Grezsa István üzenete a Kárpátaljai Szövetség tagjai számára

Tisztelt Tagtársak!

A kiváló hangulatú balatonföldvári találkozón jelentős változások történtek a Szövetség életében. Lemondott Benza György elnök úr, és 11 tagúra bővült az Elnökség.

Megválasztott elnökként, a száraz tényközlés mellett, úgy érzem azok számára is kell néhány szót szóljak, akik nem tudtak részt venni a megszokott időben megszervezett találkozón.

Politikusként nyolc évet foglalkozhattam Kárpátalja ügyes-bajos dolgaival. Aktív részese lehettem annak a folyamatnak, amely során korábban nem látott fejlesztések történtek.

Az elmúlt időszak jogfosztó intézkedéseit zárójelbe tette a február óta tartó háború, amely Trianont, a két világháborút, majd a rendszerváltást követően újabb kivándorlási hullámot indított el a kárpátaljai magyarság körében.

A Kárpátaljai Szövetség feladata ebben az időszakban kettős: otthon tartani, akit csak lehet, az átjötteket pedig támogatni, biztatni abban, hogy ne fordítsanak hátat a szülőföldnek. Ehhez kínál civil szervezetként keretet a Szövetségünk, amely páratlan teljesítményt nyújtott több évtizedes története során a kárpátaljai magyar (és ruszin) értékek felmutatásával, megőrzésével, illetve folyamatosan végez karitatív missziót is.

Vitathatatlan, hogy ebben az újabb, immár sokadik, ottani létünket megkérdőjelező időkben, nekünk is mozgósítanunk kell saját magunkat.

Megújulásunk forrása két oldalról várható: az egyszerűbb az lehet, ha megfogjuk gyermekeink és unokáink kezét, „behozzuk” őket Szövetségünk keretei közé, tapasztalják meg a felelősségvállalás feladatát Kárpátalja iránt. A másik forrás pedig az lehet, ha a most áttelepülteket felkutatva, meghívjuk őket is.

A Kárpátaljai Szövetség egy magasszintű, belső lelkiséggel bíró szervezet. Az alapítók zöme már az égi hazában, a tagság pedig öregszik. Az említett megújulás csak akkor érhet célt, ha ezt a lelkiséget megőrizzük! Mostani találkozónkon lélekemelő percekben emlékeztünk meg Báthory Katalinról, Kutlán Andrásról, és a Kossuth-díjas Ungvári Lajos előtt kiállítással tisztelegtünk.

A megújult és kibővült Elnökséggel igyekszünk meghatározni azokat az elképzeléseket, amely az új tagok (fiatalok) toborzása mellett, a meglévő tagsággal is igyekszik elmélyíteni a kapcsolatot a dolgos hétköznapokban is.

Székhelyünk változatlan, nem is tudnám elképzelni a szervezetet Benza György elnök úr nélkül, aki nemcsak az Elnökség tagja marad, hanem nagyvonalúan biztosítja a feltételeket továbbra is a zavartalan működéshez. A köszöneten túlmenően, miután elnöksége alatt magasra tette a lécet, mást nem remélhetek, az Önök segítségével megpróbálom megközelíteni a teljesítményét.

Köszönöm a  balatonföldvári együttlétet és a biztató szavakat, és barátsággal köszöntöm a Kárpátaljai Szövetség valamennyi tagját, szimpatizánsát.

Grezsa István,

a Kárpátaljai Szövetség elnöke