Antal Péter-ösztöndíjasok – Tóth Ádám

„Nem nevezném a teológiát és a lelkészséget pályának, inkább az elhivatás szót használnám, mivel tapasztalataim szerint ezt elhivatás nélkül nem lehet csinálni.” – interjú az Antal Péter ösztöndíjas Tóth Ádámmal. A Kárpátaljai Szövetség Antal Péter Ösztöndíj néven tehetséggondozó ösztöndíjprogramot hirdetett a kárpátaljai származású fiatal művészjelöltek, szépírók és teológusok számára, akik …

Antal Péter-ösztöndíjasok – Kovács Dániel

„Pályámon a legnagyobb kihívás elérni azokat az embereket, akiket a társadalom arra tanított, hogy a hitüket csak az otthonukban éljék meg.” – interjú az Antal Péter ösztöndíjas Kovács Dániellel. A Kárpátaljai Szövetség Antal Péter Ösztöndíj néven tehetséggondozó ösztöndíjprogramot hirdetett a kárpátaljai származású fiatal művészjelöltek, szépírók és teológusok számára, akik a …

Antal Péter-ösztöndíjasok – Halász Teodóra

„Nagyon fontosnak tartom a hitelességet, természetesen a lelkész is ember, tele bűnökkel és sokszor elbukik, de nagyon fontos, hogy amennyire csak tőlünk telik tudjunk Isten szerint élni.” – interjú az Antal Péter ösztöndíjas Halász Teodórával. A Kárpátaljai Szövetség Antal Péter Ösztöndíj néven tehetséggondozó ösztöndíjprogramot hirdetett a kárpátaljai származású fiatal művészjelöltek, …

Antal Péter-ösztöndíjasok – Kukri Zoltán

„A szószéken állva és igét hirdetve én otthon érzem magam.” – interjú az Antal Péter ösztöndíjas Kukri Zoltánnal. A Kárpátaljai Szövetség Antal Péter Ösztöndíj néven tehetséggondozó ösztöndíjprogramot hirdetett a kárpátaljai származású fiatal művészjelöltek, szépírók és teológusok számára, akik a világ bármely országában iskolai rendszerű, nappali tagozatos első szakképzettség megszerzésére irányuló …

Antal Péter-ösztöndíjasok – Beregszászi-Fábián Boglárka

A Kárpátaljai Szövetség Antal Péter Ösztöndíj néven tehetséggondozó ösztöndíjprogramot hirdetett a kárpátaljai származású fiatal művészjelöltek, szépírók és teológusok számára, akik a világ bármely országában iskolai rendszerű, nappali tagozatos első szakképzettség megszerzésére irányuló képzésben, művészeti szakirányon kezdték meg vagy folytatják tanulmányaikat. Jelen interjúsorozatban a nyertes ösztöndíjasokat kérdezzük, gyerekkorukról, pályájukról és az …

Antal Péter-ösztöndíjasok – Molnár Zsolt

Antal Péter-ösztöndíjasok – Kondracsin Tímea

A Kárpátaljai Szövetség Antal Péter Ösztöndíj néven tehetséggondozó ösztöndíjprogramot hirdetett a kárpátaljai származású fiatal művészjelöltek, szépírók és teológusok számára, akik a világ bármely országában iskolai rendszerű, nappali tagozatos első szakképzettség megszerzésére irányuló képzésben folytatják tanulmányaikat. Jelen interjúsorozatban a nyertes ösztöndíjasokat kérdezzük, gyerekkorukról, pályájukról és az ösztöndíjas időszakukról. Jelen interjú alanya …

Antal Péter-ösztöndíjasok – Trill Helga

A Kárpátaljai Szövetség Antal Péter Ösztöndíj néven tehetséggondozó ösztöndíjprogramot hirdetett a kárpátaljai származású fiatal művészjelöltek, szépírók és teológusok számára, akik a világ bármely országában iskolai rendszerű, nappali tagozatos első szakképzettség megszerzésére irányuló képzésben, művészeti szakirányon kezdték meg vagy folytatják tanulmányaikat. Jelen interjúsorozatban a nyertes ösztöndíjasokat kérdezzük, gyerekkorukról, pályájukról és az …

„No worries” – egy kárpátaljai ösztöndíjas Ausztráliában

Bizonyára már mindenki hallott a Kőröcsi Csoma Sándor Program ösztöndíjáról. A Program legfőbb célja, hogy az ösztöndíjasok jelenléte és munkája által közvetlen támogatást tudjon biztosítani a külhoni magyarság diaszpóra közösségei számára. A következő interjú a mindig mosolygós, mindenkihez kedves kárpátaljai ösztöndíjassal, Marofejeva Nellivel készült, aki Ausztráliában már eltöltött egy ösztöndíjas …