lajos, a verseny elindítója, a Magyarország érdemes művésze, népzenetanár alkották. A kategóriák arany minősítésű helyezettjei értékes ajándékban részesültek.
2023. március 18. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) minden évben szervez MunKaland járatokat. Ezeken az alkalmakon a családoknak, főként a gyerekeknek lehetőségük nyílik betekintést nyerni egy-egy szakma, hivatás rejtelmeibe. Ezúttal a Beregszentmiklóson működő szoborparkba látogattak el, 25 fő részvételével. Az ott dolgozó Matl Péter szobrászművész tartott színes bemutatót számunkra.
2023. március 19. Megújult köntösben láthatta újra Gogol Háztűznézőjét a beregszászi színház előadásait kedvelő közönség a premieren. A vígjátékot a színház alapítója, Vidnyánszky Attila rendezte. A két felvonásban játszott komédia pikantériáját az adja, hogy az eredetileg túlnyomórészt férfi karaktereket felvonultató darabot a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház női szereplői testesítik meg a kialakult háborús helyzetre való tekintettel. A társulat 7 női szereplője és egyetlen férfi színésze most is zseniálisat alkotott.
2023. március 19. A KMPSZ szervezésében Nagydobronyban rendezték meg a Kazinczy szépkiejtési verseny kárpátaljai döntőjét. A szakmai zsűri elnöke Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke volt, tagjai: Bak Éva a KMPSZ és a KMKSZ képviseletében, Uszkai Valéria és Varga Sándor magyartanárok. A zsűri döntése értelmében a felső tagozat első öt helyezettje képviselheti majd Kárpátalját április 20-án Győrben a Kárpát-medencei döntőben.
2023. március 21. A Kárpátaljai Megyei Néprajzi Szabadtéri Múzeum termében tartották a Győz a tavasz című képző-, díszítő- és iparművészeti kiállítás megnyitóját. A művészeti eseményen 10 különböző technikával dolgozó művész vett részt. A művek témái rendkívül változatosak, de minden művészt egy közös cél egyesít: Ukrajna felszabadítása és az ellenség feletti győzelem. A kiállítás szervezője a Kárpátaljai Megyei Szervezési és Módszertani Kulturális Központ.
2023. március 21. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy sikerrel rendezte meg a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára a magyar zászló és címer tárgykörben kiírt rajz- és esszépályázatot. A pályázók idén – Petőfi Sándor születésének bicentenáriumára, valamint Kölcsey Ferenc Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeménye megírásának ugyancsak 200. évfordulójára emlékezve – az „Isten, áldd meg a magyart!” jelmondat mentén is benyújthatták alkotásaikat. Kárpátalján a háborús helyzet sem szegte a gyerekek és fiatalok alkotókedvét, s szép számban nyújtották be pályaműveiket mindkét kategóriában. A díjazott alkotásokból ideiglenes tárlat nyílt Magyarország Ungvári Főkonzulátusán. A díjátadóünnepségen köszöntő beszédet mondott Bacskai József főkonzul, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, az orosz‒ukrán háború nemzetpolitikai hatásainak stratégiai elemzéséért és nyomon követéséért felelős miniszteri biztos, a pályázat védnöke, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke. A rendezvényt az Ungvári Művészeti Iskola diákjainak műsora színesítette. A díjazottjak értékes ajándékban részesültek.
2023. március 24. Az elmúlt évet értékelő kibővített közgyűlést tartott a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása (KHÖT). A rendezvénynek a makkosjánosi Helikon Hotel konferenciaterme adott helyet. A fórum elején egyperces néma főhajtással emlékeztek a háború áldozataira. Ezután Rezes József, a KHÖT ügyvezető igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd ismertette a anapirendi pontokat. A kistérségek összefogásának fontosságáról, karitatív szervezetek humanitárius segélyeinek célba juttatásáról, a rászorulók megsegítéséről, a menekültek fogadásáról, ellátásáról, a szociális kártyarendszer bővítéséről, az oktatás problémáiról és az ezzel kapcsolatos önkormányzati feladatokról és más kérdésekről fejtette ki gondolatait Bacskai József ungvári magyar főkonzul, Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke, Ljah Sándor, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás Nemzetiségi és Vallásügyi Főosztályának vezetője, Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke. Ezután Babják Zoltán, a KHÖT elnöke tartotta meg az elmúlt időszakot összefoglaló beszámolóját, melynek elején konstatálta: kiváló munkát végeztek a polgármesterek, akiknek olyan körülmények között kellett eredményeket felmutatniuk, amilyenekre korábban nem volt példa. Oroszi József, a tiszapéterfalvai kistérség polgármestere felolvasta a KHÖT tagságának köszönőlevelet, amelyben elsősorban a karitatív szervezetek, a testvértelepülések, valamint Magyarország Kormányának hathatós támogatásait emelték ki.
2023. március 25. A BorzsaVári Zenekar és a Kárpátaljai KultúrKaraván Program szervezésében a BorzsaVári Zenekar Keresem az Álmot című népzenei lemezének bemutatójára került sor a Kárpátaljai Szövetség budapesti székházában.
2023. március 25. Az MTA Domus Collegium Hungaricumban a Momentum Doctorandus szervezésében bemutatták a Terítéken a tudomány. Társadalomtudományt mindenkinek! című kötetet. A kerekasztal-beszélgetésben részt vett Ferenc Viktória nyelvész, szociolingvista, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatója, Kovály Katalin geográfus, a CSFK Földrajztudományi Intézetének tudományos munkatársa, Nagy Gabriella geográfus, a Pécsi Tudományegyetem, TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD hallgatója. A beszélgetést moderálta: Ráti Emese online szerkesztő, újságíró.
2023. március 25. Bartók Bélára emlékezve tartotta meg a művészeti iskolákban oktató pedagógusok számára szervezett konferenciáját a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ). A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) adott otthont. A rendezvényre Kárpátalja 13 művészeti iskolájából 63 zenepedagógus érkezett. Az előadások témájának meghatározásakor a szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a tehetséggondozásra. Beszédet mondott Kepics Andzselika, a KMPSZ művészeti szekciójának vezetője, Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke. Bartók Béla pályafutásáról Fring Erzsébet, a Beregszászi Horváth Anna Gimnázium művészettanára tartott előadást. Majd Bartók Béla gyűjtéséből Kokas Erzsébet, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola népiének oktatója adott elő. Bartók Béla művei is felcsendültek a művészeti iskolák oktatói, valamint növendékei előadásában.
2023. március 27. Koszorúzással és ünnepi nyitóeseménnyel vette kezdetét a II. Rákóczi Ferenc előtt tisztelgő egyhetes Rákóczi Napok rendezvénysorozat a fejedelem nevét viselő beregszászi főiskolán.
2023. március 29. Lakitelken, a Nemzeti Művelődési Intézet XVII. stratégiai konferenciáján a házigazdák nevében Novák Irén, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője üdvözölte a Kárpát-medencei Közművelődéi Kerekasztal (KKK) erdélyi, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai és a muravidéki tagszervezetek képviselőit.
A konferencia után a KKK-tagok megbeszélést folytattak, régióként beszámoltak a közösségi művelődés eredményeiről, a pandémia, a háborús helyzet miatt kialakult gazdasági, társadalmi és kulturális kihívásairól, felvázolták a megoldási lehetőségeket, számba vették az együttműködési lehetőségeket, és a Kárpát-medencei szintű programok lebonyolításához kértek támogatást és szakmai segítséget.
A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetet dr. Zubánics László elnök, dr. Dupka György igazgató Szemere Judit kulturális programmenedzser képviselte.
A tanácskozáson részt vevő további küldöttségek vezetői: dr. Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (Kolozsvár) elnöke, egyben a KKK szóvivője; Kormányos Katona Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (Zenta) igazgatója; Soós Mihály, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (Lendva) igazgatója; Takács Ottó, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet (Dunaszerdahely) igazgatója.
2023. március 30. A munkácsi temető katonai parcellájában helyezték örök nyugalomra a barkaszói Csalló Kázmért, a háború újabb, kárpátaljai magyar áldozatát. Az 56 éves férfi március 24-én a fronton vesztette életét. A 73. különálló területvédelmi zászlóalj katonájának búcsúztatójára a városi ravatalozóban került sor, itt vettek tőle végső búcsút rokonai, családja, közeli és távoli barátai, bajtársai, valamint mindazok, akik ismerték. Csalló Kázmért református szertartás szerint helyezték örök nyugalomra.
*Magyarország támogatást nyújtott a háborúban nemrég elhunyt Strempel József családjának is. Eddig már tizenhat kárpátaljai magyar nemzetiségű áldozata van a tavaly február 24-én kirobbant orosz–ukrán háborúnak.
*Volodimir Zelenszkij államfő megbízásából posztumusz kitüntetéseket adott át elhunyt kárpátaljai katonák családtagjainak Viktor Mikita kormányzó a megyei közigazgatás aulájában. A kitüntetettek között van a 45 évesen elhunyt Literáti Sándor, akinek Ukrajna védelmi minisztériuma a „15 év hűséges szolgálatért” kitüntetést ítélte oda, a posztumusz átadott elismerést özvegye vette át. Az eseményen Kárpátalja katonai kormányzója úgy fogalmazott, hogy kárpátaljaiak százai áldozták fel életüket Ukrajna függetlenségéért. Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak!
2023. március folyamán. Pákh Imre a Latorca-parti városból elszármazott amerikai üzletember bíróság elé citálja a munkácsi városvezetést, amiért az elrendelte a turulszobor „törvénytelen és barbár ledöntését”. A szobor 2008-as felállításában részes Pákh Imre szerint egyetlen helyi jogász sem vállalta az ügyet, ezért egy Munkácstól sok száz kilométerre praktizáló ukrán ügyvédet kért fel, hogy kezelje a pert. A munkácsi várban egykor szárnyaló turult tavaly októberben bontották le, amikor a helyi politikában domináló Baloga-klán a műemlékvédelmi bizottság állásfoglalása nélkül áttolta a városvezetésen a szobor eltávolítását. A helyére Ukrajna szigonyos címere került.
* A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) és a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása (KHÖT) folyamatosan indítja a humanitárius segélyszállítmányokat Ukrajna háború sújtotta övezeteibe.
* Összehangolt támogatást nyújt Kárpátalján a kisvárdai székhelyű Tisza Európai Területi Társulás (Tisza ETT), valamint a Várda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület.
Értékmentés
Az 1995–2007 között a Kárpátaljai Magyar Könyvek (KMK) sorozatban kiadott papír alapú könyveket is digitalizálta az OSZK Elektronikus Könyvtára.
- Bartha Gusztáv. Sajgás. Kisregény. KMK, 181. Ungvár–Bp., 2008. https://mek.oszk.hu/23400/23462/23462.pdf
- Bartha Gusztáv. Talált történetek. Novellák és színművek. KMK, 143. Ungvár–Bp., 2006. https://mek.oszk.hu/23400/23465/23465.pdf
- Horváth Sándor. Álmos tájakon járok. Válogatott elbeszélések, szociográfiák. Illusztráció: Jankovics Mária. KMK, 112. Intermix Kiadó, Ungvár–Bp., 2002. https://mek.oszk.hu/23400/23458/23458.pdf
- Horváth Sándor. Rát. Szociográfia. KMK, 96. Intermix Kiadó, Ungvár–Bp., 1999. https://mek.oszk.hu/23400/23499/23499.pdf
- Lengyel János. A valóság szaga. Kisprózai vegyestál verskörettel, kárpátaljai módra. Illusztrációk: Magurszky Norbert. KMK, 142. Intermix Kiadó, Ungvár–Bp., 2006. https://mek.oszk.hu/23400/23460/23460.pdf
- Lengyel János. Fallal az arcnak. Történetek. KMK, 180. Ungvár–Bp., 2008. https://mek.oszk.hu/23400/23463/23463.pdf
- Nagy Zoltán Mihály. Az idő súlya alatt. Novellák. KMK, 105. Intermix Kiadó, Ungvár–Bp., 2001. https://mek.oszk.hu/23200/23294/23294.pdf
- Nagy Zoltán Mihály. Páros befutó. Kisregény. Illusztráció: Jankovics Mária. KMK, 111. Intermix Kiadó, Ungvár–Bp., 2002. https://mek.oszk.hu/23200/23295/23295.pdf
- Nagy Zoltán Mihály. A teremtés legnehezebb napja. A Sátán fattya című trilógia 3 része, 2 kiadás. KMK, 144. Intermix Kiadó, Ungvár–Bp., 2006. https://mek.oszk.hu/23400/23459/23459.pdf
- Bakos Kiss Károly. Legyen vers. Versek. Illusztráció: Koszták István. KMK, 162. Ungvár–Bp., 2007. https://mek.oszk.hu/23300/23308/23308.pdf
- Balla Teréz. A hallgatás oszlopai. Versek. Illusztrációk: Réti János. KMK, 60. Ungvár–Bp., 1995. https://mek.oszk.hu/23200/23286/23286.pdf
- Bartha Gusztáv. Kékben, feketében. Versek. Illusztráció: Matl Péter. KMK, 137. Ungvár–Bp., 2005. http://mek.niif.hu/23300/23302/23302.pdf
- Becske József Lajos. Barlangok mélyén. Versek. Illusztráció: Becske József Lajos. KMK, 136. Ungvár–Bp., 2005. https://mek.oszk.hu/23300/23301/23301.pdf
- Becske József Lajos. Átkozott szerepben. Versek. Illusztráció: Becske József Lajos. KMK, 163. Ungvár–Bp., 2007. https://mek.oszk.hu/23300/23307/23307.pdf
- Ferenczi Tihamér. A csenden túl. Versek. Horvát Anna illusztrációival. KMK, 124. Ungvár–Bp., 2004. https://mek.oszk.hu/23300/23300/23300.pdf
- Füzesi Magda. A bohóc dala. Versek. Jankovics Mária illusztrációival. KMK, 116. Ungvár–Bp., 2003. https://mek.oszk.hu/23200/23297/23297.pdf
- Füzesi Magda. Mérsékelt égöv. Régi és új versek. KMK, 167. Ungvár–Bp., 2007. https://mek.oszk.hu/23300/23309/23309.pdf
- Mester Magdolna. Zéró-állapot. Versek és prózák. Illusztráció: y-art stúdió. KMK, 146. Ungvár–Bp., 2006. https://mek.oszk.hu/23300/23303/ ;
- Nagy Zoltán Mihály. Új csillagon. Versek. Jankovics Mária illusztrációival. KMK, 115. Ungvár–Bp., 2003. https://mek.oszk.hu/23200/23296/23296.pdf
- Simon Menyhért. Írtam lelkes ifjúi hittel. Válogatott versek. Összeállította: Bagu Balázs. KMK, 94. Ungvár–Bp., 1998. https://mek.oszk.hu/23200/23291/23291.pdf
- Zselicki József: Hír. Versek. Illusztráció: Tóth Lajos. KMK, 156. Ungvár–Bp., 2007. https://mek.oszk.hu/23300/23306/23306.pdf
- Kovács Vilmos. Ha rám szakad a Végtelen idő (70 vers a hetvenedik születésnapra). Összeállította és az előszót írta: Gortvay Erzsébet. KMK, 85. Ungvár–Bp., 1997. https://mek.oszk.hu/23200/23292/23292.pdf
- Kovács Vilmos. Ma kiáltsatok. Válogatott versek a költő születésének 80., halálának 30. évfordulójára. Nagy Zoltán Mihály összeállításában. KMK, 154. Ungvár–Bp., 2007. https://mek.oszk.hu/23300/23305/23305.pdf
- Kovács Vilmos. Holnap is élünk. Regény. III. kiadás. Elbeszélések. Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta: Barzsó Tibor. KMK, 155. Ungvár–Bp., 2007. https://mek.oszk.hu/23400/23461/23461.pdf
- Kótyuk István. Anyanyelvünk peremén. Tanulmányok. KMK, 58. Ungvár–Bp., 1995. https://mek.oszk.hu/23500/23507/; https://mek.oszk.hu/23500/23507/23507.pdf
- Kincses (Kótyuk) István. Rongybaba. Gyermekversek. Illusztráció: Bergelyi János. KMK, 70. Ungvár-Bp., Ungvár–Bp., 1995. https://mek.oszk.hu/23400/23473/23473.pdf
- Leszja Ukrajinka. Erdei rege. Tündérjáték három felvonásban ukránul és magyarul, ukránból fordította Kótyuk István. KMK, 33. Ungvár–Bp., 1993. https://mek.oszk.hu/23400/23466/23466.pdf
- Kárpát-medencei magyar paletta. Técsői Hollósy Simon napok, 1993. Összeállította: Szöllősy Tibor. Az antológia szerzői: Kovács Elemér, Antall József (Budapest), N. Z., Imre Sándor, Szöllősy Tibor, Németh Lajos (Budapest), Murádin Jenő (Kolozsvár), Balla László, Duranci Béla (Vajdaság), Jurecskó László (Miskolc), Szabó Lilla (Budapest), Véső Ágoston (Nagybánya), Tárczy Andor. KMK, 32. Ungvár–Bp., 1993. https://mek.oszk.hu/23500/23508/23508.pdf
- Ilku Marion József. Portré-karikatúrák. Kárpát-medencei arcképcsarnok. KMK, 92. Ungvár–Bp., 1998. https://mek.oszk.hu/23500/23509/23509.pdf
- Orosz Ildikó. A magyar nyelű oktatás esélyei Kárpátalján. Dokumentum-gyűjtemény. KMK, 43. Ungvár–Bp., 1995. https://mek.oszk.hu/23500/23523/23523.pdf
- Deák Ferenc dr. Fiatalok fiataloknak önmagukról. KMK, 78. Ungvár–Bp., 1995. https://mek.oszk.hu/23500/23522/23522.pdf
- Deák Ferenc dr. Jövőbe tekintve. Iskolapedagógiai írások. KMK, 71. Ungvár–Bp., 1994. https://mek.oszk.hu/23500/23521/23521.pdf
- Árpa István dr. Ének-zene. Ének a bölcsödében, zene az óvodában, ének-zene az általános iskola 1-4 osztályában. Módszertani segédkönyv. KMK, 55. Ungvár–Bp., 1995. https://mek.oszk.hu/23500/23520/23520.pdf
- Árpa István dr. Integrált művészeti nevelés. Mese-vers, ének-zene, játék- rajz. Módszertani ajánlások óvodások és általános iskolák alsó osztályos tanulóinak esztétikai neveléséhez. KMK, 76. Ungvár–Bp., 1994. https://mek.oszk.hu/23500/23519/23519.pdf
- Bagu Balázs. Tanterv. Óvodák, elemi és általános iskolák számára / Népismeret. KMK, 30. Ungvár–Bp., 1993. https://mek.oszk.hu/23500/23518/?from=rssű
- Imre Éva. Szöveggyűjtemény. Segédkönyv a magyar nyelv tanításához. Tollbamondás gyűjtemény. KMK, 90. Ungvár–Bp., 1997. https://mek.oszk.hu/23500/23524/23524.pdf
- Bagu Balázs – dr. Deák Ferenc. Beszéljünk magyarul. Magyar nyelvi tanterv és segédanyag a nem magyar iskolákban tanulók és tanítók számára. Kezdő csoport. KMK, 182. Ungvár–Bp., 2008. https://mek.oszk.hu/23500/23525/23525.pdf
- Keresztyén Balázs. Magyar művelődési hagyományok kárpátaljai lexikona. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 1995. https://mek.oszk.hu/23500/23501/23501.pdf.
- Keresztyén Balázs: a Kárpátok alján. KMK, 19. Ungvár–Budapest, 1993. https://mek.oszk.hu/23800/23824/23824.pdf
- Rákóczi virágai. KMK, 8. Ungvár–Budapest, 1992. https://mek.oszk.hu/23600/23608/23608. Irodalmi barangolások pdf
XXVII. (XXIV.) évfolyam, 7. (357.) szám. 2023. április 1.
Ez lesz 2023 ÁPRILISÁBAN
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!
Fontosabb események
* Az ukrán parlament újabb 90 nappal meghosszabbította a hadiállapotot. Emellett a parlament támogatta az általános mozgósítás időtartamának meghosszabbítását is.
2023. április 1. A Munkácsy Mihály Magyar Ház minden érdeklődőt szeretettel vár és hív nyílt napjára szombaton 11:00 (k-e. i. sz.) órakor. A program keretén belül sor kerül a történelmi Osztrák–Magyar Banképület és a bankmúzeum bemutatására, a kiállítóterem látogatására, valamint húsvéti kézműves foglalkozásokra.
2023. április 3-23. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szeretettel hívja az érdeklődőket az alábbi áprilisi programokra:
További információ, helyfoglalás: +380664528505, +380961135059, bszinhaz.szervezo@gmail.com. Az időpontok közép-európai idő szerint értendők.
2023. április 4. Húsvétváró a Nagyberegi Tájházban – locsolkodással egybekötött húsvéti foglalkozás (hagyományos tojásdíszítési technikák ismertetése, sárgatúró készítése). Kezdete: 10.00 óra.
2023. április 4. Turák Angéla és Fedor Aranka két elismert kárpátaljai festőművésznő munkáiból rendeznek kiállítást Magyarország Ungvári Főkonzulátusának aulájában. Kezdete: 15.00-kor (k. e. i.).
2023. április 9–10. Húsvét.
2023. április 11. A magyar költészet napja. Alkalomhoz illő irodalmi rendezvények, versfelolvasások a magyarlakta települések tanintézeteiben.
2023. április 11. Vers a tér(b)en! – közös versmondás Beregszászban. Szervező: Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet. A résztvevők Petőfi Sándor Nem megyek én innen sehova című költeményét szavalják el. Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, átrium. Kezdete: 11.11 óra (közép-európai i. sz.)
2023. április 12. Március 15-i állami kitüntetések átadása a beregardói Perényi Kultúrpalotában az ungvári főkonzulátus és a beregszászi konzulátus szervezésében.
2023. április 15. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet gyalogtúrát szervez a Volóc fölé magasodó Buzsora 1095 méteres csúcsára (mivel az április szeszélyes, a túra megvalósulása az időjárási körülményektől függ). Túravezető: Vezsdel László. Részletek az egyesület honlapján: https://www.karpataljaihazajaro.com/.
2023. április 16. A holokauszt magyarországi (kárpátaljai) áldozatainak emléknapja.
Vendégségben
2023. április 7–10. A Sóstói Múzeumfalu idén is megrendezi hagyományos Falusi Húsvét elnevezésű programját. Ezen belül április 9-én, húsvétvasárnap a salánki Kész Réka A salánki hímes tojás, tojásdíszítés Kárpátalján címmel tart előadást. Helyszín: Nyíregyháza, Sóstói Múzeumfalu. Kezdés: 12.30 óra.
2023. április 11. Április 11-én, a költészet napja alkalmából különleges programmal készül a Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij Robot Emlékhelye. Meghívott előadó: Dr. Dupka György kárpátaljai magyar író, költő és történész, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára. A szervezők a programot tárlatvezetéssel egybekötött beszélgetéssel indítják, melynek során szó lesz többek között a GUPVI- és GULAG-táborokba elhurcoltak által írt versek mondanivalójáról, motívumvilágáról, keletkezési körülményeiről, valamint a versek összegyűjtésének nehézségeiről is. Ezt követően felolvasásra kerül néhány lágervers. Kezdete: 18 óra. Helyszín: 1097 Budapest, Fék utca 6. MNM Málenkij Robot Emlékhely / MNM Malenki Robot Memorial Site
2023. április 12. A Kárpátaljai Szövetség tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és kedves hozzátartozóit, barátait a Magyar Örökség-díjas Kovács Sándor Egy kárpátaljai születésű szobrász – Ungvári Lajos élete és munkássága című művészeti albumának bemutatójára és az Ungvári Lajos műveiből Kovács Sándor által készített fotókiállítás megnyitójára.
Helyszín: 1068 Budapest, Városligeti fasor 44. Kezdete: 17 óra.
2023. április 16. Beregszászi Olga színész és előadóművész idén immár 20. alkalommal szervezi meg Száz perc száz emberért című hagyományos jótékonysági koncertjét. Ezúttal is ismert kárpátaljai és magyarországi művészek karolták fel a kezdeményezést és állnak ki a kárpátaljai nehéz sorsú családok mellett, azok megsegítését támogatják: Csillagszeműek, Iván Szandra és Jász András, Miklós Erika, Reviczky Gábor, Szűcs Nelli, Vadkerti Imre, Szalonna és bandája, Pál Edit. Köszöntőt mond Bocskor Andrea, az Európa Parlament képviselője és Babják Zoltán, Beregszász polgármestere. Kezdete: 16 óra. Helyszín: Csörsz utca 18. MOM Kulturális Központ.
Jeles személyiségek évfordulói
Április 8. Ezen napon született Nagy Zoltán Mihály (Nagymuzsaly, 1949. április 8.) József Attila-díjas költő, író, szerkesztő, az MMA Irodalmi Tagozatának tagja.
Április 10. Ezen napon született Kátainé Szilvay Ingrid zongoraművész, tanár, költő, műfordító (Ungvár, 1963. április 10.).
Április 11. Ezen napon született Dupka György (Tiszabökény, 1952. április 11.), PhD történész, szerkesztő.
Április 16. Ezen napon született Soltész Gabriella (Tekeháza, 1948. 04. 16.) festőművész.
Április 19. Ezen napon született Schober Ottó (1932. április 19. – †Budapest, 1919. február 6.) rendező, író.
Április 19. Ezen napon született Csordás László (Eszeny, 1988. április 19.) irodalomtörténész, főiskolai oktató.
Április 21. Ezen napon született Szepesi Attila (Ungvár, 1942. április 21. – Budapest, 2017. március 30.) József Attila-díjas költő, publicista, pedagógus, szerkesztő.
Április 24. Ezen napon született Tárczy Andor (Ungvár, 1954. április 24.) költő, fordító, újságíró.
FELHÍVÁSOK, KÖZLEMÉNYEK
A Munkácsi Szent István Líceum
felvételt hirdet a 8., 9. és 10. osztályba.
Az alábbi űrlap kitöltésével online lehet jelentkezni a 2023/2024-es tanévre: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSd3L6MF8JWUkWtiwpIDroKtCeNCwhm2…
Szakirányunk a számítástechnika és az angol, illetve német nyelv, melyeket a két felső osztályban emelt óraszámban tanítunk.
Diákjainknak lehetőségük van ingyenes angol B1, B2 nemzetközileg elismert tanúsítvány megszerzésére.
A felvételt nyert diákok számára minden igényt kielégítő kollégiumi ellátást és étkeztetést biztosítunk.
Felvételi vizsgák a 8. és 9. osztályba:
– magyar nyelv, tollbamondás;
– matematika;
– beszélgetés hitismeretből.
A 10. osztályba:
– magyar nyelv és irodalom teszt (az ukrán iskolások számára ukrán nyelv és irodalom);
– matematika;
– hitismeret, szóbeli.
Líceumi nyílt nap és konzultáció a jelentkező diákok, szüleik és minden érdeklődő számára: 2023. április 21. (péntek) és 2023. május 6. (szombat) 9:00 órától (közép-európai idő).
A felvételre való jelentkezés határideje: 2023. május 10.
A jelentkezéshez szükséges a helyi lelkipásztor ajánlólevele, a születési bizonyítvány, illetve személyi igazolvány, kódszám- és a lakcímigazolás másolata, valamint 2 db 3 x 4-es igazolványkép. Az említett dokumentumokat elegendő, ha a felvételi vizsgára hozzák magukkal.
A felvételi vizsgák időpontja:
2023. május 13. (szombat) 9:00 (közép-európai idő).
Elérhetőségeink:
89600 Munkács, Nedeczey u. 20.;
tel: /0-231/ 2-30-27; 2-24-18;
e-mail: sztistvan.liceum@gmail;.com;
* * *
FELVÉTELI HIRDETMÉNY 2023
A Beregszászi Bethlen Gábor Líceum várja a jelentkezőket a 2023–2024-es tanévre az elemi iskola 1. osztályába és a középiskola 5–11. osztályaiba. Jelentkezési határidő: 2023. június 2.
* * *
FELVÉTELI HIRDETMÉNY 2023
A Nagyberegi Református Líceum felvételt hirdet az 5., 6., 7., 8., 9. és 10. osztályba.
A felvételire való jelentkezés határideje: 2023. április 27.
A felvételi vizsgák időpontja: 2023. április 29., 8.00 óra. A felvételi vizsga díjtalan.
További részletes tájékoztató a felvételivel kapcsolatban az iskola honlapján, a www.nbrl.com.ua címen és líceumunk Facebook-oldalán (Nagyberegi Református Líceum 1993) érhető el.
Kérdéseiket az nbrl.kre@gmail.com e-mail címre várjuk.
Címünk: 90242 Nagybereg, II. Rákóczi Ferenc út 80.
Mobil: +380 99 423 41 45
Szeretettel várja a felvételizőket
a Nagyberegi Református Líceum és Diákotthon!
***
Felhívás – XVII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve a Miniszterelnökség és Nemzeti Tehetség Program, valamint a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával meghirdeti a XVII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (XVII. KTDK).
A konferencia időpontja és helyszíne: 2023. május 12., II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász
További információ: „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna. Tel.: +380-31-41-4-29-76, e-mail: geniusja2019@gmail.com, honlap: http://www.genius-ja.uz.ua
* * *
Középiskolásoknak szóló pályázatot hirdet a Gulág Alapítvány
2023-ban lesz harminc éve, hogy megalakult a Gulág Alapítvány. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalokkal is megismertessük a szovjet munkatáboroknak a rendszerváltoztatásig elhallgatott tragikus világát. A harmincadik évforduló alkalmából a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete közreműködésével pályázatot hirdetünk 9–12. évfolyamos középiskolásoknak a szovjet Gulag- és Gupvi-lágerekbe elhurcolt áldozatok emlékének megőrzése céljával.
Olyan pályamunkákat várunk, amelyek az alábbi témákat – egyet vagy többet – dolgozzák fel:
• fogságba esés, elhurcolás,
• kényszermunka,
• a táborélet viszontagságai,
• a hazatérés körülményei,
• a hazatérés utáni beilleszkedés nehézségei a diktatúrában (internálás, politikai elnyomás, elhallgatásra kényszerítés, családon belüli tabusítás, megfigyelés).
A pályamunkák műfaja szabadon választható, várunk:
• videófilmeket (legfeljebb 5 perc hosszúságúakat),
• összművészeti feldolgozásokat (dal, tánc, előadás, performance; legfeljebb 5 perc hosszúságúakat),
• irodalmi alkotásokat (vers, novella, esszé, dráma; legfeljebb 20 ezer leütés terjedelemben),
• vizuális alkotásokat (ceruzarajz, tusrajz, festmény; egyedi vagy legfeljebb 5 darabból álló sorozat),
• egyéb művészeti alkotásokat (nemezelés, textilművészet, kerámia, fafaragás, fém megmunkálása stb.),
• fotóművészeti alkotásokat (fénykép, montázs, legfeljebb 5 darabból álló fotósorozat).
Az egyéni indulók, illetve a két- vagy háromfős csapatok a gulagpalyazat2023@neb.hu címen jelentkezhetnek a következő adatok megadásával:
• induló/csapat neve, osztálya,
• csapattagok nevei,
• felkészítő tanár(ok) neve(i),
• iskola neve és címe,
• kapcsolattartó megjelölése, elektronikus címe.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023. június 1.
A pályázatok beküldése folyamatos, végső beadási határidő: 2023. november 6.
A döntőbe jutott versenyzőket 2023. november 17-éig értesítjük.
A tíz legjobb pályamű bemutatása és eredményhirdetés: 2023. november 25.
A pályázatra jelentkezhetnek a 2023. tavaszi félévben végző középiskolai tanulók is.
A pályázat elkészítéséhez háttéranyagokat a http://www.gulagalapitvany.hu és a http://www.neb.hu oldalon, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága YouTube-csatornáján találnak. A pályamunkákat a téma kutatóiból és művészetoktató tanárokból álló zsűri bírálja el. A tíz legjobb alkotás ünnepélyes bemutatójára és az eredményhirdetésre Budapesten kerül sor. Díjazásban részesül az első három helyezett egyéni pályázó vagy csapat, továbbá a legtöbb pályázót/csapatot nevező iskola. A döntőbe jutott pályázók és felkészítő tanáraik valamennyien oklevélben és könyvjutalomban részesülnek.
DÍJAK:
1. helyezett: laptop(ok)
2. helyezett: okostelefon(ok)
3. helyezett: tablet(ek).
A nyertes iskola résztvevő diákjai egynapos tematikus budapesti kiránduláson vehetnek részt.
* * *
Diákfotó 2023
Várjuk a Kárpát-medence általános iskola felső tagozatos és középiskolás magyarajkú diákjainak természetfotóit az alábbi kategóriákban:
1. Általános természetfotó: Ebben a kategóriában egyénileg lehet indulni, egy pályázó összesen 5 alkotást küldhet be.
I. díj: 1 napos osztálykirándulás, értékes tárgynyeremény a nyertes kép készítőjének;
II. díj: 1 napos osztálykirándulás, értékes tárgynyeremény a nyertes kép készítőjének;
III. díj: 1 napos osztálykirándulás, értékes tárgynyeremény a nyertes kép készítőjének.
2. „Ember és víz”:
Ebben a kategóriában egyénileg lehet indulni, egy pályázó összesen 5 alkotást küldhet be.
I. díj: 1 napos osztálykirándulás, értékes tárgynyeremény a nyertes kép készítőjének;
II. díj: 1 napos osztálykirándulás, értékes tárgynyeremény a nyertes kép készítőjének;
III. díj: 1 napos osztálykirándulás, értékes tárgynyeremény a nyertes kép készítőjének.
Kék Bolygó kategórián kívüli fődíja: 2 millió Ft. értékű ifjúsági természetfotós ösztöndíj.
Ugyanazon kép mindkét kategóriában nem küldhető be. Olyan képeket várunk, amelyek akár magát a tájat, akár a vadvilágot, rovarvilágot, természetes élőhelyeket, ember és természet kapcsolatát mutatják be művészi igénnyel. A zsűri kifejezetten értékeli az ötletet, az újszerű látásmódot, a képi megvalósítás egyediségét. A beérkezett képeket gyermekzsűri szűri elő, és háromtagú szakmai zsűri bírálja el. A pályázaton való részvétel ingyenes.
BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2023. április 20. A kiválasztott pályaművek bemutatásra kerülnek a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon!
KÖVETELMÉNYEK
A Kiíró olyan fotókat vár, amelyek a természet szépségét, értékét, művészi aspektusból láttatják, érzékeltetik a természettel való kapcsolatunkat. Ebbe beletartozhat a természetfotó, de az olyan alkotás is, ami sokkoló, figyelemfelkeltő és elgondolkodtató.
A fotók felbontását, méretezését a Kiíró nem kívánja meghatározni, ezzel hangsúlyozva, hogy ne a technika, hanem a kreativitás, az ötletesség legyen a mozgatórugó. Ugyanakkor fontos, hogy az elektronikus formában beküldött fotók jó minőségűek, nyomtatásra alkalmasak legyenek. A beküldött pályamunkák mérete minimum 2 MB legyen. A fotókat JPG formátumban kérjük beküldeni.
A fájl neve a következő formátumot kövesse: palyazoneve_kategorianeve_ kepcime.jpg. Pl.: kovacspeter_csoportos_telihangulat.jpg
A zsűrizett és kiállításra, bemutatásra javasolt fotók megtekinthetők lesznek a 2022. évi Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál idején. A fotók benyújtása egyidejűleg hozzájárulást jelent ahhoz, hogy a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány rendezvényein a fotókat a szerző feltüntetése mellett akár digitális, akár papír formában közzé tegye, felhasználja.
A pályázat eredményhirdetésére és a díjak átadására 2023. május 20-án, a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál díjátadóján kerül sor a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Nevezni kizárólag elektronikusan, a teljes körűen kitöltött online nevezési lap beküldésével lehet a http://www.naturfestandfilm.com oldalon. A pályázónak minden fotó mellé leírást kell mellékelni, amely tartalmazza a készítés időpontját, helyszínét, valamint a kép címét. A Kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázatokat saját szempontjai alapján megszűrje, és a pályázatban szereplő témától jelentősen eltérő, illetve oda nem illő pályázatokat külön értesítés nélkül kizárja. A pályaműveket a Kiíró felhasználhatja a későbbi, a Fesztivált és annak programjait népszerűsítő kommunikációjában.
Forrás: naturefestandfilm.com/diakfoto-23
* * *
A Kanadai Magyar Kulturális Tanács felhívása
Diaszpórában élő magyarok, figyelem!
Aki szeret írni, jól forgatja a tollat, van egy régóta dédelgetett gondolata, története, itt az alkalom megírni!
Neked mit jelent magyarnak lenni, magyarul beszélni, magyarként élni a diaszpórában, miközben más nyelven tanulsz, dolgozol, éled az életed? Írd meg, küldd el, pályázz a Kanadai Magyar Kulturális Tanács felhívására!
Fontos: nemcsak kanadai magyarok írásait várják, az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában élők is jelentkezhetnek!
Részletek:
#pályázat #novella #írás #kanadaimagyarok
Könyvespolc – 2023
Az Együtt című irodalmi-művészeti-kulturális-humán tudományi folyóirat 2002–2022 között megjelent számai itt tekinthetők meg:
http://kmmi.org.ua/konyvtar/folyoiratok/egyutt
https://epa.oszk.hu/html/vgi/boritolapuj.phtml?id=595 (Számláló: 32 047, 31 718 megtekintés, 2023. 01. 30. állapot szerint) Az elmúlt hónapban több mint 330-an érdeklődtek a folyóiratunk iránt.
Megjelent a folyóirat 2022. évi 1., 2., 3., 4., 5., 6. lapszáma.
Előkészületben a 2023/1. száma
Kárpátaljai magyar könyvek
(Sorozatszerkesztő és felelős kiadó: Dupka György)
Előkészületben
Szülőföldünk, Tiszabökény és környéke (Honismereti olvasókönyv és munkafüzet). Összeállította: dr. Dupka György. Lektorálta: dr. Zubánics László. Felelős szerkesztő: dr. Zékány Krisztina. Fotók, archív felvételek, dokumentummásolatok: Fuchs Andrea. Kárpátaljai Magyar Könyvek 302. Intermix Kiadó–KMMI, Ungvár–Budapest, 2023.
MEGJELENT
Zubánics László. Homonnai Drugeth Bálint emlékezete. Egy méltatlanul elfeledett életút fontosabb állomásai. Felelős szerkesztő: Szemere Judit. Kárpátaljai Magyar Könyvek 302. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2022.
Tárolt változat: https://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek/reszletes/homonnai-drugeth-balint-emlekezete
„Kárpátsorsűzte nép…” A GULÁG-GUPVI-kutatók nemzetközi fóruma Kárpátalján, 2021. Nemzetközi emlékkonferencia, Beregszász, 2021. november 18. A Szolyvai Emlékpark Évkönyve. Összeállította, a jegyzeteket írta: dr. Dupka György. Lektorálta: dr. Zubánics László. Felelős szerkesztő: dr. Zékány Krisztina. Szolyvai Emlékpark–MÉKK, Ungvár–Budapest, 2022. Kárpátaljai Magyar Könyvek 303.
Tárolt változat: https://kmmi.org.ua/konyvtar/konyvek/reszletes/karpatsorsuzte-nep
Dupka György, Fuchs Andrea: 30 év a Kárpátaljai magyar könyvkiadás szolgálatában. Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat bibliográfiája (1992–2022). Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2022.
Tárolt változat: https://kmmi.org.ua/uploads/attachments/books/books-pdf/2022/intermix_katalogus.pdf
Hasznos kulturális, irodalmi, művészeti, tudományos információk
- https://kmmi.org.ua/
- http://kvit.hu
- Kárpátalja Magyar Képzőművészek és Iparművészek Révész Imre Társasága: https://reveszimretarsasag.hu/
- https://szolyvaipark.org/
- http://kmat.uz.ua
Hasznos média linkek
Dokumentumfilmek
(A YouTube-on elérhető népszerű dokumentumfilmek)
* Kárpátaljai tragédia. Rendező: Hajduk Márta.
* Látótér – Nyelvháború Kárpátalján
* Kárpátalja
* Szerelmes földrajz. Kárpátalja. Vári Fábián László költő, tanár beszél szülőföldjéről.
* “ЦІНА ЖИТТЯ НА ЗЕМЛІ ЖИВИХ” фільм-реквієм/Az élet értéke az élő földön film-rekviem, I. rész. Перша частина відеопроекту: Трилогія «Закарпатські угорці і німці: інтернування та депортаційні процеси 1944–1955 рр.». A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.
* “Щоб не плакало небо над Україною” (Hogy ne sírjon az ég Ukrajna felett), 2015 р. “Damit der Himmel über der Ukraine nicht weint”. Okszana Golovcsuk film-rekviemje, II. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.
* Намальована війна, 2015. Namaliovana viyna (Megfestett háború), 2015. Drawing War, 2014. Okszana Golovcsuk film-rekviemje, III. rész (ukrán–orosz nyelven). A kárpátaljai magyarok és németek internálásának és deportálásának folyamatáról 1944–1955 között.
Forrás: KMMI, MÉKK, Facebook, www.karpatalja.ma,
www.karpatinfo.net, www.karpataljaturizmus.info, www.zakarpattya.net.ua, www.umdsz.info stb.
Szerkeszti a szerkesztőbizottság:
Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit (szerkesztő), Fuchs Andrea.
Megjelenik: havonta két alkalommal.
Az elektronikus újság irodalmi, művészeti híreket, információkat tartalmaz.
A levelezési lista nyilvános, ahhoz bárki csatlakozhat.
Archívum: kmmi.org.ua