Könyvbemutató: Szent István keresztény hagyatéka – a Szent Korona vármegyéi

A Kárpátaljai Szövetség budapesti székházában kerül bemutatásra 2023. május 5-én 17 órától a Szent István keresztény hagyatéka – a Szent Korona vármegyéi elnevezésű vándorkiállítás anyagából készült könyv. A projekt még 2016 végén vette kezdetét, amikor Kovach Anton neves kárpátaljai festőművész, az Ungvári Képzőművészeti Akadémia tanszékvezetője elfogadta a Kárpátaljai Szövetség felkérését …

Ungvári Lajosról szóló könyvbemutató

Ungvári Lajos (1902-1984) Kossuth-díjas kárpátaljai szobrászművész életét és munkásságát feldolgozó könyv bemutatójára került sor 2023. április 12-én Budapesten a Kárpátaljai Szövetség székházában. Az Egy kárpátaljai születésű szobrász – Ungvári Lajos élete és munkássága című könyv szerzője Kovács Sándor, a Magyar Örökség-díjas helytörténész, aki többek között számos útikönyv, térkép és két …

Gyászjelentés

Szomorúan tudatjuk, hogy Zólyomi Zoltánné (született Vékássy Ilona) életének 81. évében rövid betegség után elhunyt. Ilona 30 éve volt tagja a Kárpátaljai Szövetségnek és 25 évig volt a Bercsényi Miklós Alapítvány kuratóriumi elnöke. Szívén viselte kárpátaljai és azon belül az Ung-vidéki magyarság sorsát és nagyon sokat tett a helyi magyarság …

Ungvári Lajos élete és munkássága – Könyvbemutató április 12-én!

A Kárpátaljai Szövetség tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és kedves hozzátartozóit, barátait a Magyar Örökség-díjas Kovács Sándor Egy kárpátaljai születésű szobrász – Ungvári Lajos élete és munkássága című művészeti albumának 2023. április 12-én 17 órai kezdettel tartandó bemutatójára és az Ungvári Lajos műveiből Kovács Sándor által készített fotókiállítás megnyitójára. Az …

Kárpátaljai írók a pulpituson

A Kárpátaljai Szövetség, a Magyar Írószövetség és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait a Magyar Széppróza Napja – az ukrajnai aktuális helyzet miatt az anyaországban oltalmat talált Kárpátaljai írók a pulpituson irodalmi rendezvényére PROGRAM: Köszöntőbeszédet mond: dr. Seremet Sándor főtitkár, A beszélgetésben közreműködő alkotók: …

Kárpátaljai Est februárban is

Szeretettel meghívjuk a Kárpátaljai Szövetség soron következő, februári Kárpátaljai Estjére. A rendezvényen bemutatásra kerül a közelgő kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából Havasi János 22 perces a Hadifoglyok nyomában a Baltikumban c. kisfilmje. További előadó: dr. Dupka György történész képes beszámolója. Magyar hadifoglyok, civil rabok nyomában a Baltikumban (GULÁG-GUPVI táborok, sírkertek …

FRISSÍTVE! Kárpátaljai Farsangi Batyus Bál és Táncház

A Kárpátaljai Szövetség farsangi batyus bált és táncházat szervez 2023. február 18-án, 18 órai kezdettel. A rendezvényre a Szövetség székházának dísztermében kerül sor (Budapest 1068, Városligeti fasor 44.). A vigasság ceremónia mestere: Kricsfalusi Miklós nagypaládi vőfély   A talpalávalót szolgáltatja: a Cifra-banda, vezető hegedűs, prímás Szilágyi Csaba (Tiszapéterfalva), Nagybőgős: Herdon Péter (Mátészalka), …

Filmvetítés az idei első Kárpátaljai Esten

Január 26-án az Arch & Beans Kávéművekben vette kezdetét a Kárpátaljai Szövetség által rendezett Kárpátaljai Estek sorozata. Az idei első rendezvényünkön egy filmvetítésre került sor, amelyen az idén kétszáz éve született költőóriásunk, Petőfi Sándor életének emléket állító Szabadság és szerelem a Partiumban című filmet mutattuk be. A résztvevőket a Kárpátaljai …

Filmvetítéssel indulnak a Kárpátaljai Esték

Filmvetéssel veszi kezdetét a Kárpátaljai Szövetség havonta megrendezésre kerülő Kárpátaljai Estjeinek sora. Az idei első rendezvényen bemutatásra kerül a Szabadság és szerelem Partiumban című film, majd a bemutatót követően a film társrendezőivel beszélgetünk. Rendezők: Hajduk Márta, Novák Lajos, Novák Péter Sámuel Zeneszerző: Könczei Árpád Szereplők: A nagyváradi Szigligeti Színház művészei, székelyhídi …

Kávéházi esttel zárta az évet a Szövetség

A Kárpátaljai Szövetség évzáró kávéházi estet szervezett 2022. december 22-én az Arch and Beans kávéházban, ahol egy rövid évértékelés után a résztvevők betekintést nyerhettek a kávézás és a borászat rejtelmeibe és ízvilágába. A jó hangulatról Farkas Sándor bárzongorista gondoskodott. A rendezvény társszervezője a Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezet. A rendezvényről …