2020-ban jelent meg és szinte azonnal díjjal is értékelték Erőss Ágnes és Takács Mária rendező közös, a Születtünk mint magyarok című rövidfilmet. Az öt és fél perces alkotás a kárpátaljai Gyertyánligeten élő szórvány magyar közösség kulturális életébe és a közösségszervezésbe ad némi betekintést. Kedves Ágnes, mesélj kérlek egy kicsit a film hátteréről. Honnan jött az ötlet?
A Születtünk mint magyarok című rövidfilm elkészítését a 6. Kulturális Filmek Fesztiváljának felhívása inspirálta, amelyre Takács Mária talált rá. A fesztiválra olyan pályaműveket kerestek, amelyek a magyar kultúra értékeit, illetve a kulturális értékek megőrzéséért tett erőfeszítéseket mutatják be. Úgy véltük a gyertyánligeti magyar közösség kultúra- és közösségszervező munkája kiválóan illeszkedik a felhíváshoz és a fesztiválnevezés által alkalmunk van szélesebb körhöz is eljuttatni az ottani párszáz fős szórvány magyarság tevékenységét. A Születtünk mint magyarok nyersanyagát 2019. októberében forgattuk Gyertyánligeten mindössze négy, nagyon intenzív forgatási nap alatt. Gyertyánligetre először 2018-ban jutottam el a kárpátaljai szórvány magyarság kutatása kapcsán kollégáimmal, Tátrai Parikkal, Kovály Katalinnal, Ferenc Viktóriával és Orosz Sándorral. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy Gyertyánliget filmre kívánkozik. Nemcsak a település természeti környezetét vagy a gyár festői torzóját, hanem a gyertyánligeten megismert embereket szerettem volna bemutatni a szélesebb közönségnek. Az első hosszabb dokumentumfilmünk címe Nem kellett már Lenin, amely a gyertyánligeti vasgyár története köré szervezve mutatja be a helyi magyar közösség életét. A Születtünk mint magyarok úgy is felfogható mint annak a filmnek a “kistestvére”, amely fókuszában az anyanyelv megőrzése és a helyi magyar közösségi élet epizódjainak felvillantása áll.
Mi a legkedvesebb történeted a forgatás alatt?
Nehéz lenne egy eseményt vagy történetet kiemelni, számomra az egész forgatás egy egybefüggő élmény volt az utazással együtt, ami mindig tartogat kisebb-nagyobb kalandokat.
A személyes találkozások, beszélgetések mellett őrzöm a reggeli harangszó és a kolompolás hangját, vagy ahogy a felkelő nap lassan átszűrődik és elűzi a reggeli ködöt.
Mindig örömmel gondolunk vissza a filmben is szereplő gyertyánligeti katolikus óvodára, a gyerekekre és az ott dolgozó nevelőkre, gondozókra.
Nagyon hálásak vagyunk Mácsek Szidóniának, aki az egész forgatás előkészítésében és lebonyolításában segédkezett.
Mi okozta a legnagyobb problémát?
Nekem ez volt az első forgatásom, ezért az első egy-két napban meg kellett tanulnom néhány alapszabályt, például hogy soha ne gyalogoljak be a kamera elé. De szerencsére a stáb, amit Takács Márián kívül Timár Magdi és Seregély Ágnes alkotott, már tapasztalt volt és türelmesen tanítgattak. Hihetetlen szerencsénk volt a koraoktóberi napsütéses időjárással és azzal, hogy a helyiek az első pillanattól érdeklődéssel fordultak felénk és szívesen megálltak egy-egy fotóra vagy vágóképre.
Milyen volt a film fogadtatása?
A 6. Kulturális Filmek Fesztiválja is csak virtuálisan került megrendezésre 2020 nyarán. Megkaptuk a három tagú zsűri rövid értékelését és értesítettek arról, hogy különdíjat nyertünk. Ebből arra következtethetünk, hogy szakmailag értékelhetőt alkottunk. Őszintén szólva számomra a közönség benyomása, visszajelzése lenne a legfontosabb, hiszen a film célja az, hogy a szakcikkek közönségénél sokkal szélesebb körhöz jusson el Gyertyánliget híre. Ezért örülök ennek a megkeresésnek is, hátha így még több olvasóból válik néző is, és fordítva.
Gyertyánligeten is bemutattátok a filmet?
Sajnos a pandémiás helyzet teljesen ellehetetlenítette a film bemutatását. Ha esetleg adódott volna alkalom a határátkelésre, akkor sem lehetett volna megszervezni egy bemutatót nagyobb közönségnek. De bízunk benne, hogy idén meg tudjuk mutatni mindkét filmet nemcsak Gyertyánligeten, hanem Kárpátalja több településén. Legjobban mégis arra vágyom, hogy Gyertyánligetre eljussunk és ott végre levetíthessük a filmet azoknak, akik szerepelnek benne és akik hihetetlen önzetlensége, nyíltsága és segítőkészsége kellett ahhoz, hogy ez a két film elkészülhessen.
Jelenleg mi áll a kutatásod középpontjában?
Épp a szórványkutatás és a filmek készítése mutatta meg, hogy milyen fontos és sokoldalú szerepe van a nőknek a családok és a helyi közösségek életében egyaránt. Így most kárpátaljai kutatásaim célja a nők szerepének feltárása és bemutatása a helyi társadalmakban. Kárpátalja manapság úgy él a köztudatban, és a tudományos publikációkban is alapvetően úgy jelenik meg, mint egy magas kivándorlással, elvándorlással jellemezhető térség. Ehhez képest háttérbe szorul annak vizsgálata, hogy kik maradnak helyben, kik azok nem vándorolnak? A Regio folyóirat 2020/1-es tematikus számában már írtam erről az otthon maradt közösségről, de a jövőben ezt a munkát vinném tovább és specifikusan a nők esetére fókuszálnék. Nyelvi korlátok miatt a magyarul beszélő közösségben tudok kutatni, így kutatásaim arról is szólnak majd, hogy mi a nők szerepe az anyanyelv és a közösség megszervezésében.
Milyen távlati terveid vannak?
Sokan átéljük most, hogy nehéz tervezni, minden bizonytalan. Mivel munkám alapanyagát az interjúk, a terepen való személyes jelenlét, a beszélgetések, a közösségi eseményeken való részvétel jelenti, ezért érdemben akkor tudom folytatni a munkám, ha visszaáll valamilyen normalitás és újra lehetővé válik a személyes részvétel, a személyes találkozás.
Még egy filmet mindenképp szeretnénk készíteni, ami a kárpátaljai nőkre fókuszálna.
A kárpátaljai kutatásaink mellett, amit a Földrajztudományi Intézetbeli kollégáimmal végzünk, a doktori kutatásom témájában is folytatom a munkát. Ennek témája a köztérpolitika, a köztérben való etnikai, nyelvi láthatóság Kelet-Közép-Európában. Idén jelenik meg a doktori kutatásom könyv formában, most ezen dolgozom.
Emellett az elkövetkezendő két évben az Opole-i Egyetem (Lengyelország) határon átnyúló kapcsolatokat vizsgáló kutatásában is részt veszek, ami szintén kapcsolódik Kárpátaljához.
Kárpátaljai Szövetség 