Kedves Tagjaink! Ezentúl honlapunkon is elérhetővé tesszük a Kárpáti Magyar Krónika részletes eseménynaptárát. Ez történt 2022 októberében: ELISMERÉSEK * A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közössége Gulácsy Gézának, a KMKSZ alelnöknek a Rákóczi-gyűrűvel fejezi ki köszönetét a főiskola létrehozása és további működése során kifejtett munkásságáért. Az elismerést a Rákóczi-főiskola …
Egyéb kategória
Megjelent az Együtt idei negyedik száma
Megjelent a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportja folyóiratának, az Együttnek az idei negyedik száma. Benne olvashatóak Csontos Márta, Finta Éva, Nemes Nagy Ágnes, Német Péter versei, Adamczyk Katalin, Bartha Gusztáv, Füzesi Magda, Tamási Áron, Shrek Tímea prózája, Vári Fábián László esszéje, Zsille Gábor interjúja, valamint Dupka György, Kovács Sándor tanulmánya. A lapszám …
„Demotivációból nem fogytam ki” – interjú Csornyij Dáviddal
Csornyij Dávid neve ismerősen cseng a határon túli kortárs magyar irodalom kedvelői számára. 2015 óta publikál, az Együtt folyóirat állandó szerzője és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. 2020-ban jelent meg az első kötete A jelzőlámpák diktatúrája címmel. Kedves Dávid, kérlek, mesélj a gyerekkorodról! Már gyerekként is fontos helyet foglalt el …
“Az írás számomra is meglepően új jelenség” – interjú Gerzsenyi Gabriellával
Gerzsenyi Gabriella neve újonnan cseng a kárpátaljai kortárs magyar irodalom kedvelői számára. A Kárpátaljáról származó, jogász végzettségű és évekig Belgiumban élő írónő első kötete 2021-ben jelent meg Brüsszel után szabadon címmel és azonnal belopta magát az olvasók szívébe. A friss és humoros hangvételű tárcanovellákon tűpontosan üt át a brüsszeli hétköznapok …
Hangot kaptak a kárpátaljai fiatalok is az idei DUE táborban
Balatonkenesén a Hotel Kenese Port adott otthont az idei Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesület nyári rendezvényeinek, vagyis a DUE táboroknak. 2022. június 25-július 3. között került megrendezésre a DUE Médiahálózat nyári ifjúsági médiatábora, ahova a média különböző területei iránt érdeklődő 14 és 22 év közötti fiatalokat várták. Idén pedig …
Megjelent az Együtt 2022/2. száma
Online már elérhető az Együtt idei második száma. Az Együtt a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának folyóirata, az 1965–1967 között Ungváron megjelent szamizdat jogutódja, amely 2002-ben indult újra. A folyóirat szerkesztői a „Ne adjuk fel!” elvek alapján, összehangolt csapatmunkával dolgoztak a kiadványon. A lapszámban olvasható: Bíró József, Marcsák Gergely, Vári Fábián …
Együtt – 20 éve a kárpátaljai magyar kultúra jegyében
Immár nem kevesebb mint 2 évtizede jelenik meg az Együtt irodalmi-művészeti-humán tudományok-kultúra című folyóirat a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) gondozásában. A rendezvényre 2022. április 8-án Budapesten a Kárpátaljai Szövetség székházban került sor a szövetség, a MÉKK és a Magyar Írószövetség szervezésében. A találkozón jelen voltak az Együtt szerzői, a folyóirat baráti köréhez tartozó …
Zenészek a menekültekért
Zene-Caritas néven jótékonysági koncert kerül megrendezésre 2022. március 26-án 18 órától Siófokon a CE Napfény Hotelben (Siófok, Mártírok útja 8. a hajóállomásnál). A jótékonysági rendezvényen összegyűjtött adományokat a Kárpátaljai Szövetség az orosz-ukrán háború menekültjei támogatására ajánlja fel. Az adakozás önkéntes alapon történik. A koncert műsorvezetője DJ Csucsu. Fellépők: Absolute Alaitner …
Egymásért a bajban is
Bár még csak március van a balatonföldvári Riviéra Park Hotelbe máris visszaköltözött az élet. Igaz, sajnos nem vidám apropóból, ugyanis a Kárpátaljai Szövetség ideiglenes ingyenes szállást és étkezést biztosít az ukrajnai háború elől Magyarország területére menekülteknek. A Kárpátaljai Szövetség kezdeményését a balatonföldvári polgármesteri hivatal is azonnal támogatta, a napi egyszeri …
Jótól jót tanulni – kárpátaljai Bonis Bona díjazottak
„Bonis bona discere”, azaz „Jótól jót tanulni” tartja a latin közmondás, s viseli annak a díjnak a nevét, amely 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógusok, szakmeberek elismerésére. Köznevelési intézmények pedagógusai, szakoktatói, felsőoktatásban dolgozó oktatók és civil szervezetek tehetséggondozói számára a Családokért Felelős …