Múltidéző séta Ungváron

„Betekinthetünk a többnemzetiségű, de ugyanakkor összetartó (Ungvár – szerk.) lakóinak hétköznapjaiba, életszemléletébe, beleélhetjük magunkat a monarchia korabeli provinciális kisvárosnak, a cseh idők tartományi székhelyének és a szovjet korszak megyeszékhelyének hangulatába.” – írja Kovács Sándor a Kárpátaljai Spektrum sorozat szerkesztője a Múltidéző séta Ungváron című könyv bevezetőjében. A szerző, Literáti Tetyana visszaemlékezések, korhű dokumentumok alapján idézi meg a megyeszékhely 20. század eleji mindennapjait. A kötetet szerkesztette Kovács Sándor helytörténész, magyar nyelvre pedig Makusina Rehó Viktória, a Kárpátalja hetilap újságírója ültette át. Az interjúban a szerzőt, a szerkesztőt és a fordítót is szóra bírjuk a megjelent könyv kapcsán.

Kedves Literáti Tetyana, kérem, meséljen kicsit a könyv hátteréről!

Literáti Tetyana: A könyv az Elveszett Ungvár projekt részét képezi, amely a prozahid.com hírportálon vette kezdetét 6 évvel ezelőtt (www.prozahid.com). Minden héten megjelenik egy helytörténeti cikk a XX. század eleji Ungvárról, az itt élő emberekről, az épületek történetéről. Ezen cikksorozat alapján látott napvilágot 2017-ben az első könyvem, Ungvár. Nem kitalált történetek címmel, majd ezt követte egy évvel később az Elveszett Ungvár. Séta az óvárosban címet viselő második könyvem. A most megjelent könyv szerkesztője Kovács Sándor, helytörténész (a Kárpátaljai Spektrum sorozat szerkesztője) már jól ismerte az Elveszett Ungvár projektet, ezért javasolta, hogy jelenjenek meg az írásaim magyar fordításban is. A magyar nyelvű kiadásba Kovács Sándor válogatta ki a legérdekesebb történeteket, és nem csak olyanokat, amelyek a két első könyvemben láttak napvilágot.

Milyen kutatómunka előzte meg a könyv megírását?

L. T.: Az anyaggyűjtéshez rengeteget kutattam a Kárpátaljai Állami Levéltárban, az Ungvári Nemzeti Egyetem, valamint a helytörténeti múzeum könyvtárában. Kutatómunkát végeztem az épületek történelmi hátteréről a műszaki levéltárban, és dolgoztam az Ukrán Biztonsági Szolgálat levéltárában is. De számos hasznos információval szolgáltak a családok személyes történetei is.

Kedves Kovács Sándor, mondana néhány szót a Kárpátaljai Spektrum sorozatról?

Kovács Sándor: A sorozat történetéhez hozzátartozik, hogy 2004-ben a feleségem, Irénke ötletére indítottam. Kezdetben egy zsebbe dugható útikönyvnek szántam. Az első kiadvány, a Bús düledékeiden… S. Benedek András barátom kiadójának, a Minerva Műhelynek az égisze alatt, Ungváron a bátyám, Kovács Dezső PoliPrint nyomdájában, saját költségemen készült el. A borítótól kezdve a belívek minden részletéig magam terveztem, szerkesztettem és végeztem a nyomdai előkészítést. Spórolnom kellett a költségeken. Hál’ Istennek nagy siker lett!

Felbátorodtam, és 2005 áprilisában már a Hungarovox Kiadónál ugyanilyen formátumban jelent meg az Ahol a Tisza születik c. könyvem. Ennek már könyvbemutatót is szerveztünk a budavári Lítea könyvszalonban Dinnyés József daltulajdonos barátom közreműködésével.

Meglepetésemre a nyár folyamán ez a kiadvány is elfogyott. Mivel további igény mutatkozott a könyvre (na meg mivel a nyomda elszúrta a nyomtatást) elővettem a régi álmomat. 2001-ben ugyanis egy Kárpátaljáról szóló színes albumsorozat megjelentetésére pályáztam az Illyés Közalapítványnál. Egyhangúan elutasítottak. Ekkor értettem meg, hogy az elbírálásnál nem szakmai és fontossági szempontok érvényesülnek, én pedig egy ismeretlen, kis pont voltam. Megfogadtam, soha többé nem fogok pályázni. Saját, eddig megjelent műveimhez, publikációimhoz, kutatásaimhoz soha semmilyen alapítványi vagy pályázati támogatást nem kaptam.

2005 őszén, tehát ugyanabban az évben megjelentettem az Ahol a Tisza születik keménytáblás változatát is. Ez volt a barna sorozat első kötete, amelyet saját elképzelésem szerint terveztem és szerkesztettem. A kiadónál kikötöttem, hogy csak abban az esetben kezdhetik meg a nyomtatást, amennyiben én a próbanyomatokat jóváhagytam. Ehhez azóta is ragaszkodom.

A Hungarovox Kiadónál a sorozat 3 kötete jelent meg. 2007 óta a Kárpátaljai Spektrum sorozat a Romanika Kiadónál jelenik meg. A sorozatban eddig összesen 10 saját könyvem jelent meg, amelyek közül ma már csak 4 van forgalomban, a többi már rég elfogyott. A sorozatot színesíti két saját filmem is. 2019-ben a Kárpátaljai Spektrumban támogatás igénybevételével látott napvilágot az Eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes jubileumi emlékkönyve Számadás címmel. Természetesen ennek a szerkesztését, nyomdai előkészítését is magam végeztem el.

És végül, de nem utolsó sorban elérkeztünk a sorozat jelenlegi kötetéhez – Literáti Tetyana csodálatos írásainak a gyűjteményéhez. Amikor Tánya első cikkeit elolvastam, rögtön beleszerettem az írásaiba. Az motoszkált a fejemben, hogy ezeket vétek lenne elzárni az ukránul nem beszélő olvasók elől. Mivel őt személyesen nem ismertem, egy barátom közreműködésével vettük fel a kapcsolatot. 2019-ben Ungváron, a Magyar Kultúra Napján találkoztunk először, ahol átadtam neki az Ungvárral kapcsolatos kutatásaim eredményeit, hogy hasznosítsa belátása szerint. Ekkor felvetettem, hogy írásaiból magyar nyelven jelentessünk meg egy gyűjteményes kiadást. Örömmel vette ezt, így elkezdődhetett az együttműködésünk, amelybe bevontuk Makusina Rehó Viktóriát fordítóként.

Tisztában voltam azzal, hogy egy ilyen kiadványt kereskedelmi alapon megjelentetni nem lehet, mivel a kiadó ráfordításai nem térülnek meg. Támogatókat kellett keresnem, ezért a kárpátaljai ügyek kormánybiztosához, Grezsa Istvánhoz fordultam. Jól ismeri munkásságomat, ezért azt mondta, amennyiben én ezt komoly értéknek tartom, akkor támogatja. Első sorban neki mondhatunk köszönetet azért, hogy ma kézbe vehetjük ezt a látványos és tartalmas kötetet.

Ön szerkesztőként mi alapján válogatta ki a történeteket, amelyek bekerültek a magyar nyelvű kötetbe?

K.S.: Elsősorban azokat a cikkeket válogattam ki, amelyek a magyar olvasó számára érdekesek lehetnek. Tehát nem csak a már megjelent két kötetből szemezgettem, hanem valamennyi addig megjelent Literáti-cikkből.

Milyen volt a közös munka a szerzővel és a fordítóval?

K.S.: Tulajdonképpen kora tavasztól késő őszig dolgoztunk a könyvön. A Viktória által lefordított írásokat nagy örömmel lektoráltam, Tányával egyeztetve korrigáltam, bővítettük, a magyar olvasó számára közérthetőbbé, olvasmányosabbá tettük.

Mennyire nehezítette meg a munkát a könyv illusztrálása? Hiszen a kötet 39 fejezete 296 színes oldalon 211 archív fotót, 82 archív képeslapot, 26 illusztrációt, 8 térképet és 112 mai fotót tartalmaz?

K.S.: Mivel nekem az a filozófiám, hogy az érdekes írásokat a látvánnyal még hatásosabbá kell tenni, ezért a szerző archív képeit igyekeztem saját régi képeslap gyűjteményem 41 darabjával, valamint Olekszandr Volosin, az Országos Széchényi Könyvtár és a Zempléni Múzeum archív képeslapjaival színesíteni. Az egyes objektumokat végig járva a mai állapotot lefotóztam, és ezzel próbáltuk még hitelesebben szemléltetni a múlt és a jelen párhuzamát.

Az interjúalanyok szívesen beszéltek a családjaik történetéről?

L.T.: A projekt során előfordult, hogy a tősgyökeres ungvári családok nem akartak interjút adni, viszont szerencsémre, ezek egyszeri esetek voltak. A leggyakrabban örömmel meséltek el mindent, amit tudtak és ezt egészítettem ki a helytörténettel, a kutatómunkával és a korabeli újságokból nyert információkkal.

Nem csupán a könyv megírása jelenthetett kihívást, hanem a magyar nyelvre való fordítása is. Viktória, kérem meséljen erről!

Makusina Rehó Viktória: Ha röviden szeretném összefoglalni: nehéz volt, de élveztem! Ha kicsit részletesebben, akkor Literáti Tetyana cikkeit gyakorlatilag az első cikkek megjelenése óta olvasom, vagyis 2014 óta. De együttműködésünk 2017 decemberében kezdődött, az első könyvének a bemutatóján, amikor a Váralja múzeum-kávézóban Brenzovics-Sepella Erzsébet lapigazgatónkkal egymásra néztünk és szinte egyszerre fogalmazódott meg bennünk: ezek olyan értékes, hiteles cikkek, amelyeket le kell fordítani magyarra. Így 2018 januárjától általában havi rendszerességgel a Kárpátalja hetilapban meg is jelenik egy-egy cikk az Elveszett Ungvár rovatcímmel.

2019 januárjában Dupka György ajánlására felkérést kaptam Kovács Sándortól a most bemutatásra került könyv magyar nyelvre való fordítására. Nagy örömmel fogtam hozzá és körülbelül félév alatt a fő munkám mellett sikerült lefordítani a több mint 40 cikket, amelyek 39 fejezetben kaptak helyet. Ezúttal szeretnék köszönetet mondani családomnak, akik tolerálták, hogy a házimunka jelentős része rájuk hárult. S persze a páromnak, Sterr Attilának, aki emellett még az első olvasószerkesztőm is volt.

Milyen a könyv fogadtatása?

L.T.: A könyv magyar nyelvű változatának nagyon pozitív sajtóvisszhangja volt. Sajnos a járványhelyzet erre is kihatással volt, ugyanis nem tudtunk megszokott könyvbemutatót tartani, ezért lehet, még nem minden olvasóhoz jutott el a könyv híre, de azon dolgozunk, hogy minél jobban népszerűsítsük a könyvet és eljuttassuk minden régió könyvtárába.

Viktória, melyik az Ön kedvenc története?

M.R.V.: Több is van. A leginkább az ungvári császári és királyi 2. katonai tartalékkórház temetőjéről szóló történet érintett meg. Felfoghatatlan számomra, hogyan lehetett eltörölni a föld felszínéről egy olyan sírkertet, ahol az első világháborúban elesett közel 11 ezer (!) katona lelt végső nyughelyére. Nemcsak az osztrák-magyar hadsereg, hanem a német és a török hadsereg katonáit is oda temették, valamint az orosz cári hadsereg hadifoglyait, akik között ukránok is voltak. A temetőt a 60-as évek második felében semmisítették meg: a katonaság egy napon magas deszkakerítéssel kerítette be a temetőt, így senki sem látta, mi történik ott. A környező utcák lakói hallották a nehézgépek zaját. Később kiderült, hogy a kereszteket ledózerolták, az emlékműveket elszállították (egyes szóbeszédek szerint az onnan szerzett márványlapokból készítették el a Kálvária temetőben a Dicsőség halmon lévő emlékműveket), majd vasúti síneket fektettek le az így kialakított pusztaságra. Az egykori temető területén napjainkban több épület is áll, így megoldhatatlan a sírhelyek visszarendezése, de az utókor Tetyana cikkéből értesülhetett erről a gyalázatos intézkedésről.

Hogy sikerült a járványhelyzet közepette megszervezni a könyv bemutatóját?

K.S.: Egy író életében egy könyv megjelenése ugyanazt jelenti, mint egy hétköznapi ember számára a gyermeke születése. A gyerek megkeresztelésével válik a család és a társadalom teljes jogú tagjává. A könyv a bemutatórendezvényen esik át a keresztségen. A január utolsó napjaiban kinyomtatott könyv reprezentatív bemutatóját a Romanika Kiadóval, mint házigazdák március 26-ra terveztük az ungvári vármegyeháza patinás épületében. Sajnos ez a fránya világjárvány közbeszólt. Akkor abban reménykedtünk, hogy rövid időn belül minden visszaáll a régi kerékvágásba és ünnepélyesen a közönség elé tárhatjuk Literáti Tetyana gyönyörű kötetét. Sajnos tévedtünk, a járvány soha nem tapasztalt módon állított le minden rendezvényt.

Nagyon sajnáltam a szerzőt és a fordítót, hogy nem tudunk megfelelő ünnepet szervezni a kötetnek. Áthidaló megoldást találtunk ki. Gyakorlatilag egy sajtónak szánt, zártkörű könyvbemutatót szerveztünk. Úgy döntöttünk, hogy mivel a járvány okozta rendkívüli helyzetben sem a kiadó vezetője, sem én Budapestről nem tudtunk elutazni az ungvári rendezvényre, ezért videoüzenetben üdvözöljük a bemutató résztvevőit.

Tudni kell, hogy eredetileg a kiadóval Magyarország Ungvári Főkonzulátusát kértük fel támogatónak, így a kialakult helyzetben az ungvári főkonzulátust kértük fel a könyvbemutató megszervezésére és megrendezésére. Nagy örömünkre ők ezt elvállalták, sőt helyet is biztosítottak annak megrendezésére. Nagyon hálásak vagyunk nekik ezért és köszönetünket fejezzük ki a testület valamennyi, a rendezvény előkészítésében és lebonyolításában részt vett tagjának.

A könyv az anyagi források korlátja miatt sajnos kis példányszámban jelent meg. Ezért, ha a könyvre további igény merülne fel, a kiadó mindent megtesz annak kielégítéséért. Az újabb megjelenésről, terjesztésről az érdeklődők informálódhatnak a kiadónál, a sorozatszerkesztőnél, Ungváron pedig a szerzőnél és a fordítónál. Megértésüket ezúton is köszönjük!

Kérem, fogadják olyan szeretettel ezt a kötetet, amilyen szeretettel és örömmel dolgozott rajta a mi kis csapatunk.