A Kárpátaljai Szövetség támogatja a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek nyilatkozatát a napokban elfogadott ukrán kisebbségi törvény kapcsán

A minap Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa második olvasatban is elfogadta az „Ukrajna nemzeti kisebbségeiről (közösségeiről)” című törvényt, amely során a törvényalkotók teljes egészében figyelmen kívül hagyták a magyar és más kisebbségi szervezetek által korábban megfogalmazott javaslatokat. A törvényre a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség december 14-én …

Ádventi könyvbemutató a Kárpátaljai Szövetség székházában

A Kárpátaljai Szövetség budapesti székházában 2022. december 13-án évzáró könyvbemutató és beszélgetés zajlott le kárpátaljai szerzőkkel az adventi várakozás jegyében. A rendezvényt dr. Dupka György, a Kárpátaljai Szövetség elnökségi tagja, a MÉKK elnöke nyitotta meg. Köszöntő beszédet mondott dr. Seremet Sándor, a Kárpátaljai Szövetség főtitkára. Ezt követően a jelenlévő kárpátaljai …

Ládafia Kárpátaljára

A hideg és borongós idő ellenére reményeink szerint sok család számára tudtunk egy kis derűt csempészni az életébe, ugyanis Kárpátalján az elmúlt időszakban több turnusban átadásra kerültek az Oktatási Hivatal, a Kárpátaljai Szövetség, a Bercsényi Miklós Alapítvány és a Momentum Doctorandus gyűjtéséből származó iskolás és kisgyermekes családokat segítő adományok. Az Oktatási …

A Kárpátaljai Szövetség rendezvényéről a TV21 Ungvár híradójában

November 25-én a málenkij robot áldozataira emlékezve a Kárpátaljai Szövetség épületében panelbeszélgetéssel egybekötött filmvetítésre került sor. A sátán fattya című film főszereplőjével, Tarpai Viktóriával a TV21 Ungvár is interjút készített a helyszínen.

Megemlékezés a sztálini lágerek áldozatairól

2022. november 25-én a Budapesten a Ferencvárosi pályaudvar előtt álló Málenkij robot emlékműnél a Kárpátaljai Szövetség elnökségének tagjai, dr. Seremet Sándor főtitkár, dr. Dupka György, dr. Igyártó Gyöngyi és Kovács Sándor kegyeletteljes főhajtás mellett koszorúkat, virágcsokrot helyeztek el és mécseseket gyújtottak az ártatlanul elhurcoltak emlékére. Kovács Sándor, dr. Igyártó Gyöngyi …

Kárpátaljai est

A Szovjetunióba elhurcoltakra emlékezünk. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt 2022. november 25-én, pénteken 16:30 órára a Kárpátaljai Szövetség székházába (1068 Budapest, Városligeti fasor 44.), ahol a málenkij robot áldozataira emlékezünk. Program Köszöntő – dr. Grezsa István, a Kárpátaljai Szövetség elnöke Filmvetítés – A sátán fattya (Nagy Zoltán Mihály azonos című …

Grezsa István üzenete a Kárpátaljai Szövetség tagjai számára

Tisztelt Tagtársak! A kiváló hangulatú balatonföldvári találkozón jelentős változások történtek a Szövetség életében. Lemondott Benza György elnök úr, és 11 tagúra bővült az Elnökség. Megválasztott elnökként, a száraz tényközlés mellett, úgy érzem azok számára is kell néhány szót szóljak, akik nem tudtak részt venni a megszokott időben megszervezett találkozón. Politikusként …

Kárpátaljai Találkozó és közgyűlés Balatonföldváron

Szeptember 2-4. között immár 32. alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Szövetség éves rendezvényét, a Kárpátaljai Találkozót, amelynek idén is a balatonföldvári Riviéra Park Hotel adott otthont. A szervezet elnöke, Benza György köszöntő beszédét követően emlékpad avatásra került sor. A Szövetség emlékpadokkal adózik azon nemrégiben elhunyt tagjai emléke előtt, akik munkájukkal …

A Kárpátaljai Találkozó programja

Kárpátaljai Találkozó Időpont: 2022. szeptember 2-4. Helyszín: Riviéra Park Hotel, Balatonföldvár, Somogyi Béla u. 5 1. nap: szeptember 2, péntek 14:00–17:20 Regisztráció kezdete, bejelentkezés 17:30–17:40 Megnyitó – beszédet mond Benza György, a Kárpátaljai Szövetség elnöke 17:40–17:50 Báthori Katalin emlékpad avatás 18:00–18:45 120 éve született Ungvári Lajos szobrász. Előadás és emlékkiállítás. …

Székelyudvarhelyen a vándorkiállítás

Tovább vándorolt a Kárpátaljai Szövetség monumnetális kiállítása, a Szent István keresztény hagyatéka – a magyar Szentkorona vármegyéi, amely ezúttal Székelyudvarhelyen a Művelődési Házban (Tamási Áron utca 15., Székelyudvarhely) tekinthető meg szeptember 9-ig.   A vándorkiállítás a maga nemében egyedülálló hároméves projekt eredményeként valósult meg, amely a trianoni sorstragédiára való emlékezés …