A magyar költészet napját ünnepeljük

József Attila születésnapja alkalmából immáron 58. alkalommal tartják Magyarországon a költészet napját április 11-én, amelyre évről évre irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, koszorúzásokkal, közös versmondásokkal, és kulturális rendezvényekkel készülnek.

A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvényét, a Versmaratont április 11-én 10 és 22 óra között. Idén a szervezők arra kérték a programon résztvevő költőket, hogy egy négysoros vers keretében írják meg, mit jelent számukra a béke. Vári Fábián László kárpátaljai költő verse mellett a Versmaraton minden órájában elhangzik egy ilyen vers az alábbi szerzők előadásában: Czigány György, Filip Tamás, Finta Éva, G. István László, Kollár Árpád, Kopriva Nikolett, Kovács István, Lázár Balázs, Petőcz András, Terék Anna, Turczi István. Az MTVA partnerségének köszönhetően az M5 televízió versklipeket készít, amelyeket a Versmaraton napján, április 11-én műsorára tűz. A felmondott verseket a Kossuth Rádió is sugározza. A Versmaraton időpontja: 2022. április 11. (10 és 22 óra közt); Helyszín: 1088 Budapest, Pollack Mihály tér 8. (Márványterem) Aki teheti látogasson el a programra, a belépés ingyenes!